A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Történelem, műemlékvédelem - Kormos László: A debreceni Református Kollégium szervezetei és hivatalai

lina Resolutio kibocsátása után katasztrofális helyzetbe került kollégiumot kegyes jótevők segítették. A professzori kar határozottsága, ügyszeretete, az egyházkerület és a városi tanács gondoskodása révén súlyos évszázadot (1681—1781) vészelt át az iskola. Ebben az időszakban a tanügy és a gazdasági ügyvitel irányítása a „Professoratus et Curatoratus" kezében volt. A Ratio Educationis, majd az Edictum Tolerantiae körüli bonyodalmak miatti tiltakozást újkori történészeink közül többen félreértették, a professzori kart elmarasztalták, pedig 1777-ben, a Ratio Educationis által tervbe vett oktatási reform bevezetése ellen a professzori kar egyöntetűen azért tiltakozott, mert nem látta biztosítva a Maróthi György által kimunkált református tanítási elvnek a Methodusban kifejtett rendszerének továbbfejlesztését a kinevezett római katolikus főigazgató vezetése alatt. Annak egyébként haladójellegét éppen ellenállásuk mentette meg a jezsuita befolyástól. Ez kiderül abból, hogy a Ratio Educationis hatására az 1781. évi türelmi rendelet szellemében — egyházhatósági rendelkezés alapján — 1782-re elkészültek az Ordo Studiorum és az azt követő iskolai törvények, tanmenetek, melyek a kollégium szervezeti és tanítási rendjét meghatározták, s az 1792. évi új szervezetét előkészítették. A főiskolai szervezet alakulása, 1792—1821 Az 1791. évi budai zsinat új korszakot nyitott a magyar református egyház életében, s a kollégium szervezetére is hatással volt. Intézkedése nyomán az ősi sedes scholasticát 1792-ben átszervezeték. A diákönkormányzat végleg megszűnt. A főiskolai oktatás felügyeletét az egyházkerület és a városi tanács által létrehozott „főiskolai felügyelőbizottság" végezte. Az oktatás vezetője, a professzorok által választott rektorprofesszor is a felügyelőbizottság alárendeltje lett. A 17—18. században a kollégiumi ügyek irányítását végző professzorok a feladatokat egymás közt megosztották (pl. 1753-ban Szilágyi Sámuel igazgatói, Szatmári István gazdasági, Hatvani István könyvtári, Varjas János énekkari teendőket irányított). Az 1792. évi törvény ezt a gyakorlatot megerősítette, s azt az 1806. évi II. Ratio Educationis már lényegében nem befolyásolta. Az egyházkerületi közgyűlés ugyanis 1795. áprilisi 38. számú határozatában az 1792. évi iskolai törvényt kiegészítette, melyben elrendelte, hogy a rektorprofesszori tiszt a professzorok egymást követő sorrendje szerint változzon, s a professzorátus jegyzője a legfiatalabb tanár legyen. A kollégium igazgatója eleinte hittanszéki profeszszor volt. 1803-ban választottak először jogi professzort igazgatónak. E rendelkezés szellemében adta ki a kerület az 1804. évi álmosdi értekezlet után 1807-ben a Ratio Institutionist. Az egységes felügyeletre törekvés időszaka, 1821—1914 Az állami és egyházi felügyelet egyeztetése érdekét szolgáló Egyetemes Konvent felállításakor (1821—1822) a református iskolák egységes felügyeletét az ún. „generalis inspector"-i intézménnyel kívánták rendezni. 1838-ban készült el egy új „iskolai felvigyázói utasítás", mely megelőzte az Osztrák—Magyar Monarchia iskolaügyi utasítását: az Entwurfot. A Tiszántúli Református Egyházkerület az Entwurf hatására 1858-ban alakította meg az „iskolai felügyelőbizottmány"-t, mely 1861-től tanügyi választmány néven működött. Felügyelete kiterjedt a kollégiumra is. E szervezeti munkálatok nyomán a kollégium felügyeletét 1866-ra átalakították. Ettől kezdve a főiskolai igazgató tanács a kollégium ügyeit egységesen intézte. 80