A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1988 (Debrecen, 1990)
Művészettörténet - Bíró Katalin: Egy parasztpárti politikus a népművészetről 1947-ben
az állam a helytelen utakon járó rétegeket!" (Ennek a felszólalásnak még célzatosságot is tulajdoníthatunk, hiszen a kultusz tárca élén az 1945-ös választások után működésbe lépett kormányokban a népiekhez sok szállal kapcsolódó egyéniségek álltak — előbb Keresztúry Dezső, majd Ortutay Gyula.) Muharay Elemér a totális rendszer szükségességének hangsúlyozása mellett az állami kultúrpolitika totalitásának igényét külön is hangsúlyozta: „Érthetetlen, hogy milyen kevés szó esik arról, hogy a kultúripar selejtes termékei természetüknél fogva a múltat idézik, s lényegében a szellemi reakciót szolgálják." Ebben a gondolatban a kultúrértékek esztétikai értékének vagy értéktelenségének kinyilvánítása szorosan kapcsolódik politikai tartalmakhoz. Végeredményben Bibó Istvánnak a parasztkultúráról szóló írása nem váltott ki tartalmához méltó publicisztikai reakciót, ám a megjelent két vitacikk nyilvánvalóvá tette azt is, hogy abban a kulturális közegben, amelyet azok is képviseltek, ez nem lehetett véletlen. Bibó István nem válaszolt a sajtó útján a polemizáló cikkekre, azonban az egy év múlva csupán különlenyomatban megjelent A magyarságtudomány problémája című tanulmányában™ részletes okfejtéssel indokolja változatlan álláspontját — egy erősen megváltozott politikai, kultúrpolitikai légkörben. írásában azokat a szempontokat határolja körül, amelyeket a magyarságtudományi kutatások új összefogásánál figyelmbe kell venni, és ennek a körülhatárolásnak a során két, egymástól független, de itt összehangzó problémát tisztáz: a parasztság és a magyarság problémáját. Az első esetében, ugyancsak Erdei Ferenc eredményeire hivatkozva, korábban rögzített véleményét fejti ki szélesebben vázolt történelmitársadalmi összefüggések rendszerében, és a parasztság válságának és új irányú fejlődésének kereteiben vizsgálja a parasztkultúra helyzetét Marót Károly és Ortutay Gyula munkáira hivatkozva főbb sajátosságait is megfogalmazva. Egyúttal magyarázatot ad a nemzeti intelligencia nagy részének — kiknek álláspontját Veres Péter és Muharay Elemér is képviselték — riadalmára, amellyel a parasztságnak azt a törekvését figyelték, hogy hagyományos kultúráját menekülésszerűen hagyja el: míg az elmúlt rendszer konzervatív erői elsősorban társadalmi okokból póbálták ezt a folyamatot megakasztani, az új politikai rendszerben a vezető rétegek és az értelmiség egy része a sajátos nemzeti jelleg hivatkozási alapját láthatja ebben szétomolni. Ennek a jelenségnek az okait a magyarság problémája címszó alatt ugyancsak történelmi perspektívában tárta föl, és ennek során alkalmat talált arra is, hogy megfogalmazza, miben látja a nemzeti kultúra megújulásának lehetőségeit, • és tisztázza ebben a parasztművészet szerepét: „Nálunk ... a paraszt állapot társadalmi és kulturális zártsága ... sokkal több belső megrekedtséget s az egyetemes közösséggel szemben mutatkozó bizalmatlanságot és ellenérzést hordoz magában, sem hogy az egész közösség társadalmi és kulturális fejlődése reá épülhetne. Elképzelhetetlen tehát, hogy a magyar kultúra megújulását a magyar paraszti népkultúra további fennmaradására és műveire lehessen alapozni, egy olyan kultúrára, mely egyészt egy szoros és szűk társadalmi állapot jegyeit viseli magán, másrészt visszavonhatatlanul meg43 Bibó István: A niagyarságtudomány problémája. Különlenyomat a Magyarságtudomány c. folyóiratból, 1943—1948. 1. sz. 1—11. In: Bibó 1986. II. 551—568. 348