A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Történelem, műemlékvédelem - Kormos László: A debreceni Református Kollégium szervezetei és hivatalai

Kollégiumi internátus A lelkészképzésre jelentkező diákok részére a kollégiumi elhelyezés a reformációt követő' időben megkezdődött. A tanulók bentlakásáról, diákkunyhókról (casae) 1564. évtől vannak adataink, amikor a debreceni nagy tűzvész után e diáklakásokat is felújították. A férőhelyek számát az idők folyamán különböző módon szaporították. 1662— 1672 között Martonfalvi György professzor kezdeményezésére — közadakozásból — a kollégium Darabos utcai frontjának emeletén új diákszobákat, a második udvaron kunyhókat építettek. Egy-egy kunyhóban két tehetősebb diák lakott. Az 1802. évi újabb tűzvészkor 12 kunyhó lett a lángok martaléka. 1803—1816 közt az újjáépült kollégiumban a diákszobák régi helyükön maradtak, de az elpusztult kunyhók helyett csupán hatot állítottak helyre, mely 12 diáknak biztosított szállást. 1869—70-ben — a kollégium új homlokzata kialakításakor — minden kunyhót lebontottak, és növelték a diákszobák számát, hogy minden bentlakónak megfelelő helye legyen. így a 29 szobával rendelkező kollégiumi rész korszerű internátusnak számított. Lakói számára istentisztelet tartására és lelkészi szolgálat gyakorlására 1825-ben kialakították az „oratórium"-ot. A kollégium hátsó udvarán 1912-ben épült az akadémiai internátus, ahová a teológusokon kívül református egyetemi hallgatók is kérhették felvételüket. A Dóczi Leánynevelő Intézet államosítása, valamint az 1967. évi renoválás után a gimnazista lányok, illetve a Diakóniai Munkásképző hallgatói részére is biztosított lett a bentlakás. (A diakónusképző intézet 1988-ban Budapestre lett áthelyezve.) A kollégiumon kívül ingyenes diákok az ún. Andaházy—Szilágyi-alapítvánnyal fenntartott kis intézetben is laktak, mely a kollégiumhoz csatlakozó „internátusféle" volt. A kollégium második udvarán a beteg diákok elhelyezésére 1807-ben diákkórház létesült, mely 1823-ban két szobából állt, és 1883-ig működött. 1883 után e célra külön betegszobákat tartottak fenn. A kollégiumi internátust kezdetben a diákönkormányzat tisztviselője, a contrascriba, utána a háznagy, majd az intézőtanács kebelén belül ún. internátusi és tápintézeti albizottság irányította. Ez utóbbi az egyetemmé alakulás előtt, 1912-ben kezdte meg működését azzal a céllal, hogy az internátus és a tápintézet ügyeit együtt kezelje. A régebbi szabályokat átalakítva ekkor állapították meg a házirendet, mely szerint a felügyeletet az internátus igazgatója mellett annak beosztottai: a tápintézeti gondnok, az internátusi felügyelő tanár, a szobafőnök, az étkezési csoportok felügyelői és az asztalfőnökök gyakorolták. Tápintézet A kollégiumi tanulók élelmezését szolgáló ún. „köztápintézet" — hosszú történeti folyamat után Szoboszlai Pap István kezdeményezésére —• 1853-ban létesült. 1853 előtt nem volt a diákok részére intézményes konviktus, illetve köztartás. Élelmezésük többféle módon történt: saját maguk főztek, vagy főzőegyüttesek alakultak. Ez utóbbi forma már a 17. században lakomákká fajult, ezért az 1657. évi törvény 7 diáknál több tagú főzőegyüttest nem engedélyezett. 1792-ben a közös baráti étkezést végleg eltörölték. A magános főzés 1807-ig folyt, de a tanárkar ezt sem tartotta megfelelőnek, és megszüntette, s a diákélelmezés biztosítására sütő-főző asszonyokat alkalmazott. A kiváló szegény tanulókat alapítványokból, alumniákból, supplikációkból stb. élelmezési pénzjuttatásával segítette. 1749-ben — a különböző alapból — 91