A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1988 (Debrecen, 1990)

Néprajz - Dankó Imre: Vízgazdálkodásunk népi alapjai I.

településcsoport urbanizációs problémáinak megoldása, hanem teljes egészében szervesen beleilleszkedik a természet-környezetvédelem tágabb, nagyobb területekre kiható tevékenységrendszerébe, és annak nagyon is fontos része.

27 Debrecen városa gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődése során mindezekkel a vízfelhasználási, vízgazdálkodási kérdésekkel találkozott. Ha olykor nagy nehézségek leküzdése árán is, esetleg nehézkesen, de mindig igyekezett földrajzi helyzetének, vízrajzi adottságainak megfelelően lakosai, a határai közt folyó termelőmunka számára megfelelő mennyiségű és minőségű vizet biztosítani. A természetes vízfelhasználás időszakában is gondoskodott közkutak építéséről; a magánkutak építését, használatát, vízminőségét ellenőrizte, sőt a szennyvíz elvezetésére is tett intézkedéseket. A reformkor a debreceni vízgazdálkodásban is változást jelentett.

28 Ekkorára fejlődött oly nagyra a város lakossága, a város területe, hogy a víznyerést és a csatornázást mindinkább közüggyé kellett tenni és az akkor elinduló urbanizációs törekvések közé kellett sorolni. Ebbe a korba nyúlik vissza a debreceni vízgazdálkodás egyik sajátos, ám rendkívül fontos ága, nevezetesen a fürdőügy felkarolása, fürdő, sőt fürdők létesítése. Mint már említettük, ebben a vízfelhasználási ágban is jelentőset lépett előre a város, amikor is az 1926-ban feltárt hőforrásokra alapozottan, majd több hőforrás bekapcsolásával korszerű fürdőhellyé, vizei gyógyászati adottságaira alapozottan gyógyfürdővárossá fejlesztése felé tette meg az első lépéseket.

29 Sőt, vízgazdálkodásunk eljutott abba a fejlődési szakaszba is, hogy a már Debrecenben és környékén is szükséges természet-, környezetvédelmi munkálatokba is beleilleszkedve működjék tovább.

30 Ennek a két utóbbi fejlődési szakasznak volt a tervezője, irányítója és megvalósítója az 1913ban megindult Városi Vízmű Vállalat.'" * * # A közvéleményben az a téves hiedelem alakult ki és terjedt el, hogy Debrecen víz nélküli város, azaz sem említésre méltó folyó-, sem állóvize nincsen. Jellemző, hogy Papp Ferenc is, az egyik, már említett debreceni vonatkozású vízgazdálkodási tanulmányának címében erre utalt.'

2 Ez a vélekedés bizonyára a város régi történetírója, a derék Bartha Boldizsár emlékezetes, sokszor idézett megállapításán is alapul, amely szerint ,,ez mezőben épölt, erős kerítés nélkül való csak engedelmességhez ragaszkodó 27 Csomor Tibor: Környezetvédelem. Budapest, 1975.; Kovács Margit (szerk.): A környezetvédelem biológiai alapjai. Budapest, 1975. 28 Komoróczy György: A reformkori Debrecen. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Közleményei 6. Debrecen, 1974. 29 Papp Antal: Debrecen. Útikönyv. Budapest, 1965. 175—179., 258.; Gál Mózes: Az Alföld gyógyfürdői és fürdői. Budapest, 1980. 30 Papp Ferenc: Hogyan lehet a „víznélkül város" a vizek városa. Múzeumi Kurir 16. 1974. 70—86. 31 Csobai László: Debrecen sz. kir. város műszaki létesítményei és üzemei. Debrecen, 1938. Vízmű. 48—51. 32 Papp Ferenc: Hogyan lehet a „víznélkül város" a vizek városa. Múzeumi Kurir 16. 1974. 70—86. 217