A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1986 (Debrecen, 1987)

Néprajz - P. Szalay Emőke: A debreceni fazekasok díszítménykincse

pikkelymintasornak nevezhetjük, általában nyakrészen találhatók, illetve díszítménysáv lezárásánál. Valószínűleg ebből fejlődött ki a fehér körvonalú, váltakozó színezésű elemekből álló díszítménysor, amelyet hasonló szerepben találunk, mint az egyes pikkelysort, vízszintes elhelyezésben. Előfordul függőleges helyzetben is, néha vonalak tagolják elemekre. A kacskaringók, vagyis csigavonalban kanyarodó vonalkák is megtalálhatók a debreceni edényeken, bár kevés esetben. Eleinte sárga a színük, a későbbi darabokon fehér és nagyobb méretű, mint korábban. A következőkben a bonyolultabb díszítőelemeket próbáljuk meg rendszerezni. Mivel a debreceni edényeket a virágdíszítmény uralja, az elemzést a szárral kezdjük. Legegyszerűbb szárnak a pontok sorba helyezésével létrehozottat tekintjük, amelyet már a pont alkalmazásánál említettünk. Ehhez az elemi szálhoz mindig hasonlóan pontokból kialakított virág csatlakozik. Ezt a díszítőelemet végig megtaláljuk a debreceni fazekasság termékein. A következő szártípus az egyenes vonal. Kevés példát találunk az egyenesen álló szárra. Fokozatosan meghajlik, bár még egy ideig egyszerű vonal marad, ami vörösbarna edények esetében mindig fehér színű. Egyenes és hajló szár általában együtt fordul elő, merev szár magában nem található debreceni edényeken. Ugyancsak egyszerű a hullámvonalból alakított szár. Egy esetben álló hullámvonal képezi a virágok szárát, általában vízszintesen helyezkedik el. Ha nagyobb íveket ír le, akkor indaszerűvé válik. Színezése fehér vagy barna. Az egyszerű hullámvonal viszonylag ritkán fordul elő és úgy tűnik, hogy a korábbi edényeken találkozunk vele. Karcolással kialakított szárat az 1830-as tálon és Tóth Bálint munkáin láthatunk, akinél a karcolt hullámzó szár minden edényén jelentkezik. Az összetett száralakításnak több variációja ismert. Legegyszerűbb a két egyenes vonalból összehozott. Majd a két vonal eltávolodik egymástól, és a közöttük lévő sávban vízszintes vonalkák jelennek meg, mindig fehér színű vonalak között barna vonalkák. A későbbiekben ezek barna pontokká válnak. Bizonyos fokig ide sorolható az a már említett megoldás, amikor fehér vonalat fehér, illetve barna pontok szegélyeznek egy, esetleg mindkét oldalon. Egy esetben két karcolt vonal közé helyezett barna pontok alkotják az álló, illetve hajló szárat. A virágdíszítmény következő eleme a levél. A legegyszerűbb levélnek az úgynevezett rozmaringlevelet tekintjük, amely egy vékony vonalka csupán. Ezzel egyszerű hullámvonal oldalán találkozunk, amely bizonyos fokig még geometrikus elemnek tekinthető. Barna színben fordul elő. Néha karéjos levéllel együtt álló száron találjuk. Hasonlóan egyszerű a fenyőágmotívum, amely álló helyzetben folyamatosan fut végig a díszített felületen, illetve fekvő motívumként váltakozva színezett különálló ágacskák alakjában jelentkezik. Virágbokrokban enyhén hajló ágként barna színben fordul elő. Előfordul féloldalas megfogalmazásban is. Általában helykitöltő szerepe van, vagy nyakdíszként szerepel. Ekkor a hosszabb oldalán pontsor szegélyezi. Fehér, barna, vörösbarna színben készült fehér és sötétbarna pontokkal. Ide soroljuk az S alakú ágmotívumot, amely váltakozó színezésű, jelenleg fehér mázas edényről ismerjük. A következő egyszerű levélforma hosszúkás, lekerekített végű. Úgy tűnik, ez megmaradt végig naturalisztikusnak, ezt érezték leginkább valódi levélnek a fazekasok. Leggyakrabban zöld színben készült, de fehér és barna színben is megtaláljuk. Álló, hajló száron és indán egyaránt elhelyezkedik. Gyakran két levél szimmetrikusan elhelyezve önálló díszítőelemet alkot. Előfordul karéjos levéllel együtt álló motívumként. A következő levélforma a csúcsban végződő tulipánlevél-szerű, jelenleg ezt csak két remeken és egy tálon ismerjük. Zöld színű, illetve Török Ferenc két színnel, sötétbarnával és zölddel készítette. Minden esetben virágbokor, illetve inda kezdőmotívuma. Első évszámos megjelenése 1832. 351