A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1989-1990 (Debrecen, 1992)

Néprajz - Takács Béla: „Népművelés” a Hortobágyon a XVIII. században

ban, bár Molnár János műve nem regény, hanem ismeretterjesztő alkotás. így érthető, hogy a magyar szentimentalizmussal foglalkozó irodalomtörténészek nem említik Molnár János munkáját, neve nem szerepel a Gessner hatása alatt álló íróink: Kazinczy Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály, Dayka Gábor, Szentjóbi Szabó László és Bajza József mellett. Érdekes viszont, hogy Kónyi János az „Ábel halálá"-t szintén Petrovszky Sándor főhadnagynak ajánlotta. Adva volt tehát egy, a szépliteratúra iránt érdeklődő őrmester, aki Gessnernek, az első pásztorról, Ábelről szóló prózáját magyarra fordította, egy jezsuita tanár, aki a pásztorokat akarta kiművelni, és egy mecénás, aki ezt a tevékenységet szellemi és anyagi vonatkozásban támogatta. Molnár János a művét a „Bé-köszöntés"-sel kezdi: „Jó napot pásztorok: Ábrahám, Izsák, Jákob követőji. Jó hírt, jó szerentsét, bizonyos vigasztalást hozok, hogy ha bé-fogadtok. Az miben állyon, mi valóságos légyen, észre véenditek, ha illendő vigyázassál szemet, szívet fogtok vetni arra, a mit e könyvemben hasznotokra elé-adok. Öszve-ültök néha, ki kenyerezvén, ki pipázván, ki faragván. Noszsza! félre tévén amennyire lehet, egy kis korig egyebet, tegyetek próbát, mit mond a könyvem. Olvassa el, a ki ahoz többet tud, többet ért, egyebek hallatára. Isten ki tudja, de én reménlem, haszon nélkül, a ki a benne lévő tanításnak meg-veti a fülét, mellőle fel nem kél. Nézzétek meg az Isten adta szép elmének, szép erőnek, szép termetnek bennetek, s köztetek lévő mivoltát, állapotját. Illik-é, Isteni illy szép ajándékot elvsztegetni, jóra nem fordítani, alkalmaztatni; sőt illik-é, boldogtalan, kár-vallott szégyenségre fordítani? Ah! mi betsületes, jó ízű élet lehet a pásztori élet, ha ki tud véle élni." Ezután a pártfogó, Petrovszky Sándor bemutatása következik, aki „nemes ember, udvari ember, s több a féle: Hol a pásztor ember? Szégyen-é őket tanítani? sőt nem szégyen-é őket tanítás nélkül hagyni? tömlötzre, akasztófára, kerékre, nyársra, hollók gyomrára ereszteni, azokat, kik Istennek, embernek, hazának, fejedelminknek olly sok-féle hasznára, olly sok féle-képpen alkalmatosuk; s a tanítás szűkölködése miatt sokszor olly károsok." A szerző ismeri azt a társadalmi réteget, amelyet tanítani akar, és tudja, hogy vannak a pásztorok között, akik nem tudnak olvasni. Mit javasol Molnár János ebben a helyzetben? Azt, hogy a pásztorok urai, gazdái, ezek felesége olvassa fel a könyvét. „O! ki ne vallaná azt a tapasztalt dolognak: hogy igen-is gyakran többet vihet végbe az ollyanoknál e féle oktatással, hogy sem a pattogó, durrogó fenyegetőzéssel... Az érettetek készített tanítással elé-állok tehát pásztorok! pusztában, mezőtökben, szállástokban, tanyátokban, gúnyhótokban. Légyen, édes mieink ! Légyen előttetek szeretetem, tietek; sőt az egész országé lészen a haszon, az Istené a ditsőség, öröm a mennyországé. Ezt óhajtom, ezt reménylem" - fejezi be Molnár János a „beköszöntő"-t. Valóban idillikus jelenet: a pásztorok körülülik a gazdát, a gazdasszonyt, és áhítatosan hallgatják a tanítást, az úr tanítja a parasztot a természetrajzra, Isten és ember iránti engedelmességre, alázatosságra. A Világirodalmi lexikon szerint maga Gessner állapítja meg egyik kötetében, hogy „ilyen jelenetek nem léteznek a mi vüágunkban, ahol a parasztnak le kell adnia a nehéz munkával szerzett fölöslegét földesurának és a városoknak." Bizonyosra vesszük, hogy hazánkban sem akadt olyan jótét lélek, a pásztorok művelődésén szorgoskodó gazda, aki nem azért ment ki a pusztára, hogy a számadóval a nyáj, a ménes, a gulya állapota felől beszélgessen, hanem azért, hogy oktassa a pásztorokat és a bojtárokat. Bár a szerző a könyvének címlapján közöl egy rövid tartalomjegyzéket, de ez csak összefoglalása annak, amiről 224 oldalon keresztül ír. Valójában a könyv két főrészre, huszonnyolc fejezetre tagolódik. Az első rész „A pásztori rendnek Isten előtt való betsületéről" főcímet viseli. Molnár János arról igyekszik meggyőzni a pásztorokat, hogy ők „nem utolsó személyei az emberi nemzetnek". Sőt az Istennek első „kedvesi" a pásztorok voltak. A szerző utal Ádámra, aki tulajdonképpen a Paradicsomban pásztori tevékenységet folytatott, amikor nevet adott az Isten által teremtett állatoknak. Pásztor volt Ábel, Jézus születését az angyalok a betlehemi pásztoroknak jelentették meg. De pásztorok voltak „A választott népnek eleji" is, írja Molnár János, majd felsorolja Ábrahámon, Izsákon, Jákobon kívül Mózest, Jákob fiait, köztük Józse394