A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1988 (Debrecen, 1990)

Régészet - Hajdú Zsigmond: Újabb javarézkori „rézcsákányok” a Déri Múzeum régészeti gyűjteményében

dalra szimmetrikusan kiszélesedő éllapot gondosan megélezték. A nyéllyukon alul peremgyűrű. Mivel a három „rézcsákány" egymástól teljesen függetlenül, szórványként került be a múzeumba, csak tipológiai vizsgálat útján kereshetjük meg a helyüket a történeti időben és térben. Ezen szándékunkat megkönynyíti, hogy az 1985-ben megjelent magyarországi rézcsákányok monográfiájában

5 a szerző jól kidolgozott német tipológiai módszerek szerint rendszerezve gyűjtötte össze az eddig ismert összes „rézcsákányt". Bár a javarézkor viszonylag egységes fémművességi horizontja szerint elterjedt rézeszköz típusok előfordulási területe jóval meghaladja a trianoni Magyarország területét

6 — így igazodnunk kellene más, szintén e területhez tartozó tájegységekről elkészült monográfiák rendszeréhez is

7 — mi a továbbiakban a Patay-féle tipológiai rendszeriben igyekszünk elhelyezni „rézcsákány ainkat' ' .

8 Ez alapján a pocsaji „rézcsákányunk" a székely-nádudvari típus monostorpályi variánsához hasonlít leginkább (Patay 233.)

9 egy nagyon lényeges különbséggel: sokkal gracilisabb a pocsaji példány; fele olyan vastag és fele olyan nehéz. A monostorpályi darab súlya: 1495 g 22,3 cm hosszúság mellett. Mivel a formajegyek többségében (tengelytörésszög, nyéllyuk átmérő, peremgyűrűk megléte, nyéllyuknál trapéz alakban való kiszélesedés stb.) megegyeznek, így megtarthatjuk ebben a típusban. A gracilis volta mögött valamilyen funkcionális módosulást kell keresnünk.

10 A székely5 Patay Pál: Kupferzeitliche Meissel, Beile und Äxte in Ungarn PBF IX. 15. München, 1985. 6 Az egy típusba sorolható eszközök elterjedési köre mindig meghaladja a gyártási terület nagyságát. S ha alapul vesszük, hogy a Marica-völgyétől az Erdélyi-medencéig húzódó területen működő rézöntő műhelyek nagyjából ugyanazokat a rézeszköz típusokat gyártották, akkor nem kell csodálkozzunk azon, hogy pl. a legalapvetőbb „rézcsákány"-típusok Kelet-Szlovákiától Várnáig egyformán előfordulnak. Lásd legutóbb Kalicz Nándor: Kultúraváltozások a korai és középső rézkorban a Kárpát-medencében. Arch. Ért. 114—115. (1988) 3—16. 7 Eddig megjelent PBF monográfiák a DK-Európai metallurgiai körben a „rézcsákányok" elterjedési területeiről. Szlovákiából: M. Novotná: Die Äxteund Beile in der Slowakei. IX. 2. (1970). Romániából: A. Vulpe: Äxte und Beile in Rumänien I—II. IX. 2. (1970), IX. 5. (1975). Bulgáriából: H. Todorova: Die kupferzeitlichen Äxte und Beile in Bulgarien. IX. 14. (1981). 8 A 7. jegyzetben felsorolt monográfiák tipológiai rendszere nagyon sokban nem tér el egymástól: leginkább a típusokat megnevező lelőhelyek nevei váltakoznak országonként, de a feltételezett funkció és formai jegyek alapján elválasztott típusok megegyeznek. Mivel a Patay-féle rendszer következetes, sőt néhány apróbb osztályozásban még követhetőbb, mint a fent felsoroltak, így a besorolásnál ezt vesszük mérvadónak. Egyébként mindegyik monográfia — leginkább a Patay Pálé — a F. Schubert által kidolgozott típusrendszert követi. Lásd: F: Schubert: Zu den südosteuropäischen Kupferäxten. Germania 43. (1965) 274—295.). 9 Patay i. m. 1985. 51—52. 19. tábla. 10 A tipológiai szemléletmód hőskorában a felállított rendszereket két alapvető szempont vezette. Egyrészt olyan nevezéktant kidolgozni, ahol minden elkülöníthető funkció és forma más, de a rendszerbeli hierarchiáját is kifejező elnevezést kapjon, másrészt a rendszerezésben igyekeztek kimutatni a szerszámoknak (a formai jegyekből kiinduló és a funkcionális lehetőségekre utaló) egy bizonyos történeti genezisét. Pl.: véső—balta—csákány: pontosabban kővéső—kőbalta—rézvéső—rézbalta—rézcsákány. (Lásd: Pulszky Ferenc tipológiai rendszerét. Pulszky Ferenc: A rézkor Magyarországon. Budapest, 1883). 89