A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Bodolay Géza: Irodalomtörténeti kézikönyvek és az irodalmi diáktársaságok

Összefoglaló szócikkek a MI L-ben Hasonlóképpen a MIL-ben is az lett volna a legcélravezetőbb megoldás, ha külön szócikk ismertetné a társaságokat. Ilyen összefoglaló értékelés megmutathatná a felvilágosodás kori és a reformkori társaságok közt levő jellemző különbségeket is. Rámutathatna például a főúri pártfogókkal való kapcsolatok lassú megváltozására. A Soproni Magyar Társaság kezdetben Széchényi Ferencet tekintette főpártfogójának (még alapszabályaikat is elküldték neki jóváhagyás végett), de előfordul a jegyzőkönyvben egy-egy ünnepély, felköszöntés, beiktatás alkalmából, amikor is köszöntő verseket írnak a tagok, a Zichyek, Festeticsek, Eszterházyak és más főurak neve is. Később főurak nevével egyre ritkábban találkozunk, mecénásokként sem szerepelnek. Jól mutatja e változást a sárospataki Parthenon és a debreceni Lant ajánlása. Első köteteiket a régi divat szerint azoknak a főúri hölgyeknek ajánlották hódoló szavakkal, akik a kötetek megjelentetését anyagilag segítették. A Parthenon második kötetét már Kölcseynek ajánlották a patakiak 1837-ben. Ugyancsak neki, ,,a' lelkes ifjúság' minden szépre, jóra, nagyra szóval és tettekkel buzdítójának" van ajánlva a Lant harmadik kötete 1834-ben, a negyedik kötet pedig ,,A' hazai nyelv' 's nemzeti előhaladás' elnemfogult barátinak". A reformkorban láthatóan erősebb politikai színezetet nyertek a társaságok. Említettem már a kolozsvári unitárius diáktársaság Wesselényinél tett tisztelgő látogatását. Irataikból tudható az is, hogy állandó támogatójuk, egyik példaképük (tagnévsoruk élén is szerepel mint „első részvényes") Bölöni Farkas Sándor volt. A társaság szabályait is az általa szervezett kolozsvári kaszinóénak a mintájára fogalmazták. Pártfogói szerepét nem említi a MIT sem {A kolozsvári Remény köre c. fejezetben), pedig ez tenné érthetővé, miért éppen Bölöni arcképével díszített zsebkönyvet adtak ki 1843-ban, pártfogójuk halála után. Minden bizonnyal ez is a társaság kiadványa lett volna, mint a Remény második és harmadik kötete, de mivel a társaság nem adhatott ki köteteket, a Kőváry fivérek nevén jelent meg. (A társaságra vall a MIT-ben említett cím is: Beszélytár. Van ugyanis kéziratos emlékeik között — és másolatban az MTA mikrofilmtárában — egy Beszédtár és egy Bírálattár című kötet is.) Érdekes a társaságoknak és a neves íróknak a kapcsolatában mutatkozó változás is. A soproni társaság kezdetben Kazinczyval, Péczelivel levelezett, akiket több más írónkkal együtt levelező taggá választottak, s azok többnyire válaszoltak, és el is fogadták ezt a megtiszteltetést. Kazinczy a Sopronból már távozott Kis Jánosnak újságolja, hogy Lakos János, a későbbi literátor tábornok által a soproni diákok tiszteleti tagnak hívták meg: „. . . már erről [ti. a társaságról] merem reményleni, hogy ez, ha csak egy-két Kist és Lakost találunk, dicsőségére fog válni nemzetünknek. Én nemsokára valamely munkám homloklevelére függesztem ezt a megtiszteltetésemet. Igazán, kedves Barátom, ti vagytok azok, és tágabban a Sopronyi Társaság az, amiből mindent várok." Valóban, a Stella fordításának a címlapján a Soproni Magyar Társaság tagjának mondja magát, s a kötet 50 példányát el is küldte ajándékba a soproni diákoknak. Bár irodalmunk rohamos fejlődése idők folyamán megnövelte a távolságot a hírneves írók és az írogató diákok között, azért több írónkkal a személyes kapcsolat a reformkorban is megmaradt. A soproniak például levelet váltottak az ifjú Vörösmartyval, és előadták Salamon király című drámáját. Ez volt a Salamon király egyetlen előadása, a még diák Székács József is játszott benne. Az eperjesi és a pesti ev. líceumi, sőt a berlini egyetemi magyar társaság könyvtárát (ez utóbbit volt nagyenyedi társasági tagok hozták létre a negyvenes évek elején) Kossuth, Vörösmarty, Bajza és mások könyvadományaikkal gyarapították. Petőfi már ismert költőként szavalt Tom364