A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Bényei Miklós: A gazdasági szakoktatás ügye a reformkori országgyűléseken

Bényei Miklós A gazdasági szakoktatás ügye a reformkori országgyűléseken A magyarországi polgárosodás egyik döntő kérdése volt, hogy sikerül-e a gazdasági élet feudális kötöttségeit szétszakítani, az ipari és mezőgazdasági termelés, valamint a kereskedelem új szervezeti formáit kialakítani, a közelekedést korszerűsíteni, a kapitalista hitelélet alapjait megteremteni stb. A minőségi változás feltételezte az elegendő számú és megfelelően képzett szakember létét. Viszonylag korai felismerés volt, bár csak az 1830—40-es években vált általánosabbá, hogy a polgári fejlődés elképzelhetetlen a gazdasági (ipari, kereskedelmi, mezőgazdasági stb.) szakoktatás rendszerének kiépítése nélkül.

1 A nemzeti önrendelkezés igénye, közelebbről a gazdasági önállóság követelménye is azt diktálta, hogy itthon, magyar állampolgárokból képezzék a leendő mérnököket, iparosokat, kereskedőket stb. Különben a külföldről bevándorlók, a nemzeti érdekek iránt közömbös szakemberek kerülnének a nemzetgazdaság kulcsposztjaira. Széchenyi István gróf 1844-ben egyenesen azzal rémisztette a közvéleményt, hogy ha elmarad a korszerű gyakorlati képzés, a magyarság elpusztul, elveszti hazáját.

2 A célkitűzések között szerepelt az iparűző városok német lakosságának magyarosodása is.

3 A liberális nemesség képviselői a művelt magyar polgári osztály létrejöttének, a társadalmi munkamegosztás új szerkezetének, a jobbágyok és a mezővárosi parasztpolgárok emelkedésének előmozdítását is remélték a szakiskolák állításától. „Új tért kell nyitni a nemzet ifjúságának ereinek kiképzésére, alkalmazására" — olvasható a kereskedelemügyi kerületi választmány 1843-as munkálatában.

4 Sokan rádöbbentek arra is (elsőként talán Széchenyi), hogy a nemesi birtok nagyarányú felaprózódása, a nemesség jelentékeny hányadának elszegényedése csak úgy állítható meg, ha minél több nemesifjú választhat polgári foglalkozást. Andrássy Károly gróf mutatott rá az 1844. október 4-i főrendi ülésen: számos fiatal otthagyná a hét gyümölcsfát, de csak prókátor lehet, ezért arra kell törekedni, hogy ,,a' nevelés vagy más mód által azon proletariusoknak [szegény nemeseknek — В. M.], kik napról napra szaporodnak, kenyér nyújtassák..." Ezért lenne szükség a reáltanodákra, a műegyetemre és a hasonló szakiskolákra, mert „ha illy intézetek volnának, kiképezhetnék magukat az 1 Vö. Mérei Gyula: Magyarország gazdasága (1790—1848). = Magyarország története. 5. köt. 1790—1848. (Bp., 1980.) 218.; Szögi László: Mérnökképző Intézet a bölcsészeti karon. 1782— 1850. (Institutum Geometrico-Hydrotechnicum.) (Bp., 1980.) 115—116., 142., 156—158.; Mészáros István: A magyar nevelés története 1790—1849. (Bp., 1968.) 214—215.; Víg Albert: Magyarország iparoktatásának története. (Bp., 1932.) 165—170. 2 Magyarország kiváltságos lakosihoz, 1844. júl. 10. = Gróf Széchenyi István hírlapi czikkei. 2. köt. (Bp., 1894.) 337. 3 Komis Gyula: A magyar művelődés eszményei. 1777—1849. (Bp., 1927.) 2. köt. 368., 436. 4 A kereskedési és ezzel kapcsolatban levő tárgyak iránt kiküldött kerületi választmánynak jelentése. (Pozsony, 1843.) 3. p. (A továbbiakban: Kereskedelmi jelentés, 1843.) 329