A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Történelem, műemlékvédelem - Surányi Béla: A Hortobágy hasznosításának kérdése a XIX–XX. században

гШ sor a város és a jószágtartók között, a belügyminiszter sem véglegesítette a végleges bérbeadást mindaddig, amíg nem gondoskodnak a belvízelvezetésró'l. A háború kitörése azonban közbeszólt, s a város a még függő ügyekben halasztást kért, amit 1915 tavaszán

68 meg is kapott. A korabeli sajtó

69 1918-ban áttekinti, illetve szembesíti a terveket a tényekkel, mindazzal, ami a várost és a gazdákat közel negyedszázadon át a Hortobágy ésszerűbb hasznosítása során foglalkoztatta. „A 3000 holdból ugyan nem tisztán öntözési telep létesült, hanem egy országra szóló nagy jelentőségű intézmény, 2000 holdból halastó és 1000 holdból mezőgazdasági és öntözési kísérleteknek szóló öntözőtelep." Korhely József

70 szerint a halastavak 1914—1919 között készültek el, s 2300 kat. h.-at foglaltak el. A vizet a Tiszából Tiszakeszi határában részben zsilippel, részben szivattyúzással veszik ki, és 18,5 km hosszú csatornán vezetik a halastavakhoz. A teljes kiépüléskor

71 9 nagyobb és kisebb tóból állt. A nagy tavak területe 217—288 kat. h. között mozgott. A tórendszer a város tulajdonában volt, de bérbe kiadta.

71a A halastavak mellett az 1930-as évek közepére a debreceni kultúrmérnöki hivatal

72 jórészt elkészíti a hortobágyi öntözőniűvet. Az első lépést Kállay Miklós tette meg, aki 1934-ben 60 000 pengő államsegélyt utalt ki az FM részéről. Ezt a Belügyminisztérium 15 000 pengővel megtoldta, míg Debrecen 20 000, az Alsó-Szabolcsi Tiszai Társulat további 25 000 pengővel egészítette ki. A 120 000 pengő minimális összeg volt, különösen ha összehasonlítjuk Ruttkay Udó

73 754 millió pengős terveivel, amely révén 1,4 millió kat. h. öntözését oldották volna meg (3. ábra). Mi sem jellemzőbb az általános szemléletre, mint az, hogy már a tulajdonjog kérdésében vita kerekedett a város és a gazdák között. Az évekig tartó bírósági tárgyalások csak 1918-ban zárultak le.

74 A gazdák elhatározták a per föladását. A költségek közel 600 ezer koronára rúgtak. S ami a lényeg: az 1913—1918 közötti perpatvarban 56 debreceni gazda alulmaradt a várossal szemben, s a Hortobágy hasznosításában alig történt figyelemre méltó esemény, legalábbis ami az arányokat illeti. A tervek

75 a szántóföldi haszonbérlet-kezelés, az öntözéses legelő és a tógazdaság létesítésére irányultak, amiből akkoriban csak az utóbbi valósult meg. Azt mindenesetre meg kell jegyezni, hogy a tervekből sok esetben hiányzott a szakmai megalapozottság. Ezt fölismerte a haszonra törekvő debreceni gazdatársadalom is, aki csak azt támogatta, amitől hasznot remélt. A szántóföldi hasznosítás kiterjesztésében — nem ok nélkül — nem valószínű, hogy a költség—hozam „párviadalából" az utóbbi kerül ki győztesen. 68 Uo. 69 DGL, 1918. 13—18. sz. 1—2. 70 Korhely József: A Tisza szabályozása. (Db., 1937.) 219., 228. 71 Kenessey Béla: Vízgazdálkodás a mezőgazdasági termelésben. (Bp., 1933.) 150—151. Lásd még: Korbél'y (1937): 228.: az állam 500 ezer, Debrecen is 500 ezer aranykoronával járult hozzá. A beruházás költsége: 435 korona/kat. h. A környékbeli gazdák azt hitték, hogy a csatornából tudnak öntözni is, de a víz csak a tavak megtöltéséhöz volt elegendő. — A halastavak építésének befejezését a már korábban haszonbérben üzemeltető Haltenyésztő Rt. vállalta el, mivel a város pénzügyi forrásai kiapadtak. A már megépült tórendszer egy ideig a város kezelésében is volt. A Haltenyésztő Rt. — a hiányosságoktól eltekintve — 1921. május l-jétől elkezdi az önálló halastavi gazdálkodást. Erről részletesen: Ujlaky (1972—74): 356—357. 72 Korbél'y (1937): 221., lásd még: A Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara évkönyve és jelentése 1935. évre. (Db., 1935.) 22—23. 73 Korbél'y (1937): 220.: Ruttkay Udót Bethlen István 1929-ben megbízta, hogy készítse el az Alföld öntözési tervét. Két duzzasztóművet szándékozott építeni a Tiszán, Tiszaszederkénynél és Csongrád fölött. Ezt kiegészítette volna a Hortobágy szikes részén létesítendő tárolómedence. Egyedül a felső duzzasztó megépítése 436 millió pengőbe került volna. 74 DGL, 1918. 13—18. sz. 2—3. (Bírói döntés a Hortobágy-perben.) 75 Ujlaky (1972—74): 357. 111