A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Történelem, műemlékvédelem - Surányi Béla: A Hortobágy hasznosításának kérdése a XIX–XX. században

zik. Hatásuk javítható, ha a sávok szélességét növeljük. A mezővédő erdősávoknál előnyben kell részesíteni az azsúros és áteresztő típust. A mai szakirodalom ismeretében Lódy József akáctelepítése, Összekötve bokros területek kialakításával, helyesnek bizonyult, Ecsedi István javaslatával szemben. Az erdősávok telepítése — az 1950-es évek túlkapásait leszámítva

121 — ésszerű megoldásnak kínálkozott volna, ha megvalósul. Valójában az egész egy nagy ábránd maradt. Az erdősávok olyan helyre kerültek — amelyeket egyáltalán elültettek —, ahol a növény fejlődésének elemi föltételei sem álltak rendelkezésre, így az eredményről sem lehet kétség. Az akkori tervek szerint a fasorok és fapászták (összefüggő erdőrészek) hossza elérte volna a tiszalöki öntözőrendszer keretében a 28 000 km-t. Debrecen környékén olyan határrészeket kívántak kialakítani, ahol az erdősávokba beiktatnak gyümölcsfákat is (szilva, cseresznyés, dió). E grandiózus tervekből igen kevés valósult meg. A Hortobágy állattenyésztése A város állattartásának takarmány bázisát elsősorban a Hortobágy jelentette. A debreceni gazdák ellenállásán bukott el jó néhány terv, amely szakítani próbált a hagyománnyal, az évszázados gyakorlattal. Ez annál érthetőbb, hiszen a mezőgazdaság — különösen a XIX. század második felétől — erőteljesebb szerepet játszik.

122 Mivel a debreceni gazda elsősorban állattartó volt, a szántóföldi növénytermesztés terjedésével csökken a belső legelő, s ezzel párhuzamosan fölértékelődik a Hortobágy szerepe.

123 Bár létezik szántóföldi kultúra, a takarmánytermesztés jelentéktelen. A puszta vegetációjától függ egy viszonylag nagyszámú állatállomány ellátása. A már említett hasznosítási tervek olyan szokásjogot szándékoztak megszüntetni, mint a közös határhasználat lényegében 1945-ig fönnálló gyakorlatát. Nem is beszélve a XVIII. század közepéig a város egész határának teljes vagyonközösségben történő használatáról, melynek maradványai az erdőségekre vonatkozóan fennmaradtak az 1920-as évekig.

124 Ha eltekintünk az Ecsedi István által közölt adatok teljességétől,

125 már ebből is szembetűnő az állatlészám fokozatos csökkenése: Ev Ló Szarvasmarha (db) Juh Sertés 1855 2016 16 310 15 102 63 16 1870 3114 13 516 30 536 16 366 1880 3321 14 490 27 971 9610 1890 4020 14 509 23 200 4 026 1900 4270 12 871 23 507 3 160 1910 4566 15 356 21358 1 521 1913 4114 11 982 18 384 2 609 121 Új világ épül a tiszántúli főcsatornák táján. (Szn., Db., 1953.) 34—36. 122 Varga Gyula: Debrecen kézműipara és a mezőgazdaság kapcsolata. (Db., 1983. Kand. ért. tézisei.) 5. 123 Szakácsi (1958): 7—8. 124 Ua.: 4. 125 Uo. 119