A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Néprajz - Marjai Márton: Antik mítoszi elemek folklorizálódása a Hortobágyon és környékén

kunság). A Tiszántúlon az első fecske megpillantásakor arcmosást utánzó mozdulatokat kell tenni és ezt mondani: Fecskét látok, szeplőt hányok. A fecske Aphrodité (és Athéné) madara, és mindmáig szakrális oltalom alatt van, és az alatt tartja a neki szállásadó épületet (nem ég le). Az arisztophanészi hely a Madarakban így van: Peisthetairos: Akkor időben Héja volt a hellének fejedelme. Banka: A helléneké? Peisthetairos: S ő hozta, az ő fejedelmi parancsa szokásba Meghengergőzni a héja előtt. Euelpides: Dionys uttarts! magam én is Hengergőztem, héját látván;... (Ford. Arany János) Most csak mosolykeltő szólás, ha valaki hosszú égdörgésre megjegyzi: no, görgetik már az üres hordót az égben, vagy Szent Péter a hordókat. Két évszázaddal ezelőtt ez a mondás főbenjáró bűn volt Debrecenben. Aki elkövette a csapszékben, egy írástudatlan kondás, csak azért nem lakolt halállal, holott megérdemelte volna, mert írástudatlan volt. Mi éppen ebből is bizonyosak lehetünk, hogy nem olvashatta Sziszüphosz király esőcsináló varázslatát: rezes szekéren, tele vödrökkel vágtatott, és égő fáklyákat dobálva utánozta a villámokat, a zörgés pedig az égzengést. Zeusz megelégelte a szentségtörést, és villámával lesújtotta. Egy falunapon, a Hortobágy-szélben, 1960 nyarán láttam leveles csárdában — alkalmi vendéglátást szolgáló lombsátorban — asztal tetején táncolni egy juhászt üveggel a kezében. Vad nyári zivatar és villámlás verte a tájat, de ez őt nem rendítette ki abból a táncból, amit az összeverbuvált zenekar húzott neki. Asztalon táncolásról hallottam gyerekkoromban; a szomszédos fuvaros járta társaival a debreceni Bikában. Márványasztalon. Az megrepedt, és jött egy fényes gépkocsi a kártérítésért. Szabó Imre ebbe belebukott. Még egy asztal tetején táncolásról kaptam hírt. Jó barátom, egy tudományos kutató járta az Aranybikában kormánykitüntetése örömére. De ekkor sikerült kinyomozni ennek a szakrális jellegű, szertartásszerű táncnak az eredetét. Kleiszthenész a szükiooni tirannus kérők számára meghirdette leánya kezét. Sokan pályáztak, de ő legalkalmasabb vőnek az athéni Hippokleidészt találta. Mielőtt kihirdette volna választását, Hippokleidész még bemutatta tánctudományát. Asztalt hozatott, és annak tetején járt zeneszóra lakoniai (spártai), majd attikai táncot. Aztán fejtetőre állt, és úgy kalimpált lábaival. Ruhája visszahullva meztelenül hagyta szemérmét, ezen Kleiszthenész megbotránkozott: Ó, Tiszandrész fia, te ugyan eltáncoltad házasságodat! Erre a válasz: „Nem törődik azzal Hippokleidész."

26 Kiderül, hogy már nem ismerte fel Kleiszthenésszel együtt a tánc szakrális jellegét. Az asztalon táncolás országosan ismert az öröm hőfoka kifejezésére. Aligha tanulhatta a köznép a klasszikusokon nevelkedő diákságtól, mint ahogy a kosbárányok szájjal herélését sem. Szemléletes példa van a klasszikus mítoszok folklorizálódására egészen a századforduló idejéből. Hajdúböszörményben még élnek néhányan öregek, akik személyesen ismerték Sóvágó Jánost, az utolsó betyárt. Erről maradt fenn többek között az a történet, hogy a csendőrök elől hazaszaladt. Otthon éppen nyomtattak, és ő az ágyasba bújt. Betoppantak a csendőrök, mindent átkutattak érte. A lovakat hajtó gyerek 26 Hérodotosz VI. 128. 250