A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1989-1990 (Debrecen, 1992)

Néprajz - Takács Béla: „Népművelés” a Hortobágyon a XVIII. században

A pásztor kérdésére, hogy honnan tudjuk ezt, a természetvizsgáló az ésszerűségre hivatkozik: Isten nem azért teremtette a csillagokat, hogy csupán éjszaka halványan világítsanak, ehhez más megoldást is találhatott volna. Senki sem fog a szekérbe nyolc lovat, ha kis terhet akar szállítani, ha egy bárányt le akarunk vágni, nem kell hozzá tizenhat ember, hogy a bárányt lefogja, vagyis a természetvizsgáló szerint a csillagok arra szolgálnak, hogy a Földhöz hasonló életlehetőséget biztosítsanak az ott élő emberek számára. A beszélgetés a Napra terelődik, amelynek az anyaga - mondja a természetvizsgáló „büdös kőből, szurok, s más lángoló matériából" áll, a Földtől való távolsága húszmillió és néhány százezer mérföld, és egy kilőtt golyóbis huszonöt esztendő alatt érné el a Napot. A fény és a hang sebessége közötti különbséget a természetvizsgáló ezzel illusztrálja: amikor II. Lipót császár és király koronázását -1790. nov. 15. - a Gellért-hegyen díszlövésekkel ünnepelték, az ágyúk torkolattüze után tizenháromig számoltak, amíg a hang elérkezett a pesti oldalra. Időközben az evésre kerül a sor, a bojtárok hozzák a bográcsot. A pásztor arra kéri a természetvizsgálót, hogy az étel előtti fohászt hangosan mondja el, mert a bojtárok közül néhányan nem tudnak imádkozni. A természetvizsgáló „fel-álvánn" ezt mondja: „Szent Isten szenteld-meg eledelünket, és italunkat, együtt lejendő beszélgetésünket. Ámen." Az öregbojtár megjegyzi: „azt gondoltam hosszabb lesz". A természetvizsgáló kifejti, hogy az imádság terjedelmét mindig az alkalom szabja meg. Este például hosszabban, de nem elhadarva kell imádkozni. Hálát kell adni, bűnbánatot kell tartani, kérni Istent, hogy vigyázzon reánk. Az egyik bojtár megjegyzi, hogy ő bizony fél éjszaka a kísértetektől. Az öregbojtár hozzáfűzi, hogy ő látott a temetőben kísértetet lebegő láng, fehér kutya képében. Szerencsére arra jött a szomszéd legényfia vasvillával a kezében. Ketten már bátrabban szálltak szembe a kísértettel, ami eltűnt a mocsarakban a fehér kutyával együtt. A természetvizsgáló kioktatja a bojtárokat, hogy kísértet nincs. A mocsár gőzei gyulladhatnak meg, ezek látszanak lidércfénynek. Semmi köze a lánghoz a kutyának, ez csak véletlenül kóborolhatott a temetőben. A pásztor azonban kételkedik a kutya ügyét illetően, mert őt bizony egy kutya éjszaka „megnyomta", pedig „émetten", vagyis ébren volt, és amíg a kutya el nem ment róla, szólni sem tudott. A természetvizsgáló a rossz fekvésnek tulajdonítja az efféle „megnyomások"-at, vérkeringési zavaroknak, amelyek akkor következnek be, ha valaki a bal oldalán fekszik, és így a szívére nagyobb nyomás nehezedik. A vénasszonyok, a boszorkányok rontó hatalmával kapcsolatban a természetvizsgáló kijelenti, hogy ezek ilyesmire képtelenek, és kár volt ezeket annak idején megégetni. Mégis kell legyen valami hatalmuk a vénasszonyoknak - veti közbe az öregbojtár -, mert ha a pokolvart az ujjukkal kilencszer körülkerítik, érthetetlen szöveget mormolnak, ráolvasnak a betegre, a pokolvar elmúük, a beteg meggyógyul. A természetvizsgáló babonának, csalásnak tartja az ilyenfajta gyógyítást, mert ezek nélkül, magától is meggyógyulhat a beteg. Aki beteg, az ne vajákos aszszonyhoz, hanem az orvoshoz forduljon, figyelmezteti a bojtárokat a természetvizsgáló. „Lám nekünk nem kell doktor" - mondja az egyik bojtár. Valóban, hangzik a válasz, mert ti egészséges életmódot folytattok, nem úgy, mint az urak, akik 10-15 féle étellel terhelik a gyomrukat, nem mozognak, ti pedig, bár sokat esztek, de a marhák után való futkározás közben kiizzadjátok magatokat, így nem fenyeget benneteket az elhízás veszélye - mondja a természetvizsgáló. A beszélgetés a „látó", a „rostavető" cigányasszonyokra terelődik. A pásztor azzal folytatja a beszélgetést, hogy gyermekkorában sokat hallott a „tátosokról, a garabontzás deákokról, a váltott gyermekről, és némelj lelkeknek hóitok utánn való hazajárásokról. De megvallom, soha nem hittem". A természetvizsgáló osztja a pásztor véleményét, tehát babonának tartja ezeket a hiedelmeket már 1791 -ben, holott a néprajztudomány még a XX. század első feléből is talált adatokat a babonák továbbéléséről. Jeney György könyvének az 58-ik lapján derül ki, hogy a beszélgetésekben mégis van rendszer, felosztás, mert a szerző ettől kezdve napokra osztja a tanítást, vagyis az eddigi társalgás hétfőn történt, és most következik a „második nap". A pásztor és a természetvizsgáló reggel kölcsönösen bókolnak egymásnak: a pásztor szívesen hallgatja a oktatást, a barátja pedig szíve403