A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1989-1990 (Debrecen, 1992)

Néprajz - Dankó Imre: Vízgazdálkodásunk népi alapjai II.

gyobb árok, a falut, az 1361-ben mezővárosi szabadalmat kapott település belső területét körülvevő árok volt. Azonban a vizet ebből is elvezették, a város árkában általában nem volt víz. Az árkok vizeit a Tócóba vezették. Abba a Tócóba, amelyik önmaga is különböző nagyságú vízmennyiséggel bírván nemegyszer nagy területeket öntött el, vízimalmokat hajtott, és kiterjedt halászatnak volt a színhelye. Fontos víz volt a Tócó azért is, mert kiöntéseiben áztatták a kendert, és mert mindkét partján, a vízközeiben alakultak ki az első debreceni kertek. Mindezekről - ahogy majd a későbbiekben látjuk - bőséges adatokkal szolgálnak a múlt század eleji térképek. A Tócót gátakkal, töltésekkel látták el, az árkok oldalait viszont, a beomlástól védeni, sövénnyel, gallyal, nádpallóval, gerenda és deszkafalakkal látták el. A vízfolyások, árkok egy másik műszaki kellékéről, berendezési tárgyáról is kell szólnunk, mégpedig a pallókról és a hidakról. A pallók, szélesebb, keskenyebb deszkák arra is szolgáltak, hogy az árkok, vízfolyások oldalait védjék a beomlástól. Főfeladatuk azonban az volt, hogy a folyásokon, árkokon, tócsákon, sarakon átvetve a jövés-menést, a tiszta és biztonságos közlekedést biztosítsák. Vagyis a híd szerepét töltsék be. A hidak, amelyek közül leghíresebb volt a Városház előtt, a Piac utca hosszában elnyúló, pallók tömegéből álló Nagy hídvolt, voltaképpen pallók voltak. Abban különböztek tőlük, hogy nagyobbak, szélesebbek és hosszabbak voltak.

20 Arról, hogy ezekben a kezdeti időkben hogyan, milyen módon jutottak vízhez a debreceniek, többek között a XVI. századból ismeretes családnevek is tájékoztatnak. A XVI. századra egy sereg olyan, eredetileg foglalkozást jelölő családnév terjedt el a városban, amely valamilyen formában összefüggésben állt a vízszerzési módokkal, a vízfelhasználási formákkal. Igen gyakori például a Kádas név, de hasonlóan általános a Kannagyártó, sőt az ónkannagyártó név is, hogy a sok vízzel járó mesterségnevekről, mint amilyen például a Szappanos, a Korcsolyás, a Tímár, a Fazekas stb. ne is szóljunk.

21 Tovább lépve a közvetlen vízszerzési módok korából a kutakról kell szólnunk. Arról, hogy a kútnak a középkori falu életében milyen jelentése volt, Szabó István mondott el legtöbbet.

22 Azt írja, többek között Debrecenhez közeli helységek példájára is hivatkozva, hogy „a kútnak a falukép szempontjából legtöbbször nem volt kimagasló szerepe, de annál inkább hangsúlyozni kell jelentőségét a falu élete szempontjából. A folyóvizeket az ezek mentén települt falvak nem csupán az állatok itatására, hanem emberi fogyasztásra is felhasználták, de folyóvizek hiányában a kút szerepét Európa-szerte elsősorban az élő vizek, tehát források töltötték be."

23 A továbbiakban Szabó arról ír, hogy középkori forrásainkban kétféle kútelnevezés, és ennek megfelelően kétféle kút szerepel. Az egyik afons, azaz a forrás, a másik a puteus, azaz ásott, épített kút. A középkorban, a földrajzi adottságoktól függően az ásott kút folyó kút, kifolyó forráskút is lehetett. Az ilyen kifolyó forráskutakra mondták, hogy a „vize soha sem apad ki". Mind a fonsoknak, mind pedig a puteusoknak a középkorban igen nagy volt az értéke. A kutak gyakran váltak hatalmaskodások áldozataivá; az ellenség betömte őket, vizeiket megmérgezték. A kútnak a közösségi életben betöltött rendkívül fontos szerepére és tényleges értékére utal, hogy Werbőczi István a Tripartiumban törvénybe foglalta a vizeket szolgáltató kutak védelmét, értékének becsű alapján való megállapítását és a benne tett kár megtérítését.

24 Szabó István említi még, hogy a falvakban a középkor folyamán általában egy fons, azaz természetes 20. Szűcs István: Szabad Királyi Debreczen Város Történelme i. m. I. (Debreczen, 1871) 24-25.; Tikos Imre: Vízrajzi ösmertetés - Zelizy Dániel (szerk.): Debreczen sz. királyi város egyetemes leírása. (Debreczen, 1882) i. m. 28-41. - Sápi Lajos: Debrecen település- és építéstörténete. I. m. (Debrecen, 1972) 34-40. - Balogh István: A cívisek világa. I. m. (Budapest, 1973) 13-14. - Komoróczy György: A reformkori Debrecen. I. m. 41-48. 21. Balogh István (összeállította, közzétette): Debrecen város magistrátusának jegyzőkönyvei 1547. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Forráskiadványai 1. (Debrecen, 1979) adatai. 22. Szabó István: A középkori magyar falu (Budapest, 1969) 163-164. 23. Uo. 163. 24. Werbőczi Tripartitum I. 133. a 15., 18., 37., 39. és az 50. pontok. 352