A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1986 (Debrecen, 1987)

Történelem - Nagybákay Antal Zelmos: Hogyan készültek a debreceni kereskedők életpályájukra? (Nagybákay Rickl Antal adatgyűjtésének felhasználásával)

lag korai, 1829-ben bekövetkezett haláláig. Feleségétől, a pesti csizmadiacsaládból származó Ivancsics Rozinától született idősebbik fia, József Ferenc Zelmos felcseperedve 1855-től folytatta az üzletet. Addig legidősebb leánytestvérük, Anna férje, Dragota Ignác volt a cég­főnök és az árvák gyámja. Dragota maga is tanult kereskedő volt, aki Temesvárott kezdte pályáját és a Rickl J. Z.-cégnél folytatta, ahol is elvévén főnöke legidősebb leányát, üzletvezetővé, majd rész­tulajdonossá is lett, végül a Rickl gyermekek osztályos egyezségének megtörténte után (1855) önálló üzletet is nyitott. 53 A Rickl család harmadik generációját Rickl József Ferenc Zelmos képviselte. Ő már Debrecenben született 1818. június 4-én. Tizenegy éves volt, amikor édesapját elvesztette. Édesanyja kívánságára, de saját óhaja szerint is már gyermekkorától kereskedőnek készült. Iskolaéveit a debreceni kollégiumban, tanulóesztendeit pedig a családi üzletben sógoránál töltötte. Hogy vándorolni mely városokban járt, pontosan nem tudjuk. Minden valószínű­ség szerint azonban egy évet Pesten, egyet Bécsben szolgálhatott le. Ezenkívül 1837—38-ban egy trieszti cégnél, családi hagyomány szerint a San Felice cégnél találjuk mint gyakornokot a fűszer- és gyarmatáru szakmában. Egy, azóta elkallódott trieszti leveléből tudjuk, hogy az ottani bálokon is részt vett, és áthajózott Velencébe is. Vándorútjáról visszakerülve Debre­cenbe mindjárt belépett a családi üzletbe, ahol azonban sógora (Dragota Ignác) miatt nehe­zen tudott érvényesülni. Csak 1855-ben, az osztályos egyezség végrehajtása után vette át valójában a bolt vezetését, amikor is 1855. márc. 9-én felvétette magát a Debreceni Szab. Keresk. Testületbe. Egyébként a szabadságharcban mint lovas nemzetőr főhadnagy vett részt, s Erdélyben, Arad, Tiszacsege, Tiszafüred és a Hortobágy táján teljesített szolgálatot. 54 Petőfi Sándorral jó barátságban lévén, vele egy alkalommal kardot is cserélt. 55 Petőfi kard­ját a család ereklyeként őrizte egészen a II. világháborúig, amikor is Visegrádon, ahol a háború alatt őrizték, elkallódott. Felesége Brunner Mária, Brunner Antal esküdtpolgár gazdálkodó leánya volt. Tőle született Géza fia (az idősebbik József Zelmos húszéves korá­ban tífuszban meghalt) folytatta nagykorúsága után az üzletet. Addig nővére, Róza férje, Fabricius Géza vezette a boltot. Fabricius Géza 17 éves korában került Pestről Debrecenbe a Rickl József Zelmos-céghez tanulónak, ahol ügyessége és szorgalma folytán már egy év múlva, 1857. okt. 17-én felszabadult. Ezután rohamosan haladt előre pályáján, úgyhogy csakhamar a cég üzletvezetőjévé lett. 1863-ban pedig elnyerte főnöke második leányának, Rózának kezét. 56 A negyedik generáció: Rickl Géza 1861. szept. 28-án született. Iskolai tanulmányait Debrecenben és Eperjesen végezte, majd a kereskedelmi érettségi vizsgája után 1877-től 1879-ig Bécsben gyakornokoskodott. Előbb a Josef Voigt „Zum schwarzen Hund" (a fekete kutyához) drogéria-nagykereskedésben, majd Miller J. drogéria- és gyarmatáru-nagykeres­kedésében, melynek Triesztben is volt fióküzlete. Ez utóbbi helyen annyira megszerették, hogy kilépésekor főnöke külön 100 db arannyal jutalmazta meg. 57 Hazatérve belépett a csa­ládi üzletbe, melynek vezetését csak sógora (Fabricius Géza) halála után, 1896-ban vette saját kezébe. Felesége Steinbach István pesti közjegyző leánya, Lujza volt. 1913. szept. l-jén azonban, minthogy időközben nagy földingatlant szerzett az örökölt mellé, megszüntette a 130 éve családja kezén fennállott boltot. 58 53 Nagybákay (Rickl) Antal Lajos i. m. (42) A Török Császár bolt Dragota Ignác alatt 1839—1855­c. fejezet. 54 Uo. A Török Császár bolt Rickl II. József Zelmos alatt 1855—1876. c. fejezet. 55 Petőfi könyvtár. (Szerk. Endrődi Sándor és Ferenczy Zoltán.) I. Kéry Gyula: Friss nyomon. Ap­róságok. 159—171. 56 Nagybákay (Rickl) Antal Lajos i. m. (42) A Török Császár bolt özv. Rickl József Zelmosné Brun­ner Mária és Fabricius Géza alatt 1876—1896. с fejezet. 57 Uo. Rickl Géza és a Török Császár bolt alkonya с fejezet. 58 Debreceni Újság 1913. szept. 4. és Debreceni Független Újság 1913. szept. 7. 203

Next

/
Thumbnails
Contents