A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Történelem, műemlékvédelem - Gellér Ferenc. Csárdák Hajdú-Biharban és Hortobágyon

együttes féltett építészeti, néprajzi kincsünk, melynek eredetiségét, környezetének harmóniáját féltve őrizni kell. Hajdú-Bihar és Szolnok megye határvonalán — de közigazgatásilag az utóbbihoz tartozóan — a Hortobágyi Nemzeti Part Villongó természetvédelmi területén van a Meggyes csárda — a Hortobágyi Nemzeti Park csárdamúzeuma. A 33. út 60. kilométerkövénél letérve, az egykori sóút akácfákkal szegélyezett szakasza visz a csárdához, mely a Meggyes-erdőtől övezve szelíd domboldalon áll, az ohati határt jelölő Megygyes-halom tövében.

25 Történetéről legtöbbet a csárda „Napló"-jából tudhatunk meg, mely Kovács Gergelyné gondos kutatásának, gyűjtésének eredménye, és ő a néprajzos berendezője is a csárdának. A csárda — elődjének leégése után — 1770 körül épült. Tiszafüred tanácsa építtette, s a vasútvonal megépítéséig a füredi közbirtokosság tulajdonában volt, és bérlővel üzemeltették. 1880-ban dobra verték, először egy kereskedőcsalád tulajdonában volt, majd 1897-től egy Drobecz nevű tulajdonos üzemeltette, akitől 1902-ben vásárolta meg 2000 koronáért Czinege János. Az б egyik fia volt „gróf Czinege János, akiről sok anekdota szól. Amikor meghalt, haláláról a Hajdú-bihari Napló 1973. III. 10-i száma így emlékezett: „Meghalt idős Czinege János, nyugalmazott hortobágy-pentezugi számadó. 84 éves volt. Valamikor úgy hozzátartozott a Hortobágyhoz, mint a kilenclyukú híd, mint a puszta sajátos állat- és növényvilága, mint a délibáb. Számadó volt, de nem egy a számadók közül, hanem olyan pusztai ember, aki egyesítette magában az életforma sok-sok vonását, s ezáltal eredeti és színes egyénisége típussá nőtt." A Czinege család 1952-ig, a csárda üzemeltetési engedélyének bevonásáig élt a csárdában. A csárda üzemeltetését, annak rendjét a tiszafüredi tanács írta elő, s kötelezte Czinegééket is a földes ivó lepadlózására, s egyúttal engedélyt adott az ivóban két ún. kényszerfekhely tartására, elsősorban az arra járó csendőrök és mezőőrök pihenése érdekében. A csárda a népi építészet kitűnő példája, oszlopos tornáca klasszicista formálást sejtet. A kétoszlopos tornác mögött kétosztatú pitvar, innen nyílik jobbra az ivó, balra a szoba. Az ivóban levő kármentőbe a tornácról is nyílik ajtó, hiszen innen lehetett a padlóban levő csapóajtón keresztül a pincébe lejutni, ahol a bort tárolták. Az ivóból valaha a bejárattal szemben is volt ajtó, melynek fülkéje látszik. Szokatlan, hogy a terheket viselő mestergerenda e nyílások fölött van. A pitvarban szépen boltozott szabad kémény — innen fűtötték az ivóban és a szobában levő búbos kemencéket —, alatta a körbejárható középpadka, ahol főztek. A pitvarból balra nyíló lakószoba a csárdásék szobája volt, szép vonalú búbos kemencével, mely azonos az ivóban levővel. A csárda berendezése részben eredeti és nagyon ízléses. Az ivóban levő kármentő, a kecskelábú asztal és a lóca eredeti berendezései az ivónak. 1980 szeptemberében rádióinterjújában Czinege László, a pusztakócsi mocsarak természetvédelmi őre, a csárdamúzeum kezelője — unokája az egykori csárdatulajdonosnak — így mutatta be a csárdát: „.. .a népi építészet jellegzetes hajdúsági, Hortobágy melléki modorában megfogalmazott háromosztatú ház, ahol a ráépült istállórésszel együtt két kis oszlop tartja a beugró tornácot. Magas nádtetején, azt hiszem, hogy évszázadokon keresztül mindig fészkeltek a gólyák, ahogy jelenleg is visszatérnek, és így építészeti megújításában semmit nem különbözik az évszázadokkal ezelőtti állapotától. ... Középen van a füstös konyha a szabad kéménnyel. Két bolthajtáson áll a kémény, benne két rúd, amin húst és szalonnát szoktunk füstölni. A kenyér az szintén 25 Kovács Gergelyné: Hortobágy. (Debrecen, 1984.) 176. Meggyes csárda (91—94.). 145