A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1988 (Debrecen, 1990)

Néprajz - Dankó Imre: Vízgazdálkodásunk népi alapjai I.

nem, hogy helyben, a felhasználáshoz közel, könnyen hozzáférhető módon, körülmények között álljon rendelkezésre. Napjainkra a jó víz fogalma azzal is bővült, hogy a település és társadalmi fejlődésének megfelelően, azzal párhuzamosan, mind mennyiségileg, mind minőségileg fejleszthető, fokozható legyen. Voltaképpen ez a folyamat a tervszerű-korszerű vízgazdálkodás. Ebben a nagy vonalakkal felvázolt vízfelhasználási folyamatban a kulturális fejlődésnek megfelelő anyagokból, technológiákkal korszerű energiákra épülten kialakultak, elterjedtek és működtek a különféle víznyerési módok, eljárások, eszközök és eszközrendszerek, illetve éltek a különféle vízfelhasználási szokások; egyszóval: minden közösségnél kialakult egyfajta, a kérdéses közösségre jellemző vízkultúra.

20 A régebbi korok vízkultúrájára az a jellemző, hogy az az ökológia keretei közt alakult ki és élt. Azonban a természeti viszonyok átalakulása (klímaváltozás, a növényzet átalakulása, az erdők csökkenése, a természetes vízfelületek megfogyatkozása stb.) az ökológiai rendet is megbontotta és ez a vízellátásban mutatkozó bajok egyik forrásává vált. Legáltalánosabb baj az, hogy a talajvíz szintje leszáll és ezzel megfogyatkozik a könnyen hozzáférhető vízmennyiség, illetőleg a mélyre szállt talajvizet el nem érő növények, növénytársulások elsatnyulnak, elpusztulnak. A vízellátásban bekövetkező bajoknak azonban nem csak természeti, hanem társadalmi okai is vannak. A kétféle ok ugyan szoros kapcsolatban áll egymással. A lakosság lélekszámának emelkedése, a vele együttjáró településnövekedés; városok, települési agglomerációk létrejötte; az ipar, a gyáripar fejlődése, amennyiben nem társulnak megfelelő, az ökológiai rendet és ezen belül a szükséges vízmennyiséget és minőséget biztosító eljárásokkal, károsan befolyásolják a vízellátást és vele kapcsolatosan mindazt a gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődést, amelyek élete kapcsolatban áll az ökológiai egyensúlyon keresztül a vízellátással. Világosan láthatjuk az eddig felvázoltakból, hogy vízgazdálkodásról mindig, a legkezdetlegesebb körülmények között is beszélhetünk. Azonban ezeket a különféle víznyerési és vízfelhasználási módokat, eszközöket mindaddig, amíg azok az ökológiai rend keretein belül, az ökológiai egyensúlyban lényeges zavart nem okozva kerültek alkalmazásra, nem nevezzük vízgazdálkodásnak. Ha nem csak egyszerűen vízfelhasználásának hívjuk, s ha mindenáron jelzővel is kívánjuk pontosítani, akkor azt mondhatjuk, hogy az a kor a természetes vízfelhasználás időszaka volt. Ebben a korszakban, igen hosszú időn át éltek a hagyományos víznyerési módok, eszközök. Ennek a hosszantartó és egyes mozzanataiban mindmáig továbbélő természetes vízfelhasználás korának egy másik jellemző sajátsága az volt, hogy a víznyerés különféle eljárásai különösebb tervezést nem igényeltek. A tervezés helyett is a hagyományos ismeretek, tapasztalatok, a hosszú idő óta folytatott gyakorlat szabta meg a tennivalók módját, mennyiségét, idejét és minden más körülményt. Éppen ezért ezekre a hagyományos vízszerzési módokra és vízfelhasználási formákra csak saját koruk vonatkozásában mondhatjuk, hogy korszerűek voltak. A mai értelemben vett korszerűség 20 Jakab Ákos: A vízellátás története. Miskolc, 1952.; Mosonyi Emil: A tarozás hidrológiája és a természetes tározódás jellemzése. Budapest, 1953. 214