A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1989-1990 (Debrecen, 1992)

Néprajz - Dankó Imre: Vízgazdálkodásunk népi alapjai II.

volt. A régi, bizonyára többször újjáépített fahidat 1827-33-ban „kőhíddal" váltották fel.

10 Ez a híres, hazánk legnagyobb téglahídjának tartott, úgynevezett kilenclyukú híd. E körül az ősi átkelőhely, illetve híd körül alakult ki a puszta „központja". Elsősorban a csárdával kapcsolatosan, ami hosszú időn át otthont adott a különféle pusztai hivataloknak és tisztségviselőknek (különféle biztosok, majd állatorvos stb.) is. Itt a közelben szerveződött meg a Hortobágyi Állami Gazdaság központja és hozzátartozóan az új telepítésű Hortobágy falu.

11 Befejezésül még arról kell szólnunk, hogy Debrecen települését, kialakulását hogyan, milyen mértékben befolyásolták az előzőekben ismertetett hidrológiai tényezők. Érdekes, hogy Debrecen településének és építéstörténetének kiváló kutatója, Sápi Lajos nem nagy figyelmet szentelt a település vízrajzi tényezőinek. Mindössze azt szögezte le, különböző régészeti feltárások eredményeinek alapján, hogy „a hajdan nagyobb vízbőségű Tócó mentén találjuk a legtöbb őskori települést. Ez egyáltalán nem meglepő. Más területeken is azt tapasztaljuk, hogy főleg vizek mentén, azaz víz mellett telepedett meg legszívesebben az ember, hiszen ásott kutakat csak a civilizációs területeken készítettek."

12 így és ezért alakult ki a bronzkorra a Tócó mellékén egy sűrűnek mondható település-faluhálózat. Sápiúgy látja, hogy a vaskorban a települések már kevésbé voltak a vízhez kötve, mint korábban. Bár úgy véü, hogy a vízközeiben települt közösségek előnyösebb helyzetben voltak, mint a víztől távolabbra szorulók. A továbbiakban Sápi Lajos is megerősít abban, hogy a később kialakuló Debrecen területének legfontosabb vize a Tócó volt s hogy mind a kő-, réz-, bronz- és vaskor telepeinek zöme a Tócóhoz kötődött, annak közvetlen környezetében alakult ki. Ezt igazolja az a tény is, hogy a legtöbb, a legkülönfélébb korokból származó települést sejtető leletanyagot innen, a Tócó völgyéből és közeli környezetéből ismerjük. Hidrológiai szempontból is lényeges Sápi azon megállapítása, hogy bár ezek a különböző korokban élt őskori falvacskák, valamint ezen falvak és a népvándorlás kora apró települései, továbbá a DC-X. századi magyar települések közt nem lehet kontinuitást nemcsak kimutatni, de feltételezni sem. Mégis beszélhetünk valamilyen folyamatosságról, mert ahogy írja: „Debrecen kialakulásának előzményeit mégis a kontinuitás jegyében kell kezdenünk".

13 Sápi Lajos feltételezését mi azzal támaszthatjuk alá, hogy a kontinuitás, amennyiben egyáltalán volt ilyen, az nem történeti jellegű, hanem környezeti, földrajzi; közelebbről vízügyi vonatkozású volt. A megtelepülésre jó vízügyi adottságok azok a kontinuens tényezők, amelyek a különböző korok egymástól is elszigetelt, csak hosszabb-rövidebb ideig fennállt falvacskáit rokoníthatják a későbbi korok, tőlük különben teljesen független településeivel. Elsősorban Debrecennel, amely kialakulásáról jó ha meghallgatjuk B orsy Zoltán véleményét. Eszerint „Az a három kis település, amelyből a régi városközpont kialakult, a nyírségi homokterület peremét szállta meg. Ezen a részen vékony, szélfújta homokréteg bontotta a felszínt, amely több helyen homoklepelszerűen telepedett a pleisztocén végi folyóvízi üledékekre, illetve a löszös képződményekre. A homoktakaró eléggé kötött volt, és a kisebb szabálytalan alakú buckák még a régi városmagon kívül fekvő területeken sem emelkedtek öt méternél magasabbra. A homokfelszínt helyenként sekély, szélfújta mélyedések tarkázták. Ezek a würm végén alakultak ki, és az újholocén folyamán, amikor nedvesebb lett az éghajlat, egyesekben megjelent a talajvíz. Szélfújta mélyedésnek kell tekintenünk az egykori Pap-tavat, Liba-tavat, Kincses-tavat, amely a városmagtól északkeletre feküdt. A három falu területén a viszonylag lapos térszín kedvező volt a letelepülésre. Közel feküdt a felszínhez a jó minőségű talajvíz, és nagyon előnyös volt, hogy a települések szomszédságában lévő hatalmas erdőségekből biztosítani lehetett 10. Lósy-Schmidt Ede: A hortobágyi kőhíd építése Debrecen város mátai pusztáján. 1827-1833 (Debrecen, 1926) 11. Két szocialista mintafalu (Hortobágy, Székkutas) - Városépítés 1964, 1. sz. - Letényi Árpád: Hortobágy új faluképe - Városépítés 1973,1. sz.; Pallós Imre (szerk.): Húsz esztendős a Hortobágyi Állami Gazdaság (Debrecen, 1969) 12. Sápi Lajos: Debrecen település és építéstörténete (Debrecen, 1972) 6. 13. Uo. 7. 349