A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1988 (Debrecen, 1990)
Történelem - Varga Gyula: Adatok a debreceni asztalos céh és a népi bútor történetéhez
és pecsétjével megerősítette. Maga a magyar nyelvű contextus 29 articulust (,,regulá"-t) tartalmaz. Utána 1636. március 8-án Ráczkevi István és Királyházi Jakab céhmesterségben még három (I— II— Ш.) „regulából" álló ,,appendix"-szel toldották meg, majd 1646. január 27-én, végül 1647. nov. l-jén még egy-egy ponttal kiegészítették, és újból lepecsételték. Az 1646. jan. 27-i articulust 1701. december 12-én a magisztrátus a céh kérésére módosította, melyet Lévai István nótárius a céhlevélre rávezetett. Az eredeti, tehát 1620. december 4-én kelt céhlevél 29. articulusából az derül ki, hogy korábban még nem volt céhlevelük, hiszen a sanctio szerint, ha a főbíró által szentesített céhszabályokat nem tartanák meg, „az előbbi zűrzavar és rendetlenség alatt légyenek". Viszont 1620 óta a jóváhagyott céhszabályok szerint éltek, hiszen már az 1636-os appendix megnevezi a céhmestereket, módosítja a céhbe lépő ifjú mesterek házasságkötésre vonatkozó kötelezettségeit, újból szabályozza a nyersanyagbeszerzés szabályait. Emiatt a céh megalakulásának az időpontját 1620-ra kell tennünk, s Takács Béla, a Debrecen története I. kötetében közölt adatát tévesnek ítéljük. 8 Tudnunk kell azonban, hogy a céhkiváltságnak több fokozata is van. Bizonyos, hogy már az első céhlevél megjelenése előtt szokásban volt, hogy az azonos iparágban tevékenykedő, azonos mesterséget űző iparosok „társaság"-ba tömörültek, s bizonyos dolgaikat közösen intézték. Ilyen esetben maguk a mesterek alkottak valamiféle, legtöbbször még írásban nem rögzített szabályokat, melyekben a nyersanyagbeszerzést, a mesterség megtanulásának a feltételeit, az árusítás, értékesítés módozatait rögzítették. Az asztalosoknak ilyen kezdetlegesebb szervezeti formájáról nem tudunk, de Debrecenben később is mindig voltak ilyenféle társaságok. 9 A városi önkormányzatok lényegéből következett, hogy a városon belül formálódó autonóm közösségek működését a tanácsi szerveknek jóvá kellett hagyni. Ezért a leírt rendtartások csak akkor váltak jogilag elfogadott szabályokká, ha a főbíró szentesítette azokat. Ez azonban megkövetelte, hogy az írott rendtartás a mindenkor érvényes oklevéltani formulák szerint készüljön el. Ezért a szabályok összeállítóinak már szükségük volt valamilyen mintára, s azonfelül a korabeli céhszokások mélyebb ismeretére. Az ilyen, tehát a főbírók által kiadott céhlevelek tehát már rendszerint az Európában általánosan elterjedt formai jegyek szerint készültek, legfeljebb azok artikulusai igazodtak a helyi igényekhez és feltételekhez. Ezért az ilyen oklevéllel rendelkező társaságokat már valóságos céheknek kell tekintenünk. Ez a fokozat mutatkozik a debreceni asztalos céh 1620-as céhlevelében is. A szabályos, többesszámban írt intitulatio („Nos Georgius judex Primarius . . ."), inscriptio, narratio után következik a 28 „regulá"-ba szedett dispositio, s 29. pontként a sanctio, roboratio, végül az eschatocollum szintén teljesen szabályos formulája (dátum, pecsét, aláírás). Az első „regula" intézkedik az „elöljáró fő mester" választásról, akit ezentúl „céh mesternek" nevezzenek. Itt történik említés a „céh szekrény"ről. Nem tudjuk, ez formailag milyen lehetett, hiszen a „szekrény" kifeje8 Takács, 1984. 452. 9 Ilyenek voltak pl. a „sütögetők", pártakészítők, téglavetők, házkötők, kásakészítők, fuvarosok stb. vö.: Varga, 1981. 345—348. 94
