A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1989-1990 (Debrecen, 1992)

Történelem - Szűcs Ernő: Hadifogságom első négy hónapjának története

1. kép. így vették nyilvántartásba a németek a leventéket hogy magyarokkal hozott össze a sors a bizonytalanságokkal teli órában, és bátyáink korának megfelelő, nálunk tapasztaltabbakkal kerültünk össze. Kevés idő múlva a négy magyar egység - negyedik mi leventék voltunk - parancsnokai tisztigyűlést tartottak. Azon a fiatalok részéről én vettem részt. Ma már nem emlékezhetek en­nek minden részletére, de azt határozottan tudom, hogy a legelső mozzanat az volt, hogy a je­lenlévők megállapították; ki közülük a rangidős. Ez Jancsó (?) százados lett. Arra is biztosan emlékszem, hogy az egyébként rövid tanácskozás ideje alatt a szálláshelytől elcsellengő embe­rek azt a hírt hozták; a falu főterére befutott három amerikai tank, s azokból kihirdették, hogy akinek fegyvere, lőszere, térképe, látcsöve van, vigye oda hozzájuk. Azt talán mondanom sem kell, a magyarok közül senki, semmit nem vitt a mondott helyre. Márcsak azért sem, mert kato­náink jó részt a németek által már előzőleg le volt fegyverezve, mi leventék meg soha nem is kaptunk ilyen felszereléseket. A katonák is inkább elásták a kertvégébe, vagy egyszerűen el­dobták a felszerelési tárgyakat, mintsem egy lépést is tegyenek azokkal a tankok felé. A tisztigyűlés két döntésére még határozottan emlékezem. Az egyik, a kisebb jelentőségű az volt; hogy az ellátóoszlop tagjai a rendelkezésükre álló készletből, a gulyáságyúkba azonnal 316

Next

/
Thumbnails
Contents