A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Néprajz - Fehér Ágnes: Gondolatok a debreceni szabadegyházi közösségekről

a családtagok, az érdeklődők, a szimpatizánsok, a „barátkozók", a „törekvők" is, akik ha hivatalosan még nem, de potenciálisan már az adott szabadegyházhoz tartoznak, esetleg később teljes jogú taggá válhatnak. A debreceni legálisan működő (tehát a Magyarországi Szabadegyházak Tanácsába tartozó) kisegyházi csoportosulások társadalmi és életkor szerinti tagozódása meglehetősen differenciált képet mutat. Kovács Imre Néma forradalom című könyvének megjelenése óta jócskán változott a helyzet e vallási közösségek felépítettségét illetően. A debreceni szabadegyházi csoportok már kifejezett „urbánus" vonásokat mutató vallási mikroközösségekké váltak. A baptistáknál igen magas az értelmiségiek, a szellemi foglalkozásúak aránya, úgyszintén a testvérgyülekezetiek esetében. A fiatal korosztály is szép számmal képviselteti magát a szabadkeresztényeknél vagy a baptistáknál. A szabadegyházi taggá válás többnyire kétféle „csatornán" keresztül mehet végbe. Az első (és ez a gyakoribb), mikor a kisegyházak saját tagjaik sorából termelik ki utánpótlásukat. A szülők már az egész kicsi, karon ülő gyermekeiket is elviszik az imaházba, akik ily módon szinte észrevétlenül belenőnek, belenevelődnek a vallási csoport életébe, szokásaiba, etikai normarendszerébe. A másik út a felnőttkorban történő megtérés. Ez bekövetkezhet az adott szabadegyház sikeres missziói tevékenységének hatására, de ezekben az esetekben szinte majdnem mindig kimutatható az egyén élettörténetében egy olyan esemény, mely a személyiség stabilitását egy időre megingatja (pl. betegség, haláleset, egyéb traumák, egzisztenciális gondok stb.). Az egyén tehát válságba kerül, nem tud mit kezdeni önmagával, nem lát kiutat pillanatnyi helyzetéből, nem tud megkapaszkodni családjában, barátaiban, környezetében. Egyszóval a szabadegyházi missziói munka épp egy vákuumszituációban éri az adott személyt, akinek jólesik, hogy odafigyelnek rá, meghallgatják problémájában, foglalkoznak vele. Természetesen nem fedné a valóságot, ha kategorikusan, felelőtlenül kijelentenénk, hogy a szabadegyházak tagjai csupa meghasonlott, talajt vesztett, esetleg antiszociális hajlammal rendelkező emberekből kerülnek ki. Egyik fiatal, tehetséges, a munkahelyén is elismert, jó családi életet élő közgazdász például így vélekedett a debreceni baptisták közösségében: „Szeretem a munkámat, a családomat, de ezenkívül még valami többre vágytam, és ezt a többletet Krisztusban találtam meg". „Mióta hívő ember lettem, azóta sokkal jobban szeretem az embereket, türelmesebb vagyok velük szemben, oda tudok figyelni rájuk." (Fiatal felsőfokú végzettségű adventista nő nyilatkozata.) A szabadegyházak napjainkban tagadhatatlanul virulensekké váltak országosan is, és Debrecen városában is. Taglétszámuk nem csökken, inkább növekvő tendenciát mutat, nemegyszer a történeti egyházak taglétszámának a rovására. Új legális és államunk által el nem ismert csoportosulásokkal kell számolnunk. Debrecenben nemrégen kezdett szerveződni például egy olyan kisegyházi, vallási közösség, melynek tagsága zömmel középiskolásokból, egyetemi hallgatókból kerül ki. Ezt a tendenciát tudomásul kell venniük a társadalom nem vallásos, illetve aktív vallásgyakorlatot nem folytató tagjainak is. A „szektajelenségről" lehet szemérmesen hallgatni, lehet tabu tárgyává tenni, csupán egy magatartásformát nem lehet helyes stratégiaként alkalmazni: figyelmen kívül hagyni ezeket a közösségeket. Debrecenben még csak pár száz embert érint ez a dolog, de a szabadegyházi csoportosulások az ország egész területén: a nagyvárosoktól a legkisebb falvakig fellelhetők. Nem volt véletlen államunk részéről sem az a lépés, mikor is legális keretek között megkereste és sikeresen meg is találta az utat a legtöbb kisegyházi csoportosuláshoz. Fontos kérdés, hogy miért is funkcionálnak sikeresen ezek a közösségek? Mivel magyarázható népszerűségük, vonzerejük egyes emberek körében? Azt gondoljuk, hogy ennek a jelenségnek a kielemzése, megválaszolása meglehetősen összetett feladat. 264