A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1989-1990 (Debrecen, 1992)

Történelem - Szűcs Ernő: Hadifogságom első négy hónapjának története

Neukirchen (jún. 5. -jún. 30.) Az előzőekben leírtam már; hogyan jutottunk Neukirchenbe. Ez annyiból volt kedvezőbb a korábbi táborhelynél, hogy itt egy lombos fákból álló erdőben nyertünk elhelyezést. Ezáltal a júniusi meleget itt könnyebb volt elviselni, mint amilyen helyzetünk a növényzet nélküli Rehnában lett volna. Csakhogy Neukirchenben újabb probléma jelentkezett. Ugyanis majd minden nap esett az eső, s mivel még most sem kaptunk semmiféle sátrat, barakkot, vagy valami egyéb épületet, nem állt módunkban mást tenni, mint lombsátrat csinálni. Bár ezek tetőszerkezetét egyre újabb rétegekkel folytonosan vastagítottuk, mégis az állandó esőzések átáztatták a „házaink" tetejét, annál is inkább, mert a felhasznált lomb mindig elfonnyadt, összezsugorodott. Fekhelynek pedig csak avart tudtunk összekaparni. Az is nedves volt, az esővíz nem csupán felülről, de alulról is, a talajon is befolyt sátrainkba. Következésképpen nap mint nap öszszeáztunk, s mivel az élelmezésben újabb adagcsökkentés következett be, erőnk se volt, hogy a hatalmas fák alól kimenjünk az erdőszélre megszárítkozni. Katonák, leventék közül minden nap összeesett valaki. Az ilyenek nyak és váll találkozási pontját megtapogatta a „Doki" (egy Szegedre való orr-, fül-, gége szakorvos), s amint hallottam leggyakoribb megállapítása az volt amit a pácienseknek mondott: „Neked még van zsírtartalékod!" Ritkább esetben azonban valami szanatóriumba utalta az illetőket, ahol vélhetőleg jobb ellátást kaptak. Mi is sokat szenvedtünk az esőtől, ezért jún. 14-én házépítéshez fogtunk. Ez alkalommal is négyen társultunk össze. Majerszky százados, Fekete főhadnagy, bátyám és én. Az épület nagyon egyszerű, de a körülményekhez képest nagyszerű volt. Nem túl vastag, vízszintesen fektetett fenyőfatörzsekből alakítottuk ki a falakat. A hézagokat mohával tömtük ki. A fatörzseket levert magas cölöpök közé helyeztük. Tetőzetnek kaptunk néhány szál deszkát. Lényeges elem volt házunkban, hogy padlózatán egy pár vastagabb fatörzset fektettünk keresztbe, s azokra tettük fekhelyeinket. így megszűnt a vizes avarban alvás, meg az, hogy az esővíz alánk folyjon. Az igazat megvallva sokan csodálkoztak, hogy mi favágó, meg ácsmunkára vállalkozunk, sőt cipeljük is a fenyőszálakat a kissé arrébb lévő tűlevelű erdőből, miközben mi is pont úgy éhezünk, mint bárki más a táborban. Még ma is azt mondom, hogy megérte. Két nap alatt kész lett a házunk, s a továbbiakban egészséges helyen aludtunk. A lakáskérdés mellett a másik fontos probléma az élelmezés volt. Sajnos e tekintetben Neukirchen nem sok jót tartogatott számunkra. Előfordult - s ez már a jobb napok közé tartozott -, hogy táplálékunk „papíron" 1 dkg cukor, 1 db sajt, 1 db hal, 7 db burgonya, 22 dkg kenyér és 5 db keksz volt. Azért írtam azt, hogy papíron, mert az élelmezésiek, akik a raktárból vételezték, és a 10 főből álló „élelmiszert osztó" csoportoknak kiadták az anyagokat, gyakran ügyeskedtek, hogy maguknak több maradjon és ezáltal nemcsak a nálunk bővebb élelmezésüket biztosítsák, hanem olyan csere mennyiségre is szert tegyenek, amiért cigarettát is tudjanak maguknak vásárolni. A fejadag kicsinységére jellemző: megtörtént, hogy százan kaptunk egy db 1,60 kg-os kenyeret!! Több mindent el kell még mondani az élelmezésről. így pl. az adag kicsinysége miatt a vajat milliméterpapírral osztottuk. Ráadásul minden nap más volt megbízva az osztással a csoportból, nehogy valaki visszaélhessen megbízatásával. Amikor az illető szétdarabolta tízfelé a vajat, kenyeret stb.-t, akkor egy másik személy elfordult, miközben az osztást végző egy-egy adagba beleszúrta a kését, s az elfordult egyén megmondta, hogy kié legyen a jelzett adag. Ilyen bonyolult eljárással igyekeztünk biztosítani, hogy legalább tízőnk között igazságos legyen az elosztás. A kevés ennivalót gombaszedéssel, csigák gyűjtésével, rengeteg főzicskéléssel pótolgattuk. Azt is megcsináltuk, hogy kenyéradagunkat szétmorzsoltuk, vízben megfőztük. így az adag megdagadt, több ideig foglalkoztunk az evéssel, s látszólag többet ettünk, vagyis pszichikai tényezőket is bevetettünk éhségérzetünk csillapítására. 324