A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1989-1990 (Debrecen, 1992)

Természettudomány - Bozsko Szvetlana: A magyarországi avifauna dinamizmusának felülvizsgálata. 1960–1988

dése, amikor a költő párok száma 12-16-ról 25-32-re emelkedett az 1970-es években (Hudec, 1977), hozzásegíthette a magyarországi megjelenését. Ugyanebben az időben a sztrichnines csalétek és a dieldrin alkalmazásának betiltásával -javulni kezdett a faj helyzete szerte Európában ( Cramp, 1982), egészen a Balkánig (Nankinov, 1982). Az üstökös réce, Netta rufina költése Magyarországon 1985 óta ismert (Kárpáti, 1988b). A szarmata származású közép-ázsiai fajnak európai expanziója a XX. században kezdődött el, de a faj idáig csak szétszórtan található a kontinensünkön. Hozzánk legközelebbi költőhelyei Csehszlovákiában és Ausztriában a Fertőnél vannak, ahol először át is lépte határunkat. Külön csoportba került két másik terjedő faj, Oenanthe hyspanica és Carpodacus erythrinus, mert költésük egyelőre nincs egyértelműen bizonyítva, de mindkét faj areája eléri a határainkat és a fészkelésük gyanújára utaló megfigyelések egyre szaporodnak (lásd a faunisztikai mellékletet). A karmazsin pirók szlovákiai költése miatt még 1960 előtt is szerepelt a mozgékony fajok között. Mindkét faj költése Magyarországon reálisan várható. Nyolc madárfaj lekerült az előző periódus listájáról más-más okból. Négy faj (Anser albifrons, Parus lugubris, Anthus pratensis, Cettia cetti) költése nem bizonyosodott be az országban. Második csoportban az a négy faj található, amely nagyjából 1920-1940-es években jelent meg az országunkban, de rohamos expanziója során már túlhaladta Magyarországot és az areájuk marginális zónája távol esik a területünktől (lásd a fajjegyzéket). Rövid említést érdemel meg az ún. stagnáló fajcsoport is, mivel nem volt mentes a populációs változásoktól. Az elmúlt 28 év alatt pl. jelentős állománycsökkenésen mentek keresztül az összes nappali ragadozó madarak, köztük az ebbe a csoportba tartozó Aquila heliaca és Cyrcus pygargus. Populációjuk csak a természetvédelmi intézkedések során javult fel annyira, hogy a kisebb madárszám mellett nagy vonalakban megőrizték elterjedési területüket. Katasztrofális állományfogyatkozás volt az Egretta alba esetén is, de 1970 óta a madarak száma mindenütt gyorsan emelkedik és a faj visszanyerte a régi területeit. Az 1970-80-as évek számcsökkenése után stabilizálódott az Egretta garzetta populációja is. Egyedül az óvintézkedéseknek és a dévaványai túzokrezervátum létrehozásának köszönhetően egészen 1986-ig sikerült stabilizálni a túzok, Otis tarda - magyar állományát, amely egyik a legnagyobbak közül Európában és 3000 példány körül mozgott (Sterbetz, 1984). Sajnos, az 1986/87-es kemény tél felére csökkentette az állományt a diszmigráció eredményeképpen (Faragó, 1988). A kisebb számbeli és területeloszlási ingadozások több fajnál is előfordultak az adott periódusban, de az areahatáruk nagyjából nem változott. Ebben a csoportban akad olyan faj is, amely populációnagyságáról nincs pontos adat a madár rejtélyes életmódja miatt (Porzana pusilla, Locustella naevia stb.), ezért stagnálónak vesszük. De pl. a diszperz európai areájú törpe vízicsibe (Porzana pusilla) oly ritka mindenütt, hogy fokozott védelem alá került Magyarországon. A belső dinamikus potenciál nagyobbik részét (51,2%), olyan fajok alkotják, amelyek elterjedési határa az országunk nyugati vidékeire esik (1. táb.). Közelálló azoknak a fajoknak a részaránya, amelyek északi (26,3%), ül. déli (20%) areahatára húzódik Magyarországnál. Ehhez képest a realizált potenciálon belül kissé emelkedik a déli madárfajok relatív száma (29,3%). Hasonló képet mutat a faunaköri megoszlása is. A 16 faunatípushoz tartozó 80 madárfajból 44 (55%), a transzpalearktikus elterjedésű (óvilági, holarktikus, palearktikus, kozmopolita). A nem realizált potenciálon belül ezek a fajok már 66,7%-ot (26 faj) alkotnak, ami kiegyensúlyozottabb populációs állapotukról tanúskodik, de a realizált potenciálban részarányuk 43,9%-ra (18 faj) csökkent és növekszik más faunakörökhöz tartozó fajok szerepe. Itt található több eltűnt, regressziós és alkalmi faj, amely a pusztához kötődik. Másoldalról itt tűnik fel több déli klímaövezetű faj (mediterrán, turkesztáni, etiópiai stb.), amely mediterránból (Hippolais paliida, Oenanthe hyspanica, Emberiza cirlus) és részben a turáni sivatagos vidék felől terjeszkedő (Glareola nordmanni). Kevésbé feltűnő Magyarországon az északról érkező fajok mozgása. Közülük terjed három szibériai faj - Turdus pilaris, Strix uralensis, Aythya fuligula -, de csak alkalmilag költ az Anas crecca, Philomachus pugnax és talán a Carpodacus erythrina is. 57