A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1989-1990 (Debrecen, 1992)

Néprajz - Takács Béla: „Népművelés” a Hortobágyon a XVIII. században

fet, aki „Egyiptusban oily nagy méltóságra jutott, hogy tsak az ország királya volna nálánál fellyeb-való, de nem szégyenlé a király előtt az ő atyafiait pásztoroknak ismerni, vallani és hirdetni". A „vitézek" közül, akik pásztorok voltak Molnár János Dávidot említi, aki „nem akár mi déb dáb vaddal", hanem medvével és „oroszlánnyal" szállt szembe, hogy megvédje a nyáját. Pásztorleány volt az orleánszi szűz, Jeanne d'Arc, akit Molnár János szerint az apja után Dátziai Joannának neveztek. Császárok, királyok, püspök és pápa került ki a pásztorok közül - írja Molnár János; a pogányok pásztoristenei közül Apollót és Pánt sorolja fel a szerző, és mint pásztorfejedelmet említi Romulust és Remust. Saul, Izrael királya szintén pásztor volt. A próféták közül pásztor volt Ámos, de „ezek nem arra tartanak, hogy valaki a mostanyi pásztorok közül vagy fejedelemségre, vagy prófétaságra ásétozzék, hanem hogy Isten előtt így megbetsült rendben betsületesen éllyen; s meg-betsülle sorsát minden féle erköltsel, ha a pásztorok között tetszeni kíván az Istennek", foglalja össze Molnár János a tanítást. A könyv hetedik fejezetében Molnár János „A jó pásztorok a lelki pásztor példáji" címmel beszél Jézus Krisztusról, mint az egyetlen és igazi Jó Pásztorról, akinek mi a juhai vagyunk. Pétert sem nevezte Jézus királynak, fővezérnek, kormányzónak, hanem csak egyszerűen pásztornak. Molnár János a bibliai példák esetében mindig utal a szentírási helyekre, ezeket szó szerint idézi. „A pásztori rendnek az emberek előtt való méltó betsülete" című fejezetben a szerző a „régi nagyok fiairól, leányairól" beszél, akik pásztorok voltak, tehát újra említi Ábelt, Izsákot, Sault, Dávidot, Jákobot, Józsefet, a leányok közül Ráhelt, Jákob második feleségét. A „régi nagyok nevelői"-nek sorában szintén találunk pásztorembert. Cirusz perzsa királyt Hérodotosz szerint egy pásztor tanította gyermekkorában. A spártai nevelés alapja a pásztorkodás volt, állítja Monár János, majd ezzel fejezi be az első könyvét: „Hogy ne volna az emberi nemzet előtt nagy a pásztorok betsülete, kinek az emberi nemzetben olly nagy az érdemek. Tudjuk jámborok, mi nagy a ti fáradságtok haszna, s tsak erre a haszonra nézve is megérdemlitek tőlünk a szeretetet, a betsületes tartást, bért, oltalmat. Közületek kik teve pásztorok, úgy mint nap-keleten, kik szarvas pásztorok, úgy mint éjszak-táján, kik juhászok, kik pedig gulyások, göbölösök, tsordások, ló, servélyes, borjú, vagy egyéb szerű pásztorok. Ti nevelitek leg-először is sok féle eledelink, ruházatúik eszközit, utazásink, szántásink, vetésink, békesség-szerző táborink segítségét. Ha szép, ha gyors a vitéz paripája, néktek köszönnye leg-először is azt a vitéz. Hajó izü a hus falat az uri asztalokon, ha jó izü a nyúl, fogoly, fátzány, annak az izét ti ráztátok a makk-termő fáról. Ha gyors a lógós kotsiba, parutsba, hintóba a négyes, hatos, nyerges, rudas, kisáfás, azok mellett ti szenvedtétek leg-először a fagyot, mint a forró napot. Ha erős a jármos, vagy a rakott szekérbe a daru, a szarvas, ti voltatok ott is az első dajkák. Lobog a kalpag, pirul a tsizma, villog a sok szinü nadrág, dolmány, mente, köntös; meleg a ködmön, bunda, és egyéb öltözet; de a ti kezetek alól méné a mívesek keze alá, s onnan a testetekre. Egy szóval hasznos, és az emberi nemzet előtt érdemes az a rend, mellynek gondviselésére olly sok ezernyi ezer forint árú jószág eresztetik." Úgy véljük, hogy a szerző kissé túloz a pásztorság dicséretében, mert a nyúl, a fogoly, a fácán megél a pásztorok gondoskodása nélkül is, főleg azonban nem kellett ezeknek az állatoknak a makkot lerázni, legfeljebb a sertésnyájnak. Van néhány olyan kifejezés Molnár János idézett szövegében, ami magyarázatra szorul. A „lógós kotsi" ülését szíjakkal erősítették a tengelyhez; a „paruts" szó értelmét nem sikerült megtalálnunk. A „nyerges", a „rudas" szavak a lovak helyére utalnak a rúd mellett. A „kisáfa", illetve „kisefa" a négyfogatú szekér, kocsi tartozéka, hámfát jelent. „Daru"-nak nevezték régen azt a magyar ökörfajtát, amelynek a színe hasonlított a daru szürke színéhez. A „szarvas", a Czuczor-Fogarasi szótár szerint általában hasított körmű állatot jelent, a mi esetünkben nyilván az ökröt. Molnár János a könyvének második részét a 42. oldallal „A pásztorok hivatallyok" főcímmel kezdi, de ezt még felosztja két részre, vagyis: „A pásztori rendnek kötelessége urokra nézve", és „A pásztorok engedelmessége" című fejezetre. Természetesen a rövid elmélkedésekben a hangsúly az engedelmességen, az alázatosságon van, amellyel a pásztor szolgálja az urát, gazdáját. „Távul légyen a támadás, s az urak ellen bújtogatás, vagy az ilyen bujtogatok után való 395