A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1988 (Debrecen, 1990)

Néprajz - Dankó Imre: Vízgazdálkodásunk népi alapjai I.

Amikor a honfoglaló magyarság elsők között elfoglalta az Alföld észak­keleti részét, a gazdag vízállománnyal rendelkező, mocsarakból kiemelkedő Nyírséget (annak számunkra fontos déli, délkeleti szegélyét) és a Hajdú­hátat, méltán választotta letelepedési helyéül, hiszen itt a letelepedésre igen jó, többek között vízellátás szempontjából is megfelelő viszonyokat talált. Debrecen a Nyírség és a Hajdúhát találkozási vonalánál alakult ki. Ott, ahol a hátság vízválasztó szerepet is betölt. A tőle keletre található vi­zek délre, délnyugatra tartanak és kapcsolatban állnak az Érmeilékkel, a Berettyóba ömlő Érrel. Az Érnek, Berettyónak az is sajátsága, hogy a Kraszna—Szamos torkolat körűiről indulva, a közbülső területeket mindig ellátták elegendő, jó vízzel. A vízválasztótól nyugatra eső vizek viszont a mélyebben fekvő Hortobágy és Sárrét felé folynak, ugyancsak délnyugatra tartva, hogy végül is vizeiket a Hortobágynál is mélyebb Sárrétbe vigyék. Köztudott dolog, hogy a déli irányban lejtő Hortobágy szinte átmenet nél­kül, észrevétlenül simul bele a Sárrétbe. Vagyis a vízválasztó keleti oldalán folyó vizek és a vízválasztó nyugati oldalán lévők végül egy helyre, egy irányba folynak, csak különböző közvetítéssel jutnak el a Berettyóba, illet­ve a Berettyó közvetítésével a Körösökön át a Tiszába. A kétfelé folyó fo­lyók, vízfolyások közti terület városunk települési területe. A település nyugati és keleti szélei mára már hosszan belenyúlnak a két szomszédos kistáj területébe. Keleten a Nyírség sok vízfolyással szabdalt déli nyúlvá­nyaira, az úgynevezett Erdőspuszták területéig. Nyugaton pedig, átlépve a Tócó völgyét, a Hortobágy legkeletibb széléig. Az egykori vízbőség természetesen a gazdag növényzeten is meglát­szott. A kialakuló Debrecent félkör alakban nagyszerű aljnövényzettel bíró hatalmas bükk és tölgy erdőségek vették körül, Nyugatról pedig a Tócó völgyének, valamint a Hortobágyszélnek nádas-ligeterdős részei fogták közre. A gazdag vegetáció kedvezően befolyásolta az időjárás alakulását is, általában csapadékgazdagabbá tette. Vagyis a honfoglaló magyarság, amikor ezen a tájon megvetette a lá­bát és letelepedett, nagy területeket figyelembe véve itt, városunk helyén és környékén a letelepedés számára megfelelő helyet talált. Olyan terüle­teket, amelyek számukra vízrajzi tekintetben is messzemenően biztosították nemcsak az életfeltételeket, hanem a fejlődés lehetőségét is. Amihez ezút­tal csak annyit fűzünk hozzá, hogy ha a Townson által hiányolt nagy fo­lyóhoz, vízhez fogható nagy folyam vagy tó valóban nem is volt városunk területén és közvetlen környezetében, a számtalan vízfolyás, ér — melyek közül az egyik legnagyobb a Tócó volt —, tó, mocsár, láp és az ezek által kialakított gazdag és magas talajvízszint ezeket messzemenően helyettesí­tette. Ha tárgyilagosak akarnánk lenni, kifogásolnunk és javítanunk kelle­ne idézett népdalunk sorait is. Nem a Hortobágyot kellene benne megne­vezni Debrecen folyója, vizeként, hanem a Tócót, talán valahogy így: Debrecennek van egy vize, Tócó folyás annak neve . . , 38 38 Tócó: Mikesy Sándor; Szabolcs vármegye középkori víznevei. A Magyar Nyelv­tudományi Társaság kiadványai 53. Budapest, 1940. 27—28. — Kiss Lajos: Föld­rajzi nevek etimológiai szótára. Budapest, 1978. 649. 221

Next

/
Thumbnails
Contents