A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1988 (Debrecen, 1990)

Néprajz - Dankó Imre: Vízgazdálkodásunk népi alapjai I.

jóval később, 1984-ben, Gunst Péter is megállapította."

1 Sajó Elemér ilyen értelmű Emlékiratát 1930-ban a fölművelésügyi kormányzat el is fogadta.

15 Ez azonban nem azt jelentette, hogy az meg is valósult, hogy az abban foglaltak végrehajtásába, megvalósításába fogtak volna. Hosszas és végeredményben meddő képviselőházi vita következett az Alföld-öntözésről. A vita 1-934-ben érte el csúcspontját és csak arra volt jó, hogy az Alföld-öntözés, az öntözéses gazdálkodás szükségességét általánosan elfogadtassa. A parlamentben és a közélet egyéb fórumain folyó szenvedélyes viták egyik kimagasló alakja Ruttkay Udó volt, aki a képviselőházban 1934 májusában és júniusában elhangzott felszólalásokra adott válaszát meg is jelentette.

16 Miután már 1932-ben közreadta A magyar Alföld öntözése című, alapvető munkáját.

17 Végül is az országgyűlés 1937-ben megalkotta a XX. törvénycikket, amely az Alföld-öntözésről rendelkezett. Ez a törvénycikk, ha címeben legalábbis az egész Alföld öntözéséről szólt, voltaképpen csak a Tiszántúllal, az Alföld aszály által leginkább sújtott részével foglalkozott. Ezzel is a vitában felvetődött nagyvonalú, széleskörű és igényes elképzelésekhez, tervekhez viszonyítottan jelentősen csökkentett, korlátozott formában; úgy, ahogy arról Trümmer Árpád, 1937-foen a Tiszántúl öntözéséről, illetve az 1937. évi XX. te. alapján épülő öntözőművek ismertetéséről szóló munkájában beszámolt.

18 Az átfogó rendezésre, az Alföld-öntözés mindinkább égetővé váló kérdésének megoldására éppen ezért nem kerülhetett sor. A meglévő, s jóváhagyott tervek megvalósítását is késleltették, illetve lehetetlenné tették a második világháború gazdasági intézkedései. A megoldás, részben pedig az elkezdett munkálatok befejezése, amint már említettük, a felszabadulás utáni időre maradt.

19 Vagyis összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy ezért fontos — létérdeke — minden közösségnek a kezdetek kezdete, az ősidők óta, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű vize legyen. A jó víz fogalmához egyre inkább az is hozzátartozik, hogy ne csak megfelelő mennyiségben és minőségben, ha14 Gunszt Péter: Az aszályok és a magyar állam. Agrártörténeti Szemle XXVI. 1984. 438—457. 15 Sajó Elemér: Emlékirat vizeink fokozottabb hasznosítása és újabb vízügyi politikánk megállapítása tárgyában. Budapest, 1931. (A földművelési kormányzat még 1930-ban elfogadta. Megjelent a Vízügyi Közlemények 1932. évi évfolyamában is.) 16 Ruttkay Udó: A magyar Alföld öntözése. Budapest, 1932. 17 Ruttkay Udó: A magyar Alföld öntözése. Válasz a képviselőházban, 1934. május és június havában elhangzott felszólalásokra. Budapest, 1934. 18 Trümmer Árpád: A Tiszántúl öntözése. Az 1937. XX. te. alapján épülő öntözőművek általános ismertetése. Budapest, 1937. 19 Erdélyi László, László Ferenc, Muraközy Tamás (szerk.): Vízgazdálkodási lexikon. Budapest, 1970. — Károlyi Zsigmond: A vízhasznosítás, vízépítés és vízgazdálkodás története Magyarországon. Budapest, I960.; Oroszlány István: Vízgazdálkodás a mezőgazdaságban. II. kiadás, Budapest, 1965.; Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése. Budapest, 1970.; „1930-ban 218 öntözőberendezés volt üzemben az országban s 14 623 kat. holdon folyt rendszeres öntözés. Jellemző, hogy az öntözött terület túlnyomó része, 73,5 százaléka a Dunántúlon volt található, tehát korántsem a leginkább rászoruló délkeleti országrészben." Gunszt Péter: A mezőgazdasági termelés története Magyarországon 1920—1938. Budapest, 1970. 426.; Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás 30 éve. 1945—1975. Budapest, 1975. 213