A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1988 (Debrecen, 1990)

Néprajz - Dankó Imre: Vízgazdálkodásunk népi alapjai I.

demár nagy összefoglalása is a Tiszáról, illetve a Tisza vízrendszerében folyt vízi munkálatokról, vízgazdálkodásról.

7 Sőt elmondhatjuk, hogy ez a munka minden korábbi, e tárgykörbe vágó feldolgozás szerencsés integrációja. Természetesen nemcsak történetileg kell messziről kezdenünk tárgyalásunkat, hanem tekintve, hogy a legkorábbi idők vízszerzési, vízhasználati, vízgazdálkodási viszonyairól nincsenek, vagy alig vannak adataink, ismereteink; etnográfiailag is, sőt etnológiailag is ez a helyzet. Az etnológia — az általános néprajz — analógiák felkutatásával, összevetésekkel a régmúlt idők népéletbeni, életmódbeli körülményeiről is tud képet alkotni és ezzel nagymértékben kisegíti a történettudományt. Annál is inkább könynyen teheti ezt, mert a néprajztudomány is alapjában véve egyfajta, sajátos diszciplínákkal bíró történettudomány. A vízfelhasználás, a vízgazdálkodás történeti kérdéseiről szólva azért is érdemes, sőt szükséges a néprajztudományhoz fordulnunk, mert a víz oly mértékben fontos biológiai-kulturális, emberi-kulturális tényező, hogy életmódformáló-alakító erővel bír. A víz, a vízfelhasználás, a vízgazdálkodás, egyszóval a víznek az élet egészében betöltött rendkívüli fontosságára utal, hogy számos közösségben a víz különös tiszteletnek örvend és közvetlen kultikus szerepe van. Figyelembe véve az elmondottakat, bizonyosan világossá válik számunkra a néprajztudománynak a vízfelhasználás, vízgazdálkodás kérdéseinek történeti kutatásaiban betöltött fontos szerepe is.

8 Debreceni vonatkozások szem előtt tartásával éppen ezért — bevezetésként — arról kell szólnunk, hogy a víz életmód-kultúraalakító, formáló ereje leginkább milyen gazdasági, társadalmi és kulturális tényezőkön keresztül mutatkozik meg. Mindenekelőtt az élelmezésen — mégpedig mind az emberi és állati, mind pedig a növényi — élelmezésen keresztül. Itt nyilvánvalóan nemcsak az ivásra (ivóvíz) kell gondolnunk, hanem a vízzel való ételkészítés számtalan fajtájára is, de elsősorban a főzésre és a tészta- (pép) készítésre. Másodszor, az élelmezéssel szoros kapcsolatban, az emberi, állati és növényi egészség megóvására, a betegségek megelőzésére, a fertőtlenítésre, a gyógyításra tett erőfeszítéseken keresztül mutatkozik meg a víz, a vízfelhasználás, a vízgazdálkodás életmódformáló szerepe. Itt kell utalnunk arra, hogy az ivóvíz nemcsak szomjat olt, hanem üdít, frissít is; alkalmassá tesz a munka folytatására. Az emberi, állati és növényi szervezetekből kimossa, kioldja a kedvezőtlen, netalán mérgező anyagokat s ezáltal megóvja egészségüket. Ennél a gondolatnál kell szólnunk arról is, hogy a mosakodás (fürdés), a mosás azáltal, hogy tisztít, esetenként fertőtlenít is. A víz ezen sokrétű funkciójának említésénél kell kitérnünk arra is, hogy a víz tisztító tulajdonságához kapcsolódóan fejlődött ki számtalan vallásos képzet, a legtöbb kultikus vonás: tisztító víz, keresztvíz, szentelt víz, rituális mosdásokfürdések, a felelősség, a közösség nem vállalásának kinyilvánítására vég7 Lászlóffy Waldemár: A Tisza. Vízimunkálatok és vízgazdálkodás a tisza vízrendszerben. Budapest, 1982. 8 Például: Fehér Gyula: Kutak a Körös Kis-Sárrétjén. Ethnographia XLIX. 1938. 175—185.; Szabó Ferenc: A szeghalmi kutak néprajzából. Miklya Jenő (szerk.): Sárréti írások I. Szeghalom, 1965. 81—100.; Bárdi Ida: A víz helye és szerepe egy palóc falu életében. Studium IV. Debrecen, 1973. 73—80. 210