A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Holló László Kossuth-díjas festőművész születése 100. évfordulója alkalmából a Déri Múzeumban rendezett Emlékülés 1987. március 5. - Sümegi György: Holló László írásairól és a Holló-irodalomról

együttesen. A Sántha Györgyról készített arcképstúdium így nemcsak a színellentétek nagyvonalú kezelése, hanem a modell adekvát pszichikai jellemzése miatt is figyelemre érdemes. Méltón gazdagítja a párizsi készülésű Holló-művek sorát. Holló korai műveiből meg kell említenem a kiskunfélegyházi kollekcióban szereplő olajfestményeit, amelyek nem a festő adományaként kerültek oda, hanem az első világháború pusztításaiból, a félegyházi gimnáziumból mentette meg azokat volt kedves kollégánk, Hajmás Sándor bácsi. Mindhárom alkotás (egy mellkép, egy egész alakos portré és egy nagyobb méretű enteriőr) 1913-as készülésű. Tehát a mintarajziskolai (1904—09) s a külföldi tanulmányok, tanulmányutak (München, 1909—10; Párizs, 1911—12; Olaszország, Spanyolország, 1911—12 nyara) utáni első évből valók, és az életműben máig rejtélyesek. A pályakezdés és főként az idegen hatások földolgozása, művekbe épülése szempontjából azért perdöntőek, mert egy másfajta út, a végül is kifejlődő-kibontakozó hollói festészetnek egy karakteresen intonált, de a későbbiekben véglegesen elhagyott lehetősége feszült bennük. A kiskundorozsmai lányok páratlan lila-kék színvilága még leginkább Koszta 1904-es A mezőn című kompozíciója bal oldali, lehajló nőalakja hátán fölvillanó lilájával rokon. Hollónál a lila s a már-már indigókék színpár keveretlen, tiszta és telt színekként használt együttese gaugines dekorativitást mutat, a figurák pedig főként Puvis de Chavannes alakjainak rusztikus és egyben távoli visszfényei. Ez a fajta dekoratív formafelfogás és mértéktartóan disztingvált színhasználat hűvösebb és távolságtartóbb attitűddel jelentkezett, de nem fejlődött tovább munkásságában. Holtág maradt, egy sehova sem vezető elágazás; izgató, útkezdetjellegében, torzó voltában is sokat sejtető, be nem teljesített lehetőség. Művészete ezzel az 1913-ban fölvetett szállal gazdagodott ugyan, de sajátossá csak az első világháború kataklizmája — talán ennek is szerepe volt a dorozsmai képek kijelölte úttól való eltávolodásban — után, az 1920-as évek derekán választott városában, Debrecenben érett. Igazán ez időtől kísérhetjük nyomon a Holló-recepció legfontosabb állomásait. Legsűrűbben főként kiállítási szerepléseihez, önálló tárlataihoz fűzhetők a róla megjelent írások, amelyek sorában katalógusbevezetők, tárlatismertetők, alaposabb elemzések, műfaji áttekintések, tudományos igényű dolgozatok és monografikus szövegek egyaránt találhatók. Az Ernst múzeumi 1926-os csoportkiállításon

12 szereplők közül Hollóról így elmélkedett Lázár Béla: „Vásznain fojtott tüzek égnek és lobognak, figurái — akár az életből, akár a Bibliából szálljanak is felénk — belső nyugtalanságban, mint káprázatos víziók lobbannak ki. Hatalmas képzelet lobogtatja itt szárnyát. A vörös, a kék és a sárga belső tüzei kolorisztikus szépségek titkait sejtetik meg. Ebben az ő fény-árnyas világában, melyből az ő áloméletének képzeleti alakjai rejtelmes erővel bontakoznak ki, minden a színből születik, és a színnek él. Ez a színlátás nagy és összefoglaló. Csak a főformák bontakoznak ki, a részletek belefoglaltatnak a nagy egészbe, mely mint egy-egy uralkodó érchang, egy gesztusból, egy mozdulatból, egy csoportfűzésből kiriadoz. Ez az ő csoportfűzése, ahogy Tizian kívánta, mint egy szőlőfürtön a szemek, újra egy-egy nagy egység. Ahány önarcképet fest, a lelki élet változatai nála nemcsak a formákon nyugosznak, a szín táplálja, segíti, szinte teremti a hangulatot. A szín által misztikus érzést kölcsönöz a legegyszerűbb életjelenségnek is. Egy mesteri kolorisztikus megnyilatkozás az egész." Lázár Béla költőies, helyenként szépelgő és bombasztikus. Jelzős szerkezeteinek bővedjét azért idéztem önértékén túl is, mert egyértelműen elfogadó-dicsérő ugyan, 12 Az Ernst Múzeum kiállításai. LXXXV. Csoportkiállítás. Bp., 1926. 413