A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1986 (Debrecen, 1987)

Történelem - Hetey Sándor György: Debrecen és vidéke a lovasparádékon 1920-ig

kirendelt egy hintós fogatot az ünnepségre. Orosz hadifogoly volt kint a tanyán a kocsisunk, így özvegy édesanyám engem ültetett a bakra. Erős, fejlett alkatú legény voltam, már sokszor hajtottam a lovakat a városban is. Két pej, négyéves kanca lovunkat a mély fekete hintóba fogtam, Lepke és Remény névre hallgattak. Korán reggel jelentkeztem a vasútállomás előtt a főrendezőnél. A 42-es számmal ellátott karszalagot kaptam, erre a helyre soroltam be a gyülekező oszlopba. Az állomás épülete előtt állt az ötös fogat, utána a szürke lovas udvari fogatok, melyeket a város és a méntelep fogatai követtek, utánuk soroltak be aztán a gazdafogatok, szám szerint nem tudom, hány, de nagyon sok. Az én kocsimba két németül beszélő tisztet ültettek be. Sok megállás közben egyenesen a klinikára vittem ki az utasaimat. Ott, úgy dél felé volt már, kiszálltak, bementek az akkori egyetemi épületbe. Gondolom, az ünnepség után ott is ebédelhettek, mert csak úgy délután 4 órakor jöttek vissza a hintómhoz. Mi a fogatokkal addig a Nagyerdő szélén várakoztunk. Azután újra zárt oszlopban meneteltünk vissza a vasútállomásra. Közben a Nagytemplomnál majdnem baleset történt a lovaimmal. Nagy katonazenekar indulókat játszott ott. Lovaim megijedtek ettől, felágaskodtak, a rudat majdnem eltörték. Alig tudtam őket megfékezni. A bakról a gyeplőszárral le ne húzzanak, a két tiszt hátulról megfogta a vállamat és a derekamat. Egészen a Kossuth utcáig táncoltak még a kancák, ott végre megnyugodtak, így baj nélkül kivittem a vendégeket az állomásra. Ott kézfogással mondtak valamit, nem értettem, mit, és kezembe nyomtak egy szivart meg egy arany tízkoronást, amit sokáig megőriztem." Egy szemtanú, szinte koronatanú Székelyhídi Ferenc 74 éves nyugdíjas agrármérnök visszaemlékezése: „Az ünnepség napján mint hatéves első elemista, iskolatársaim által alakított sorban az ünneplő tömeg előtt a járdaszélen álltam a mostani Szabadság étterem magasságában. Láttam az ötös fogaton érkező királyt és feleségét, befordultak a városháza udvarára. Kis idő elteltével a király az I. emelet árkádoktól balra eső második ablakában megjelent, sapkájához emelt kézzel üdvözölte mosolyogva az őt lelkesen ünneplő közönséget. Nem sokkal később fogadta a banderisták, majd a fogatok díszelvonulását. A bandériumfénykép is bizonyság rá, hogy a lovasok a Nagytemplom előtt megfordulva az állomás felé haladva díszelegtek az uralkodó előtt. Ekkor már az előző sorrend is megváltozott, a debreceniek jöttek elöl a zászlóvivő vezetésével. A fogatok a másik irányban vonultak el a király előtt." * A közélet minden jelenségéről jelent már meg könyv és írás. Úgy érzem, illő és jogos volt a magyar élet e szép megnyilvánulásának, a lovasparádéknak is írásos emléket állítani. Székelyhídi Ferenc barátom Rákóczi fejedelem hamvainak hazatérésével foglalkozó cikke, előadása, mely a debreceni lovasbandérium szereplését is érinti, adta meg részemre az ötletet. A debreceni múzeum, levéltár, könyvtárak polcaiban számos lovastörténést rejtegetnek. 332