A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1988 (Debrecen, 1990)

Néprajz - Dankó Imre: Vízgazdálkodásunk népi alapjai I.

a vízhálózat újból megváltozott, s hogy a süllyedés következtében megrövidült hegyvidéki folyók a korábbinál nagyobb eséssel folytak az Alföldre, magukkal hozva az előzőeknél jóval több hordalékot. A folyók hordalékainak nagy részét ugyan közvetlenül az Alföldre kiérés után lerakták. Nagy hordalékkúpokat képeztek; de azért nagy mennyiségű hordalékot, üledék anyagokat vittek magukkal tovább, az Alföld belseje felé is. Ahol aztán ezek a hordalékanyagok végül is leülepedtek. Ezek a hordalékok erőteljesen hozzájárultak a még mindig lassú süllyedésben lévő Alföld feltöltéséhez. A negyedkor végén ez a folyamat erőteljes kéregmozgások következtében nagymértékben fokozódott. Azáltal, hogy az Alföld köré kiemelkedtek a hegyek, a továbbsüllyedő alföldi részek felé a folyók még nagyobb eséssel folytak és a korábbinál jóval több hordalékot vittek magukkal és raktak le. Ennek a földtörténeti korszaknak felszínformáló és vele kapcsolatosan hidrológiai munkája alakította ki területünk alapjaiban mindmáig fennálló, érvényes vízrajzi képét. Az Alfölddel kapcsolatosan, ami a körbefogó hegység kitüremkedésével különösképpen medence jelleget kapott, szólnunk kell a lesüllyedt aljazatról is. A lesüllyedt aljazatot elborította a pannon tenger, majd, ahogy az előzőekben láttuk, lassan feltöltődött. Ez a lesüllyedt masszívum, amely a körbe kitüremkedett hegyeket is létrehozó nagy nyomás következtében össze is töredezett, a Tiszia nevet kapta. A név a fölötte kialakult medence legnagyobb és az egész hidrológiai fejlődését befolyásoló folyójáról, a Tiszáról kapta a nevét. Ennek a mélyre került, összetöredezett masszívumnak, víz át nem eresztő rétegnek területünk hidrográfiájában általában is, de különösen a későbbi korokban, napjainkban rendkívül fontos szerepe van. Mélyfúrásaink, hőforrásaink a Tiszia tömb által különböző mélységekben fenntartott és különösen a törésvonalak mentén erősen felmelegedett vizet hozzák felszínre (termálvizek). Az ekkor kialakult felszínen, felszíni viszonyokon már csak a mintegy 25—30 000 évvel ezelőtt megindult erős északi, északkeleti széljárás felszínátalakító munkája változtatott. Ekkor rakódott le a szél fútta homok a Nyírségen, ezzel párhuzamosan indult meg a lösztakaró kialakulása a Hajdúháton. Területünkön ekkor alakult ki, különült el egymástól három kistáj: a Nyírség (amelyre a szélhordta homokképződmények a jellemzők), a ma Hajdúhátnak nevezett széles, alacsony lőszhátság és a mindkettőnél mélyebb Hortobágy (ahol viszont a víz felszínalakító munkája volt a jellemző). Debrecen ennek a három kistájnak, jobban mondva csak kettőnek, a Nyírségnek és a Hajdúhátnak a találkozásánál települt, miután a különböző korok népei sorozatosan megülték ezt a vidéket; mindkét, sőt mindhárom kistájt. Ezekről az őskori településekről és velük a terület településre alkalmas, tehát vízzel megfelelően ellátott voltáról tanúskodnak a kő-, réz-, bronz- és kora vaskori leletek.

37 37 Sz. Máthé Márta: Debrecen és vidékének története az őskorban. Szendrei István (szerk.): Debrecen története 1. 1693-ig. Debrecen, 1984. 29—67. — Mesterházy Károly: Debrecen és környéke a népvándorlás és a honfoglalás korában. 1/1. A római kor.; 2. A népvándorlás kora.; 3. A magyar honfoglalás és államalapítás kora (Uo.: 69—97.) — Módy György: A falutól a mezővárosig. (1. A XIII. századvégi falu és külső határa; 2. A birtokos család.; 3. A falu és az uradalom fejlődése Debreceni Dózsa-korszakában.; 4. Dózsa fiainak korszaka. (Uo,: 99—129., a hozzátartozó irodalomjegyzékkel.) 220