A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Történelem, műemlékvédelem - Surányi Béla: A Hortobágy hasznosításának kérdése a XIX–XX. században

mészét és a mezőgazdaság közötti harmónia kimunkálásának igényét, ami — valljuk be őszintén — elég göröngyös útnak bizonyul. Ha szemügyre vesszük a Hortobágy buktatókkal teli történetét, már a kezdet kezdetén észrevehető, hogy — elsősorban a felszabadulás után — a Hortobágy „kiiktatása", elszakítása a vele szerves egységet alkotó debreceni löszháttól az első s talán a legnagyobb hibának bizonyult. Helyesen mutatott erre rá Szakácsi János

146 három évtizeddel ezelőtt: 1. A Hortobágy szervesen összefügg a debreceni löszháttal, mind természetföld rajzilag, mind mezőgazdaságilag, sőt még a közvetlenül csatlakozó nyírségi területtel is. A Tisza-szabályozás előtt — beleértve a belvízrendezést is — az állateltartó képessége jóval fölülmúlta a jelenlegit. 2. A Hortobágynak mint közlegelőnek a szerepe jelentősen felértékelődött a szántóföldi növénytermesztés térhódításával, így a löszháti, de talán még a nyírségi gazdaságok állattartásának takarmánybázisává vált. 3. A vízrendezések hatására a terület fokozatosan „kiszáradt", az aszályos időszakok siettették az elszikesedést, s a terület mind értéktelenebb az állattenyésztés számára. Emiatt csökkent az állatlétszám, s ebben az állapotában még a külterjes tartás követelményeinek sem felelt meg. 4. A megváltozott természeti viszonyok és a város bevételi forrásainak elapadása ösztönözte a belterjes hasznosítás valamilyen formájának kimunkálását, de a tulajdonjogi vita, a szűkös anyagi fedezet elodázta egy átfogó hasznosítási terv megvalósítását. 5. A „Hortobágy ügye" attól függ, hogy miként sikerül ezt a — főleg mezőgazdasági — kapcsolatot fölmelegíteni. De kedvező jelekről is lehet beszélni, az 1950-es évek végén

147 az Árpád-halmi ősgyepen — öntözött— 14—18 q (kat. h. szénát takarítottak be, a fekete-réti gyepen a legszárazabb időben sem ritka a 800 g/db súlygyarapodás. Bár tény, hogy a nagy öntözőrendszert az üzemek nem működtették, s az álmok birodalmába tartozott — tartozik ma is — egy hatalmas takarmánybázis megteremtése. Ha az egyik serpenyőbe tesszük a kiadást, a másikba a bevételt, az előbbi javára billen a mérleg nyelve. A Hajdú-Bihar Megyei Tervezőbizottságot

148 — tagjai zömében a Debreceni Mezőgazdasági Kísérleti Intézet dolgozóiból kerültek ki — a tiszalöki öntözőrendszer kerettervének kimunkálásakor — 1952-ben •— az a gondolat vezérelte, hogy a 750 000 kat. h.-rakiterjedő öntözőrendszer a debreceni löszhát és a Hortobágy egymásrautaltságára épül, s Püspökladánytól Tiszalökig elsősorban takarmányt termesztenek. Terveik között szerepelt az ún. Szabó—Felszeghi—Horogh-féle esó'gép

149 — az öntözőcsőrendszert léggömbök tartották —, melynek prototípusa sem készült el. Á talajjavítás

150 is legalább ekkora súllyal szerepelt, а fásításról nem is szólva. Az öntözőrendszer kiváló alkalmat teremtett volna arra, hogy megszüntessék az egyoldalú búza-kukorica vetésváltást.

151 A füves vetésforgótól — a Viljamsz-féle változatot népszerűsítették, az 1980-as évek elején újra fölbukkan — a talajerő megjavítását, fenntartását remélték, ami egyúttal rugalmasabb termékszerkezetet ad. Az illuzórikus tervek netovábbja

152 — az óriási méretű gépesítés mellett — a nálunk nem termesz146 Szakácsi (1958): 21. 147Ua.:23. 148 Ua.: 25. 149 Új világ épül... Db., 1953. 28. 150 Ua.: 33—35. 151 Ua.: 37—42. 152Ua.:43. 124