A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Történelem, műemlékvédelem - Surányi Béla: A Hortobágy hasznosításának kérdése a XIX–XX. században

Surányi Béla A Hortobágy hasznosításának kérdése a XIX—

XX. században A Hortobágy mint a Tiszántúl része több szempontból is figyelmet érdemel. Egyrészt jól elkülöníthető földrajzi tájegység, másrészt sajátos néphagyományok hordozója. A néprajztudomány viszonylag föltárta már anyagi és szellemi kultúráját, s természetföldrajzi adottságairól is rendelkezünk átfogó ismeretekkel. Ez utóbbihoz szorosan kapcsolódik a tájegység mezőgazdasági kultúrája s annak is történeti áttekintése. Különösen érdekes azt vizsgálni, hogy miként vált a Hortobágy „kultúrtájjá" — elsősorban a XIX. század második felétől —, s milyen tervek születtek ezzel kapcsolatban, s mi valósult meg belőlük. Kísérletet teszünk arra, hogy fölvázoljuk magának a hasznosításnak a történetét, de vele párhuzamosan termeléstörténeti áttekintést is kívánunk nyújtani, beleágyazva az Alföld mezőgazdaságának átalakulásába. Ildomos számba venni a korszerűsítésre irányuló törekvéseket, annál is inkább, mivel a Hortobágyról viszonylag egyoldalú kép alakult ki mint a nomád élet utolsó mentsváráról, ahol a régi és az új vívta harcát. Természetesen nem tagadjuk ennek valós voltát, de a korszerűsítés szele idáig is eljutott. A Hortobágy kultúrtájjá való átalakítása a XIX. században lényegében egyet jelentett a Tisza és mellékfolyóinak szabályozásával, később az öntözés lehetőségeinek megteremtésével, majd a talajjavítással, sőt — még ha csak tervben is — a telepítéssel. Nem beszélve a fölmerülő jogi prob lémákról. Mindez nyomatékot ad a kérdés bonyolultságának, aminek egyes vonulatai még napjainkban sem jutottak nyugvópontra. Dolgozatunk átöleli a múlt századtól napjainkig terjedő időszakot, de a terjedelem szabta korlátok miatt csak a lényegesebb mozzanatokra térünk ki, ami azonban nem csorbítja — legalábbis reméljük — a mondanivaló lényegét. A Hortobágy hasznosításának kérdése nem különíthető el az Alföld gazdálkodásának korszerűsítését célzó erőfeszítésektől. Az első átfogó elemzést Forster Géza

1 vázolta föl, aki a legfontosabb teendők közé sorolta: a) a nagy kiterjedésű határok célszerűbb benépesítése, b) öntözés megoldása, c) tagosítás végrehajtása, d) erdősítés kiterjesztése, e) legelők állapotának javítása, f) trágyahiány megszüntetése, g) közlekedés kiépítése, h) mintagazdaságok létesítése, /) szövetkezeti termelés és értékesítés elősegítése, j) építkezések meggyorsítása. 1 Forster Géza: Javaslatok az Alföld gazdálkodásának javítására. (Bp., 1907.) 7. [Lásd később: Forster (1907).] 97