A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1989-1990 (Debrecen, 1992)

Néprajz - Dankó Imre: Vízgazdálkodásunk népi alapjai II.

az építkezésekhez nélkülözhetetlen faanyagot és a tűzifát is. A földművelés számára mind a szomszédos lösz borította részeken, mind a nyírségi homokon megfelelő földterületeket lehetett nyerni. A homoktalajok azonban közel sem voltak olyan jó minőségűek, mint a hajdúháti lösztábla kitűnő minőségű talaja. A Tócó nedvesebb, széles ártere viszont kedvezett az állattenyésztésnek. Debrecen környékének részletes geológiai, geomorfológiai és ősvízrajzi kutatásai alapján biztosan tudjuk, hogy a történeti városmag egyetlen részén sem folyt keresztül állandó jellegű élő vízfolyás. Azok a vízfolyások, amelyeket például az 177 l-es térkép feltüntet, tulajdonképpen mesterséges árkok voltak, amelyek arra szolgáltak, hogy a csapadékosabb időszakokban vagy a hóolvadások nyomán a rossz lefolyású helyeken összegyűlt vizeket elvezessék."

14 Külön kell még említést tennünk a városmagtól keletre eső nyírségi homokvidék település-vízrajzáról. Az úgynevezett erdős pusztákról van szó. Az itt elterülő erdőségek a Nyírség valamikor összefüggő erdőségeinek részei voltak. Ahogy Módy György mondta: az Árpádkorban idetelepült kis falvak a végeláthatatlan erdők irtásain keletkeztek. A települések kialakulásában nagy része volt az erdőségben található számos érnek, vízfolyásnak, laposoknak, fokoknak. Módy György fel is sorolt közülük jó párat. Azonban ezek az erdőbéli falvak is áldozatul estek a XIV. századi gazdasági-társadalmi átalakulásnak, illetve a XVI-XVII. század háborúinak. Az egykori falvak helyeit - Fancsika, Pac, Haláp, Bánk, Gut - gyorsan visszahódította az erdő. Az erdős puszták újabb betelepülése a XVIII. század végén indult meg. A város gazdálkodásában ekkor mindjobban előtérbe került a földművelés és az állattartás. Az erdős puszták első új települései jószágteleltető szállások voltak s csak a XIX. század elején még inkább tért hódító földműveléssel kapcsolatosan épített tanyák jelentették a tényleges újratelepülés megindulását.

15 Összegezve a települési viszonyokról elmondottakat, azt állapíthatjuk meg, hogy Debrecen települése vízrajzilag is megalapozott volt. Településtörténeti tapasztalatokból tudjuk, hogy nem is lehetett másként. Még akkor sem, ha városunknak nincsen és nem is volt nagy folyó vagy állóvize. A vízellátást biztosító, a víziközlekedést lehetővé tevő nagy folyókat, tavakat városunk esetében a település határai mentén elfolyó vízfolyások - melyek közül legnagyobb a Tócó volt - és a kisebb-nagyobb tavacskák, vízállások, mocsarak helyettesítették. Ez utóbbiak közül legnevezetesebb a város közepén elhelyezkedett Pap-tava volt. A település és környéke vízellátása szempontjából rendkívül fontos volt az a körülmény, hogy a talajvíz nagyon magas volt, ami mind az ember, mind az állat, a növényvilág, különösen az erdők számára messzemenően kedvező életfeltételeket biztosított. A kora középkori település, a Borsy Zoltán szerint három, mások szerint több falucskából - melyek közül egy volt Debrecen - kialakult Debrecen hosszú ideig közvetlen víznyeréssel és egyszerű víztartó, szállító eszközök, edények (bőrtömlők, fa- és cserépedények) igénybevételével jutott vízhez közvetlen környezetében. Kutakat nem ástak, még kevésbé fúrtak; állataik számára sem készítettek itatóhelyeket. Nem tartottak a víztől, az áradások vizét igyekeztek gátakkal is megtartani, hiszen a vízre nemcsak ivás-főzés, itatás miatt volt szükségük, hanem a halászat, csikaszát eredményes gyakorlása céljából is. Ásatási következtetések alapján mondhatjuk, hogy Debrecenben is ez a közvetlen, természetes vízszerzési- és felhasználási mód állhatott fenn a XIV. század derekáig. Úgy tűnik, hogy ettől az időtől kezdve kezdtek mind nagyobb számban kutakat ásni. De erről már ne ebben, hanem a következő, a debreceni természetes vízfelhasználás koráról szóló fejezetben essék szó. * 14. Borsy Zoltán i. m. 25-26. - Vö.: Balogh István i. m. 13-19. 15. Módy György: A debreceni erdőspuszták története 1945-ig (Debrecen, 1981) 7-8. - Vö.: Balogh István: A debreceni erdőspuszták betelepülése (Debrecen, 1936) - Dankólmre: Adatok a debreceni tanyásodás kezdeteihez. (Gut, Haláp, Nagycsere, Pac.) Opuscula Ethnographica. Válogatott tanulmányok (Debrecen, 1977) 348-364. - Penyigei Dénes: Debrecen erdőgazdálkodása a XVIII. században és a XIX. század első felében - Agrártörténeti Tanulmányok 7. (Budapest, 1980) 350