A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Történelem, műemlékvédelem - Surányi Béla: A Hortobágy hasznosításának kérdése a XIX–XX. században

letelte után ezt a város folytatná. A hortobágyi (nagygazdaság) nagyüzem kezelné a közlegelőt, a tógazdaságot és az öntözött legelőt is. De javaslatának semmiféle foganatja nem volt. Az első világháború után — legalábbis szemléletben — fölértékelődött a magyar földvagy on. Megváltozott a szántóföldi ágazatok aránya, módosult az állatállomány takarmány termő bázisa. Új értelmezést kapott a mezőgazdaságilag hasznosíthatatlan területek fogalma.

79 Külön hangsúlyt nyert a rét-, legelőgazdálkodás, amit jelez a kibontakozó zöldmező-mozgalom*

0 is. A területvesztés kiváltképpen érzékenyen érintette az ország természetes gyeptakaróját. A havasi legelők elvesztek, megszűnt annak a lehetősége, hogy az alföldi uradalmak takarmányszűkében állataikat fölhajtsák a havasi legelőkre, vagy e területekről rétiszénát vásároljanak. A rét-, legelőgazdálkodás megújítására irányuló törekvések beleillettek az Alföld gazdálkodásának korszerűsítésébe. Újra számba veszik a még meglevő „tartalékokat". Közéjük tartozik a Hortobágy is, amelyre viszont hosszú ideig nem sikerült gyógyírt találni. Az FM

81 igyekszik kézben tartani a legelőgazdálkodást, a takarmányellátást. Az 1929-ben meginduló zöldmező-mozgalom elsősorban a természetes rétek, legelők javítását tűzte ki célul, amelybe beiktatták később a szántóföldi takarmány termesztést is. Az 1930-as évek közepén a mozgalom már az ország területének közel egynegyedére terjedt ki. Ilyen körümények között Debrecen városa, az állattartó gazdák is érdekelve voltak abban, hogy a Hortobágy hasznosításának ügye elmozduljon a holtpontról. A kihasználatlan területek iránt megnőtt országos igény kedvező légkört teremtett ehhez. Az FM a korszak egyik szaktekintélyét, Bíró Jánost*

1 küldte ki a Hortobágyra 1924 nyarán azon megfontolásból, hogy a helyszíni szemle után a Hortobágy puszta gazdaságosabb hasznosításáról egy átfogó javaslatot dolgozzon ki. Jelentésében kifejti

83

, hogy „... a 12 000 kat. h. -nak a puszta jobb minőségű részeiből való kihasítása és a legelőgazdaság keretéből való kivonása nem célszerű, mert a nélkül nem lehet a pusztának legeltetésre visszamaradó silányabb részeit sem használni, sem megjavítani. Hanem a most egy tömegben kezelt és használt pusztát a gazdálkodás mozgékonyabbá és belterjesebbé tétele végett fel kellene osztani 12 önálló gazdaságra, azokba arányosan kellene beosztani a mezőgazdasági használatra szánt 12 000 kat. h.-at, azon pedig az egyes gazdaságokban olyan mezőgazdaságot kellené folytatni, amelynek kifejezett célja az állattenyésztés és legelőgazdálkodás támogatása, illetve a legelőjószág szükségellátásáról való gondoskodás és a legelőjavítás előmozdítása." Az egyes gazdaságokat

84 haszonbérlő társaságok, legeltetési társulatok vennék bérbe, melyek gazdákból toborozódnának. Az öntözés megteremtése egy következő lépés lenne,

85 de amíg erre sor kerül, addig is gondoskodni kell a szükség ellátásról. A probléma megoldásánál figyelembe kell venni:

86 1. A Hortobágyot úgy kell használni, ahogy van, a 12 000 kat. h. kihasítása nélkül; 2. Az egész Hortobágy — a szántóföldi hasznosításra szánt területek is — az állattenyésztés érdekeit szolgálja; 3. A Hortobágy használatában a gazdák mind szélesebb rétege vegyen részt; 79 Surányi Béla: Vázlat a magyar silómozgalom történetéhez. = Agrártörténeti Szemle, 1985. 1—2. sz. 158—173. Ezen belül: 158. 80 Dresdner Iván: Az újkori zöldmezőgazdálkodás. (Bp., 1927.) 81 Földmívelésügyi igazgatás. (Szerk.: Máté Imre. Bp., 1936.) 188. 82 Bíró János: A legelőgazda könyve. (Bp., 1928.) 280. Ujlaky Zoltán tévesen közli a kiküldés időpontját, ami nem 1926-ban, hanem 1924-ben volt. Lásd: Ujlaky (1972—74): 357. 83 Bíró (1928): 280. 84 Ujlaky (1972—74): 358., lásd még: Bíró (1928): 473. 85. Uo. 86£/ro(1928): 469. 113