A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1988 (Debrecen, 1990)

Régészet - Hajdú Zsigmond: Újabb javarézkori „rézcsákányok” a Déri Múzeum régészeti gyűjteményében

Hajdú Zsigmond Ujabb javarézkori „rézcsákányok" a Déri Múzeum régészeti gyűjteményében Szükségesnek tartunk a közleményünk elején megjegyezni néhány dolgot az idevonatkozó nevezéktani sajátosságokról. A német nyelvű publikációkban használt megnevezések viszonylag rugalmasan idomulnak a rézeszközök tipológiai és funkcionális sokszínűségéhez. A magyar elnevezések viszont igen szegényesek és egysíkúak: a rézcsákány és rézbalta mellett — kivéve a Pulszky-féle „rézfejszét" — csak néha találunk egy-egy variáns nevet (rézfokos, harci csákány). A magyar nevezéktár bővítésére két lehetőség van: a pémet terminusok tükörfordítása (Hammeraxt = kalapácsbalta stb.), vagy a magyar tájszavak közül variánsok keresése (pl. galyhó). Mindkét lehetőség komoly problémát rejt magában. A tükörfordítás a stílustalanság (magyartalanság) mellett — mivel a magyarban nem tapad az elnevezéshez egy ismert funkció sem — az érthetétlenség veszélyét is magába rejti. A néprajzból kölcsönvett tájszavak sem oldják meg önmagukban a problémát. Ugyanis a táj szavak nagy része a mai köznyelvben még hangzásában is idegenül hat. Mivel a tájszó variánsok sokfélesége a tájegységek történetileg kialakult különböző szintű önmagába zártságának terméke, így magától értetődik, hogy az írott köznyelv nem játszhatott egyesítő szerepet a különféle elnevezések létrejöttében. Ugyanarra a funkcióra és annak eszközére nagy valószínűséggel többféle táj szó van egyszerre jelen. Ezek bármelyikének a véletlenszerű átvétele a régészeti szakirodalomban ugyanúgy fokozza az értelmezés körüli zűrzavart, mint a fent említett köznyelvtől való idegenség és a tükörfordítás értelemzavarai. így nem csodálkozhatunk rajta, hogy a magyar nyelvű régészeti szakirodalom tanulva az előző időszak sikertelen kísérletein, nem erőltette az új elnevezések beépítését a nagy összefoglaló nevek értelemárnyaló lebontására. A kutatók hallgatólagosan elfogadták azt a tényt, hogy az értelmezésben kevesebb zűrzavart okoz egy ismert név jelentéshatárának a kitágítása, mint egy nem kellően tisztázott és átgondolt rendszerű névgyártás. A „rézcsákányok" kapcsán mi is csatlakozni kívánunk ehhez az állásponthoz, mint jelenlevő átmeneti állapothoz. Hosszú távon ugyanis tarthatatlannak érezzük ezt az állapotot: elkerülhetetlen egy alapos többszempontú elemzési mód; létre kell hozni egy új, árnyaltabb nevezéktani rendszert, s nem csak a rézeszközök osztályozására. Addig mi is a kibővített jelentésű „rézcsákány" elnevezést használjuk. Az idézőjel egyszerre jelenti számunkra a fogalom jelenlegi ideiglenes voltát és egy régebbi használatra való utalást is. Roska Márton valószínűleg hasonló megfontolásokból szükségesnek érezte, hogy a rézcsákányokról írott összefoglaló munkáját egy 87