A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1989-1990 (Debrecen, 1992)

Művelődéstörténet - Bényei Miklós: A Magyar Tudós Társaság ügye a reformkori országgyűléseken

vaslatot 1827. május 7-én készítették el. 124 A május 9-i kerületi ülésen annyi módosítással meg­hagyták, hogy az újabb tervezetről és annak sorsáról a jövő országgyűlésnek be kell számolni. Többen - élükön Nagy Pállal, ezen elv első hangoztatójával - rendkívül fontosnak és a törvény által is biztosítandónak érezték, hogy „az illy intézetben, mellynek a nemzeti characterben olly nagy befolyása vagyon, az országnak a maga inflexussát meg kell tartani..." A diéta majd azt is megvizsgálja, „hogy a már elkészített Planum princípiumai szerént dolgoztatott e ki az új Pla­num". 125 A törvényjavaslatokat a május 10-i országos és a másnapi főrendi ülés változtatás nél­kül elfogadta, majd június 2-án felterjesztették azokat az uralkodóhoz. 126 Közben újabb szerzeményleveleket (kötelezvényeket) mutattak be a diétán: Szabó Istvá­nét, Batthyány Fülöp hercegét, Keglevich János grófét, Cziráky Antal grófét, Pápay Sámuelét, Kopácsy József veszprémi püspökét; az első kivételével mindegyikre a kedvező királyi válasz adott ösztönzést. 127 Június 2-án két újabb ajánló levelet ismertettek: Zay Károly és Mandel Ká­roly bárókét. 128 Mindezekkel együtt a megajánlott tőke megközelítette a 250000 pft-ot, „de még mind nem elégséges arra, hogy belőle egy tudományos Academia a' nemzet méltóságához képest felállhasson" - jegyezte meg Bajza József 1827. június 3-án írt levelében. 129 A felterjesztett törvényjavaslatokat Bécsben is jóváhagyták. A magyar kancellária a concer­tatio folyamán csupán annyit igazított a szövegen, hogy törölt egy félmondatot: „a jelen or­szággyűlés alatt működött országos bizottság által kidolgozott tervben megjelölt személyek­ből" (ex individuis in piano per Regnicolarem Deputationem sub praesentibus Regni Comitiis elaborat denotatis). A kihagyást Cziráky Antal gróf főtárnokmester indokolta a két tábla au­gusztus 14-i vegyes ülésén: ne rögzítsék előre törvény által a szervezeti felépítést; elég, ha a fő elvek megmaradnak. A jelenlevők ezzel egyetértettek, József nádor pedig megígérte, hogy az országgyűlés végén összehív egy bizottságot a tervezet megszerkesztésére. 130 A törvényeket a király 1827. augusztus 18-án szentesítette és ekkor is hirdették ki. Az 1827: 11. törvénycikk „A Honnyi Nyelv kimívelésére felállítandó Tudós Társaságról, vagyis Magyar Academiáról" szólt, az 1827: 12. te. azoknak a neveit tartalmazta, akik a Tudós Társaságra vagy a magyar nyelv fejlesztésére ajánlatokat tettek, végül az 1827: 19. te. Festetics László gróf alapítványát cikkelyezte be. 131 Az 1827: 11. törvénycikk tömören összefoglalta mindazt, ami a tudományos akadémia létesítéséről a diétán elhangzott, illetve amiben - mint főbb elvekben, kérdésekben - megálla­podtak. Fontossága miatt teljes terjedelmében idézzük: „A karok és rendek gondoskodása a hazai nyelvnek nemcsak terjesztésére, hanem a tudo­mányok és művészetek minden nemében leendő kiművelésére is irányulván, Ő szent felségé­nek jóváhagyásával határ oztatik: 1. § Hogy a magyar tudós társaság vagy akadémia az önkéntes és szabad adományok útján létesítendő alapból, Pest szabad királyi városban, mint állandó székhelyén, a lehető legrövi­debb idő alatt minél előbb fölállíttassék. 2. § Ez intézetnek pártfogását ő császári királyi fensége, az ország nádora, a magyar haza és nemzet iránt szívében gyökerező szereteténél fogva magára vállalván: mihelyt az ő védelme alatt alakulandó társaság majdan a megszilárdulása céljából szükséges, s az országos bizottság munkálatában kifejezett s az ajánlók által nyilvánított elvekkel megegyező tervet, az erejéhez és 124. Ogy írásai 1825-27. 2. köt. 1304-1305. 125. 1825-27 Ország Gyűlésbeli jegyzések OSZK Q. H. 4109. 2. köt. 148/1-2. f. (az idézetek: 148/2. f.) 126. Ogy írásai 1825-27. 3. köt. 1309., 1348-1349. és 1407-1408. 127. Uo. 2. köt. 1216-1217., 1221-1225., 1350-1351., 1364-1365., 1365., 1396-1397. 128. Uo. 2. köt. 1397-1398. 129. Kazinczy Ferenc levelezése. 20. köt. (Bp., 1910) 276. 130. Ogy Jkv 1825-27. 6. köt. 487.; Ogy írásai 1825-27. 3. köt. 1693-1694. 131. Ogy írásai 1825-27. 3. köt. 1744., 1744-1745., 1749. Az 1827:12. és 19. tc-tl. még: Magyar törvénytár, 1740-1835. 446. skl, 457. 467

Next

/
Thumbnails
Contents