A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Történelem, műemlékvédelem - Gellér Ferenc. Csárdák Hajdú-Biharban és Hortobágyon

14. kép A Meggyes-csárda. Zoltai Lajos rajza, 1920-as. évek itt sült. Két kemence van mind a két helyiségben, az ivóban is, meg a lakószobában is — mert más fűtési lehetőség nincs. Villany az nincs, gyertya és lámpa, ez szolgálja a világítást. Itt a középső helyen lehet sütni-fózni, bogrács alá gyújtani... Ez pedig itt a régen használt szárító. A legelőn megszáradt marhatrágya, ez volt a tüzelő a Hortobágyon, mivel nem volt erdő, sem fa. Még az én gyermekkoromban teljesen sík volt. Ki lehetett látni Nádudvarig, Nagyivánig, minden tornyot látni lehetett. ...A kármentő egykorú a házzal, ezek a kovácsolt szegek mutatják, hogy nem most lettek beverve. Hát ez volt a kimérés, itt van egy kis ablak, ha verekedtek, akkor behúzta az ember az ajtót.... Ez itt, ahol állunk, ez Szolnok, hátul a faltul vagy öt-hat méterre már ott van Hajdú megye. A betyároknak itt volt a központjuk, mert itt enni és inni lehetett, meg aztán még valami hírt itt tudtak szerezni. Viszont a pandúrok is tudták ezt, és azok csak ilyen helyen keresték őket." Az 1948-ban készített felmérési terv szerint — az ivó kivételével — a helyiségek meg voltak osztva. A pitvar előszobára és lakószobára volt felosztva, a tornácról megközelíthetően nyílt a konyha és a kamra. Az 1920-as években készült külső felvételeken jól látszik, hogy a Meggyes-halom tövében fekvő csárda körül nincsen erdő, hanem csak a puszta és néhány akácfa. A csárda tornáca és az ivó előtt faoszlopokon álló, cseréppel fedett féltető volt, léces falusi kerítéssel lezárva, nyilvánvalóan nyári, fedett terasza volt az ivónak. A lakószoba oldalában, a csárdára keresztbe fordulva voltak az istállók és az ólak elhelyezve. A Meggyes-halmot útépítéshez 1933-ban kezdték elhordani. Ekkor telepítették be gyümölcsfákkal is a csárda környékét. A homokot pénzért adták el, szinte homokbányát nyitottak a halomból. Az egyik homokbányát a jelenlegi kút körül nyitották, és megtalálták az egykori szekérállás tartórúdjának csonkjait is. A csárda 1952 után a Hortobágyi Állami Gazdaság tulajdona lett, raktárnak használták. Állaga végsőkig leromlott, és a szemünk előtt elpusztult csárdák (Sas, Cserepes, Tirimpó) sorsára jut, ha a Hortobágyi Nemzeti Park nem veszi gondjába. A pusztuló épület megmentéséért sokat tett Székely Péter mezőgazdasági mérnök, aki már 1965-ben az Országos Műemléki Felügyelőségen kilincsel a védettség megszerzése ügyében. Megalakulásakor, 1973-ban a Nemzeti Park a kezelői jogot átvette a Hortobágyi Állami Gazdaságtól, és a már műemlék jellegű építménnyé nyilvánított csárdát felújíttatta. A csárdamúzeum átadására 1975. szeptember 30án került sor. A működő, védett hortobágyi csárdák mellett szólnunk kell azokról a hortobágyi csárdaépületekről is, melyeket az utazó számon tartott, még akkor is, ha nem mind 147