A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1989-1990 (Debrecen, 1992)

Történelem - Szalay Emőke: A debreceni fazekasmesterség története

ság productumát szabad a hetivásárokon is árulni,... minden ember olcsóbb áron megszerezheti magáénak", elutasítja a fazekasok kérésének teljesítését.

63 Különösen a nádudvariakkal vívnak nagy harcot a piac megtartásáért. Felhozzák ellenük, hogy kontárok, akik nem elégednek meg a számukra engedélyezett korsóárusítással, hanem más különféle edényeket, tálakat, fazekakat, csuprokat, szűrőket és virágedényeket is széltibe árulgatnak. Emiatt a helyi fazekasoknak, akik becsületes adófizetői a városnak, komoly veszteségük származik. Ezért kérik, hogy az idegenek árusítását csupán nagyvásárkor engedélyezze a tanács. Kérelmükre már aug. 2-án válaszol a magisztrátus olyan értelemben, hogy a rimaszombati edényeken kívül az olyan készítmények árusítását, amilyeneket a helybeli fazekasok is készítenek, megtiltja.

64 A határozatnak azonban nem sok foganatja lehetett, mert 1826-ban ismételten segítséget kérnek a fazekasok az idegenek, de különösen a nádudvari fazekasok ellen, kérve, hogy a nádudvariak fekete korsónál egyebet semmi szín alatt ne árulhassanak.

65 A békesség nem tartott sokáig, mert 1844-ben újból kérik a tanács védelmét a fazekasok a nádudvariak ellen.

67 A határozat ugyanaz mint előzőleg, hetivásárok alkalmával; a rimaszombati edények árulása megengedett, de emellett, „mivel a helyiek nagyobb fekete korsókat nem készítenek, azok pedig a városban nagyobb mennyisigben szükségesek, s egyedül csak a nádudvariak által szoktak áruitatni, ezenkívül semmiféle más fazekas művek heti vásárok alkalmával ne áruitassanak".

68 Az idegen edények árusításában ekkor sokszor maguk a fazekasok is részt vettek, amint az a céh 1841. jan. 23-i beadványából kiderül. Azt panaszolják, hogy céhtársaik és kofák külföldi edényeket vásárolván, azokat nemcsak a vásáros heteken, de máskor is árulják. A tanács a heti keddi vásárnapon engedélyezi az árusítást.

69 A XIX. század első fele a céh fokozatos szegényedésének időszaka. Ekkor már az adóöszszeírásnál csupán egy mestert soroltak az első osztályba, négyet a másodikba, ez 5%, a harmadik és negyedik osztályt alkotó több mint 90%-kal szemben.

70 Az 1830-as években egyenesen a mesterek nagy számából fakadt az, hogy a céh kérelemmel fordult a tanácshoz: „... annyira megszaporodott a számunk, hogy már az özvegyasszonyokat is hozzávévén, többen vagyunk 108-nál elannyira, hogy mondani egymástól élni is alig tudunk". Ezért azt kérik, hogy engedélyezze a tanács, 15 évig senki ne fogadhasson inast.

71 Kérésüket a tanács teljesítette. Ugyanakkor a mesterek nagy számához viszonyítva kevés volt a legény. 1830-ban 4 legény dolgozott a céhben, aki műhelyt járt, holott a céh szerint több mint 70 mester tartott igényt legényi munkára.

72 Ebből a korból már pontos adataink vannak az árusítással kapcsolatban. A mesterek heti szerre árultak, amelynek sorrendjét nyílvetéssel állapították meg. Aki így akarta termékeit árulni, kedden délután jelenteni kellett igényét a céhmesternek. Problémát okozott a csonka heteken való árusítás. Először az volt a szokás, hogy mindenkire folyamatosan kerüljön sor, majd megváltoztatták, hogy ilyen alkalmakkor a céhmesterek árusítsanak.

73 Talán az egyéni árusítóhelyek kialakítására tett kísérletnek tekinthetjük azt a jelenséget, amelyre már 18 lóban úgy reagált a céh közössége, hogy „magát gyékénnyel körül senki ne kerítse".

74 Komoly 63. Uo., 1813. jún. 15. 64. Uo., 1818. jtíl. 30-án benyújtott kérelem. 65. Uo., 1826. máj. 24-én benyújtott kérelem. 66. Uo., Válasz 1826. máj. 29. 67. Uo., Kérelem benyújtása 1844. júl. 22. 68. Uo., Válasz 1844. dec. 14. 69. Uo., Jelentés és határozat 1841. jan. 23. 70. Varga, 1981. 334-335. 71. HBmL. IX. 8. 9. 1831. febr. 9. feljegyzés 72. HBmL. IX. 8. 9. Gál Jánosné Szekeres Sára kérvénye 1830. jan. 28. 73. HBmL. IX. 8. 3. 1813. dec. 29. 74. HBmL. IX. 8. 3. 1816. máj. 1. 185