A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1988 (Debrecen, 1990)

Művészettörténet - Bíró Katalin: Egy parasztpárti politikus a népművészetről 1947-ben

Tamási Áron is. Mindezeknek köszönhető, hogy az 1945 előtti nézetkülönbségek a koalíciós időszakban is átöröklődtek, akár társadalmi, kulturális vagy politikai kérdések eltérő megítéléséről volt is szó. Az a tény, hogy a kultúra a közép-kelet-európai államokban ^óriási politikai jelentőségű momentum" lett, átpolitizálódott, amint azt 1946ban Bibó István is megfogalmazta,

6 nemcsak abban nyilvánult meg, hogy a nemzeti intelligencia társadalmi többletfeladatHvállalásaként teljesítményeiben a népi-nemzeti sajátosságok egyúttal politikai igazolószerepet is játszottak az önálló nemzeti létre jogosító nemzeti „életerő" melletti bizonyságként abban, hogy a iművészet a nemzeti lét sorskérdéseivel nem csupán „tiszta" esztétikummá szublimálódott problémákként foglalkozott.

7 Hanem, ez a helyzet a másik oldalról azt a következményt is maga után vonta, hogy a nemzetté válás korszakától kezdve a hivatalos állampolitika — amikor csak a történelmi körülmények viszonylagosan is megengedték: akár az Eötvös József-i liberális kultúrpolitika, a Tanácsköztársaság kulturális-művészeti tervei, a bethleni konszolidáció Klebelsberg Kunó által kidolgozott oktatás- és művelődéspolitikája vagy a harmincas évek Hóman Bálint által képviselt művészet- és tudománypolitikája — hangsúlyozottan törekedett arra, hogy a kulturális élet minden területét befolyása alá vonja, e célból aktív programmal lépjen fel és programjának a nem hivatali értelmiség szószóló osoportjait és minél szélesebb rétegeit megnyerje.

3 Ez is hozzájárult ahhoz, hogy minduntalan újratermelődtek azok a politikai helyzetek, amelyekben az ellenzéki politikai ideológiák képviselői sem kerülhették meg azt, hogy véleményt formáljanak kultúrpolitikai, művészetpolitikai, sőt művészeti-esztétikai kérdésekben is, ha hatékony programmal kívántak föllépni — mint ahogyan az Űj Szellemi Front kudarcba fulladt kísérlete után a „húszévesek" politikai, nemzetmentő szándékú értelmiségi mozgalma a szociográfiákban, a 6 Bibó István: A kelet-európai kisállamok nyomorúsága. (Budapest, 1946.) in: Bibó 1986. II. 223—224. 7 Lackó Miklós: A nemzeti tömörülésről és szakadásról. A népi mozgalom kezdetei. In: Lackó Miklós: Válságok — választások. Történelmi tanulmányok a két háború közötti Magyarországról. (Budapest, 1975.) 13—24.; Huszár Tibor: Értelmiségtörténet — értelmiségszociológia. In: Huszár Tibor: Történelem és szociológia. (Budapest, 1979.) 16—68.; Németh 1981. 542—543.; Lackó Miklós: Kulturális megújulás és népművészet. A folklorizmus szerepe a századelő Magyarországán. Jelenkor, 1983. 3. sz. 251—261.; Huszár 1983. 12—14.; Lackó Miklő$: Nemzeti kérdés, nemzettudat a két világháború között. Jelenkor, 1986. 7—8. sz. 719—726. 8 Eötvös József: Kultúra és nevelés. (Budapest, 1976.); Schlett István: Eötvös József (Budapest, 1987.) 230—239.; Nyilatkozatok a Magyar Tanácsköztársaságról és hagyományainak felhasználásáról. Társadalmi Szemle, 1969. 3. sz. 15—17.; Aradi Nóra: A Magyar Tanácsköztársaság művészete (Budapest, 1970.); Klebelsberg Kunó beszédei, cikkei és törvényjavaslatai 1919—1926. (Budapest, 1927.) ;Hóman Bálint: Emlékbeszéd Gróf Klebelsberg Kunó felett. Századok, 1933. 3. sz. 241—249.; Tőkéczi László: Klebelsberg Kunó — egy elfelejtett kultúrpolitikus. Századvég. Az ELTE jogász társadalomtudományi szakkollégiumának kiadványa. 2. (Budapest, 1986.) 110—120.; Magyarország története 8. (Budapest, 1976.) 864—873.; P. Szűcs Julianna: Az idézőjel csapdája. Néhány gondolat a római iskoláról. Művészet, 1977. 12. sz. 7—9. 329