A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Bényei Miklós: A gazdasági szakoktatás ügye a reformkori országgyűléseken

emberek, és hasznos polgárokká válhatnának, minőkben most hiányában vagyunk".

5 A liberálisok a szakoktatás fejlesztésében a nemesség kapitalizálódásának egyik lehetséges útját látták, s nem utolsósorban ettől várták az osztály gazdasági hatalmának megőrzését, átmentését is. Mindennek figyelembevételével formálódott ki a reformerek szakoktatási programja. A gazdasági élet valamennyi területén és szintjén gondoskodni akartak szakemberekről, illetve a szakismeretek elsajátításáról. Az elemi iskolákban is szorgalmazták a gazdasági, gyakorlati tudnivalók tanítását, kidolgozták az alap-, közép- és felsőfokú ipari-műszaki, kereskedelmi és mezőgazdasági szakképzés rendszerét, magyar nyelvű oktatást követeltek a selmeci bányászati és erdészeti akadémián, ki kívánták szélesíteni a tengerhajózás iskolai bázisát stb. Hasonló felismerésekkel az újkonzervatív, kormánypárti politikusok némelyikénél is találkozunk. Széchenyi István, Kossuth Lajos és mások a társadalmi, egyesületi úttal is próbálkoztak, néhány magánvállalkozás is indult, ám a vezető politikusok az igazi megoldást az állami, országos intézményekben látták. Az elképzelések a reformkorban csak részben valósulhattak meg. Ennek alapvetően két oka volt: a bécsi udvar ellenállása és a rendek számottevő részének maradi szemlélete. A magyar nemesek többsége lenézte az ipari, kereskedelmi stb. foglalkozást, vagy legalábbis idegenkedett e szakmáktól, fiait nem engedte polgári pályára, sőt a mezőgazdasági termelésben is megelégedett a tapasztalati ismeretszerzéssel. „A nevelés nálunk igen ferdén van felfogva. Senki sem neveli gyermekét mesterségekre s független állást adó kereskedésre, mindenki törvénytudót akar képezni fijából, s benne mindjárt egy nagy státusférfit lát..." — állapította meg igen találóan Klauzál Gábor egyik diétái felszólalásában.

6 Ilyenformán a köznemesség nem is szívesen áldozott a szakiskolákra, vonakodott akár az önkéntes, akár a kötelező ajánlástól. Az igazán nagy és erős akadályt mégis a bécsi udvar magatartása képezte. Az uralkodó és a kamarilla Ausztria ipari-technikai fölényét, az örökös tartományok műszaki-gazdasági főiskoláinak monopóliumát féltette a magyar tanintézetektől, mindenáron meg akarta tartani az ország gazdasági függőségét. Metternich államkancellár már az 1820—30-as évek fordulóján kijelentette: „Magyarországnak nem kell gyár, mert ott minden szegény emberre a földművelésben van szükség. Magyarországot távol kell tartani minden ipari tevékenységtől, mert a magyar nép jelleme tág teret nyújt a szélhámosságnak."

7 E gazdaságpolitika jegyében és a király oktatásügyi jogaira hivatkozva — azokkal élve — az udvarnak sikerült is meggátolni vagy hosszú ideig elodázni a magyar kezdeményezések valóra váltását. 5 1843-dik évi május 14-én rendeltetett magyar-országgyűlésen a' méltóságos fő-rendeknél tartatott országos ülések naplója. (Pozsony, 1843—44.) 6. köt. 336. (A továbbiakban: Főrendi napló, 1843—44.) 6 1840. febr. 6-án, kerületi ülésben az alsótáblán; 1. Napló az 1839-i országgyűlésről. Szerkesztek: Sárváry Ferences Antal. Országgyűlési Könyvtár, Mo: le: 1839/40. 8. köt. 11/1. f.; KonkoliThege Pál: 1840-dik évi országgyűlés. (Pest, 1847.) 2. köt. 149.; Stuller Ferenc: Országgyűlési Tudósítás, 1839. jun.7.—1840. máj. 12. Országos Széchényi Könyvtár kézirattára, Quart. Hung. 1426. 7. köt. 35/1. f. —• A szemléleti gátakról: Kornis i. m. 2. köt. 418—420. 7 Ernst Fischer Kurze Geschichte Österreichs с. könyvéből idéz Mér ei Gyula: Magyar iparfejlődés 1790—1848. (Bp., 1951.) 160. 330