A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Történelem, műemlékvédelem - Surányi Béla: A Hortobágy hasznosításának kérdése a XIX–XX. században

1912-ben

66 a Hortobágyi Bizottság visszatér a 10 évvel korábbi tervekhez, amely az egész Hortobágy hasznosítását tűzte ki célul. A törvényhatósági bizottság is elfogadta a bérleti rendszer bevezetését. De az állattartók óvást emeltek a határozat ellen, amit az magyaráz, hogy az intenzív gazdálkodás, beleértve az állattartást is, komoly anyagi erőforrásokat kötött volna le. Ez az összeg fedezte volna a fajtaváltással, férőhely építéssel, öntözéssel, szántóföldi takarmánytermesztéssel stb. járó kiadásokat. De félő volt — kellő tapasztalat hiányában — a szikes legelők megjavításának eredménye, úgyszintén a jobb legelők feltörésével létesített szántóterületek terméskilátásai. A Belügyminisztérium a gazdák fellebbezését elutasította, s elfogadta a 12 000 kat. h. bérbeadására vonatkozó határozatot, amit az állattartás és legelőgazdálkodás alacsony színvonala indokolt. Az FM és a város nem értett egyet a bérletek kijelölésének a helyével. A tervet a Belügyminisztérium 1913-ban

67 elfogadta olyan kikötéssel, hogy lecsapolócsatornákat kell létesíteni a leendő bérleteken. Az FM módosította eredeti elképzeléseit, a város pedig elrendelte, hogy 1914. október l-jétől kezdődően 25 évre kell bérbe adni a gazdaságokat. Mivel további torzsalkodásra ke66 Ujlaky (1972—74): 351., DGL, 1912. 12—14. sz. 3. Ua.: 1912. 18. sz. 1—2. Ua.: 1913. 19—20. sz. 2—4 — Kubik Gyula — lásd: DGL, 1911. 19. sz. 1—6. — előterjesztésében kifejti, hogy a Tisza szabályozásával a Hortobágy állatállománya kb. kétharmaddal esett vissza, mivel az időszaki elöntés megszűnt. A kultúrmérnökség már 1896-ban tervet készített 30 000 k. h. öntözésére, napi 2 mm nedvességet tervezve. Az öntözéssel együtt a trágyázást is szerették volna megoldani, természetesen jóval kisebb területen. De ennek költsége eléri a 6 millió koronát. Részletes ajánlatot tesz a városnak. Ebben kötelezi magát, hogy a kb. 42 000 kat. h. pusztát — a város hozzájárulása nélkül — öntözésre berendezi, s 30 000 db marha legeltetésére teszi alkalmassá. 50 évig üzemelteti, utána átadja a városnak minden ellenszolgáltatás nélkül. Az évi 160 ezer korona kiadást, amit a város „hortobágyi legelők" címén tartott nyilván, ő maga fedezi. Debrecen évi tiszta jövedelme a pusztából 50 000 koronát tett ki, amelyet Kubik Gyula megdupláz s folyósít a városnak. 12 000 kat.h.-on szántóföldi kultúrát honosít meg, ami 2 millió koronát emészt föl. A legelőbér megállapítása: az első tíz évben 22—36 korona/db, a 41—50. évben már 28—42 korona/db a fizetendő pénzösszeg. A befolyt összeg 70%-a a városé, 30%-a az övé. Ha a legelő több állatot képes eltartani — 30 000 db fölött —, a részesedés aránya 50—50%. A pásztorbér — a juh kivételével — őt illeti meg. Hajónak találja, úgy jogot formálhat részvénytársaság alapítására. Az 1910-es években a pusztán 20 000 db marha 60 napig legelhetett, ha öntözik a területet, a létszám meghaladhatja a 30 000 db-ot, így a legeltetési idény is kitolható közel fél évre. Sikeres vállalkozás esetén nem elképzelhetetlen a 40 000 db szarvasmarha legeltetése sem. Számításai szerint a többletjövedelem megközelítheti a félmillió koronát. Mit kíván átadni a városnak 50 év után: 25— 30000kat.h. öntözött legelőt és 10 — 12 000 kat. h. ugyanilyen szántóföldi kultúrát. A csatornahálózattal 15 m

3

/sec vízszállítást tervez, amely — szerinte kielégítené a rizsföldek, valamint a műtrágyázott rét vízigényét. Az öntözött rétből egyenesen következik a tejgazdaságok életre hívása. A terv életképességéről, szakmai megítélésétől egyelőre tekintsünk el. Lássuk az ellenvéleményeket: Kt, 1912. 2799. Ua.: 1912. 301.: Kvassay Jenő az egész tervet kivihetetlennek tartja gazdasági, pénzügyi és műszaki akadályok miatt. A földművelési miniszter — Serényi Béla — is észrevételezi kifogásait Kubik Gyula tervével kapcsolatban. Lásd: DGL, 1912. 6. sz. 2—4. Véleménye szerint a terület jelentős része művelésre alkalmatlan, s egyúttal a szikesek gazdasági hasznosítása is megoldatlan. Kovács József— lásd: DGL, 1912. 3. sz. 1—4. — az öntözési tartja a legfontosabbnak. Fölveti az alagcsövezéssel végzett szikjavítást is, melyet az 1870-es években Hajdúszoboszló környékén már kipróbáltak. Szükségesnek tartja a terület agrogeológiai térképének elkészítését. A klimatológiai viszonyok rögzítésére szolgál az alapos botanikai felmérés. De a reális hasznosítás megköveteli a termőszik és szódás szik pontos ismeretét. Egy másik írásában — lásd: DGL, 1912. 6. sz. 1—2. — a legelőfeltörés ellen foglalt állást. Serényi Béla — lásd: DGL, 1912. 15—16. sz. 1—2. — ismerteti a debreceni gazdákkal az FM Hortobággyal kapcsolatos terveit. A kihasítandó terület — haszonbérbe adással — a Hortobágy folyó jobb partján, Zám puszta és Mátának a debrecen—füzesabonyi vasúttól délre eső részén, valamint a Hortobágy folyó bal partján, a Balmazújvárosi határ felé eső részén lenne kijelölve, melynek nagysága eléri a 12 000 k. h.-at. Az egyes művelési ágakból a szántó 2

/

3 arányban részesedik. Javasolja, hogy az 1911. évi XV. te. alapján be kell vonni — illetve lehetne vonni — a Magyar Földhitelintézetek Országos JZÖVC treffet 14 67 Ujlaky (1972—74): 352., DGL, 1913. 10—11. sz. 11—12. 110