A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1989-1990 (Debrecen, 1992)

Művelődéstörténet - Bényei Miklós: A Magyar Tudós Társaság ügye a reformkori országgyűléseken

megköveteli egy országos központ létrehozását. Szemük előtt lebegtek a fejlettebb nyugat-európai országok, sőt az orosz birodalom példái is: ezekben az államokban már évtizedekkel, sőt 100-150 évvel korábban megalakultak az akadémiák, többségükben királyi (állami) alapítással. Igaz ugyan, hogy az osztrák örökös tartományokban (Ausztria, Csehország stb.) nem volt még tudományos akadémia, de a magyarok nem is oda, hanem a polgárosodott nyugatra tekintettek.

7 R. Várkonyi Ágnes mutatott rá, hogy a feudális társadalmi rendben élő, nemzeti önállóságában korlátozott, éppen hogy a polgárosodás küszöbére érkezett Magyarországon az akadémiai törekvések is politikai kérdéssé emelkedtek, és szükségszerűen a nemesi nemzet politikai fórumán, a rendi országgyűlésen kaptak hangot, vezettek sikerre. Az ellenzéki követek és a hozzájuk csatlakozó mágnások őszintén hitték, hogy az akadémia hozzájárulhat a nemzet régi nagyságának felidézéséhez és az új nemzeti műveltség kibontakozásához. A diétán a tudomány, az „oktatás, a nevelés és az anyanyelv helyzetét a nemzeti lét már polgári értelemben átfogó gondolatába kapcsolva" tárgyalták.

8 Bár - mint utaltunk rá - korábban számos tervezet készült, vált ismertté, az akadémia (vagy tudós társaság) konkrét feladatát, szervezetét illetően elég nagy volt a bizonytalanság, ami később, az alapítás idején, majd a működés kezdeti szakaszában zavarokat is okozott. Miután szárnyra kelt az országgyűlés összehívásának lure, néhány megyében érlelődni kezdett a Magyar Tudós Társaság megvalósításának szándéka. Tanúsítja ezt Kazinczy Ferenc 1824. október 23-án kelt, Szemere Pálhoz írt levele is: „Tuladuna arról gondolkodik, hogy ha Diaeta lesz, Academie Hongroiset fog alkotni."

9 Nem véletlen tehát, hogy az országgyűlésen főként a dunántúli követek szorgalmazták a Tudós Társaságot - talán előre megbeszélt taktikával. Félreérthetetlenül utalt a dunántúli tervekre Fáy András elaborátuma is, amelyet 1825ben Pest megye követi utasításokat készítő bizottságához küldött. „Sürgetnünk kell, hogy hazánkban a magyar nyelv legyen mind tudományos, mind törvényes köznyelvünk" - fejtegette, és mindjárt hozzáfűzte: „De sem nyelvművelő, sem tudós-társaság még most nem kell, sőt egyenes veszedelem lenne a magyar irodalomnak; vallás-, politika-, tudományok- és nyelvbeli szakadások többet ártanának, mint használnának."

10 Pontosan tükrözi ez a néhány mondat, hogy az irodalmi körök véleménye korántsem egységes. Többen - még a progresszió mellett elkötelezettek némelyike is - idő előttinek tartották az akadémia megalakítását: attól féltek, hogy a remélt központosulás helyett a magyarországi irodalom és tudomány csoportokra bomlik. A fejekben a magyar nyelvművelés és az akadémia eszméje összefonódott, ezért várható volt, hogy ha a magyar nyelv jogainak helyreállítása - amelyet szinte valamennyi vármegyei követutasítás szorgalmazott

11 - az országgyűlésen szóba kerül, előbb vagy utóbb a tudós társaság alapításának követelése is elhangzik. Erre viszonylag hamar, a diéta első heteiben alkalom nyílt. Az alsótábla kerületi ülésén 1825. november 2-án és 3-án tűzték napirendre a magyar nyelv és a nemzeti nevelés kérdését, mégpedig az ún. preferenciálék (előleges sérelmek és kívánatok) vitájában. A „nemzetiség" megerősítésére, a nemzeti szellem és nyelv felébresztésére, terjesztésére tett javaslatok mintegy összefoglalóan mutatják, hogyan képzelték el a köznemesi követek a hazai művelődésügy előbbrevitelét. A fennmaradt feljegyzésekből megállapítható, hogy először - november 2-án - Kolozsvári Miklós, Győr megye követe említette meg, a hiányosságokat, az elmaradottságot jelző tények között: „Másutt a nemzeteknek tudós Társasá7. R. Várkonyi 1.11-13., 15., 23. p.; Kosáry Domokos: Akadémiai tervek a 18. századi Magyarországon. = Történelmi Szemle, 1979. 2. sz. 341-342.; Balogh J. i. m. 164-166. 8. R. Várkonyi - I. 11. (innen az idézet), 21-22. 9. WaldapfelJózsef: Ötven év Buda és Pest irodalmi életéből. (Bp., 1935) 294-295. 10. Badics Ferenc: Fáy András életrajza (Bp., 1890) 249. 11. Waldapfel J. i. m. 295. 452