A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1989-1990 (Debrecen, 1992)

Muzeológia - Töll László: A Déri Múzeum japán kardjai

1. ábra A kard belső szerkezete en befolyásolta a minőséget, mert ha esetleg egy darab leesett belőle a művelet során, az egész kard tönkrement. A kardon szabad szemmel is jól látható edzésvonal az ún. HÁMON tulajdonképpen az agyagréteg határa, a két különböző fémszövet eltérő fénye is megfigyelhető. Tehát úgy összegezhetjük: előállítottak egy olyan kardot, melynek vágóéle az egyik legkeményebb ötvözet, teste pedig egy kemény, de szívósabb fém és van egy belső rugalmas magja, amely elejét veszi a törésnek. (1. ábra) Ez a konstrukció tette lehetővé, hogy megőrizzék az aránylag vastag, többszögű keresztmetszetet, amely merevvé tette a pengét, mely viszont egyik feltétele a nagy vágóerőnek. Ezzel szemben a damaszkuszi pengék csodálatos rugalmasságukkal tűntek ki, aminek egyik feltétele a kiváló acél és kovácsolás mellett az aránylag vékony kardtest, ami viszont az ütés erejét csökkentette.

13 Ide kívánkozik még, hogy a fent vázolt módszer csak fő lépéseiben ugyanaz. Kovácsok és iskolák között számos eltérés lehetett a nyersanyagoktól, tapasztalatoktól, hagyományoktól és körülményektől függően. így több különbség van az ugyanabból a korból származó kiváló pengéken is mintázatban, alakban, fényben stb.

14 Csak azt állíthatjuk biztosra, hogy a japán mesterek a nagy széntartalmú acélok mesteri megmunkálásával érték el sikereiket. Ez azért is bámulatba ejtő, mert a kovács csak érzékszervére (pl. látás az izzásszint megállapításánál stb.) és tapasztalataira hagyatkozhatott. Egy mester, ha befejezte a kardot, névjegyét bevéste a markolattüskébe, s a penge továbbkerült egy csiszoló specialistához.

15 Ez egy külön mesterség volt, nagy szaktudást és sok időt igényelt. Nemcsak szépséget adott a kardnak, de tudjuk, hogy a simára polírozott fém nehezebben korrodál. A tartozékok (hüvely, szúrlap, díszítések, markolat) készítése mind külön mester feladata volt.

16 * A japán kard története A legkiválóbb kardok 900-1450 között készültek, melyeknek készítői 5 nagy iskolából kerültek ki. Az iskolák működésük helyéről, a tartományokról kapták nevüket Bizen, Yamashiro, Yamato, Soshu, Mino. A 15. sz. közepétől kezdődő nagy háborúk már tömegtermékké tették a kardokat, majd az Edo-korban az Öt Iskola hagyományai elvesztek s a kovácsok főként nagyvárosokban működtek.

17 A „Japanese Swordsmiths" regiszter kb. 30 ezer kovácsot 13. A pengék összevetésénél figyelembe kell venni más tényezőket is. A közel-keleti pengék többnyire könnyű, egykezes lovassági szablyának készültek - más körülmények más követelményeket állítottak és így ebből is következnek a formai és készítési eljárások különbözőségei. 14. Sato Kaznan 1979. 170. A rekonstruálás azért is nehéz, mert a hátramaradt leírások jó része szándékosan tévútra vezető a titoktartás miatt. 15. Yumoto, JOHN M. 1958. 99. A jegy bevésése nem mindig történt meg, így híres kovács műve is lehet „névtelen". 16. Sato Kanzan 1979. 176. 17. Yumoto, JOHN M. 1958. 27-40. 504