A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1986 (Debrecen, 1987)

Történelem - Kahler, Frigyes:A pizetumjog

Kahler Frigyes A PIZETUM-JOG Az esztergomi érseknek a magyar pénzverésben betöltött szerepét illetően a Magyar Törvénytár megállapítja, hogy a jogosítvány — amelyet pizetumjognak nevezünk — „Szent István korából való". Erre az álláspontra helyezkedik a századfordulón Gábor Gyula, a Magyar jogi lexikon „pizetumjog" címszavának szerzője. Ezt a nézetet vallja Hóman Bálint és napjaink jeles történésze, Györffy György is. A pizetumjog Szent Istvántól való származását Kollányi Ferenc törekszik bizonyítani 1889-ben a Katolikus Szemlében közzétett dolgozatában. Kollányi kiindulópontja Szt. István adománya, amelyben a királyt megillető jövedelemből tizedet biztosít az esztergomi érseknek. A pizetumjog első okleveles említése IV. Béla 1256-os oklevelében található, amely megerősíti az összes királyi jövedelmek tizedét „érintetlenül maradván" (salvo eo) az érsek „azon joga, hogy olyan királyi kamarákban, ahol dénárokat vernek minden feldolgozott márka után egy nehezék (pisetum) finom ezüstöt fizettessék neki és hogy a pénzverésnél használt verőszerszámok egyedül csak az általa e célra kiküldött embere őrizete alatt tartandók". Kollányi helytállóan ismerte fel, hogy a pizetumjog tartalma korszakonként más és más jogosítványokat tartalmazott. Szemléletmódja azonban — úgy véljük, ez okozta mind neki, mind más, e kérdéssel foglalkozó jogásznak és történésznek lényegbevágó tévedését — jövedelem centrikus, amennyiben az érsekséget megillető pizetumjövedelem oldaláról közelíti meg a kérdést. Ettől a szemlélettől először Hóman Bálint szakad el, és a pizetum kérdését a pénzverés Árpádkori adminisztrációja oldaláról közelíti, átvéve azonban lényegében minden kritika nélkül Kollányinak a jog eredetére vonatkozó álláspontját, bár hasznosítja a Kamara oldaláról vitázó Luczenbacher (Érdi) János érvelését is. A királyi pénzügyi igazgatás képviselői ugyancsak a jövedelem szemszögéből — csak az érsekséggel ellenkező előjellel — foglalkoztak a pizetumjog kérdésével, állítva, hogy annak lényege a tényleges ellenőrzés gyakorlásáért járó jövedelem. Az ellenőrzés megszűntével tehát a jövedelem sem illeti meg az érsekséget. Kollányi Ferenc álláspontját a pizetumjog Szt. István-i eredetéről elsősorban az ismertetett 1256-os oklevél „salvo eo" szófordulatára alapítja. Annak olyan jelentéstartalmat tulajdonít, hogy az „érintetlenül hagyott" pizetumjog csak első királyunk által alapított lehet. Ez az állítás téves. A „salvo eo" nem hordoz ilyen tartalmat, s csak azt jelenti, hogy az oklevélben említett egyéb jogok mellett a pizetumjog — amely tehát az oklevél kiadásának idején megvolt — változatlanul marad, önkényes az az értelmezés is, hogy a „salvo eo" az 1191 óta igazolható pénzbeváltási jövedelem tizedére történő utalást jelent. Ilyen utalás az oklevélben nincs, és a „salvo eo" szövegkörnyezetéből sem vonható le hasonló következtetés. Téves tehát az említett szófordulatnak olyan jogi jelentéstartalmat kölcsönözni, amellyel az sohasem rendelkezett. Önkényesen bővíti egyébként Kollányi az oklevél tartalmát, amikor a pénzbeváltási jövedelemről beszél (így kapcsolván a „salvoeo"-t az 1191-es időponthoz), holott az oklevél csupán az összes kamarai nyereség tizedéről beszél, s hallgat a pénzbeváltási nyereségről. Az oklevél példálózó jogfelsorolása és a szent királyokra való általános hivatkozás — amely megszokott kancelláriai szófordulat vagy inkább amolyan kegyes megemlékezés — nem alkalmas ugyancsak a Szt. István-i eredet igazolására. Összevetve ezt az oklevelet — az ugyancsak ismertetett — Imre király által 1198-ban kibocsátott „sanctissimus rex Step nanus" tizedjogadományát megerősítő oklevelével, kitűnik, hogy a pizetumjog eredetét később kell keresnünk. A kérdést úgy véljük, a szóban forgó 1256-os oklevél vitatott szófordulata aligha dönti el. Ezért megvizsgáltuk, hogy IV. Béla trónra lépése előtt eltelt 235 év alatt találunk-e olyan bizonyítékot, amely erősíti vagy gyengíti a pizetumjog Szt. István-i eredetét. A legkorábbi dokumentum Jehuda-ha Cohen rabbi 1070 előttre keltezett nyilatkozata Ruben és Simon kamaraispán vitájában, amely csak a pénzverés felügyelőjéről beszél, és nem tesz említést a kettős ellenőrzésről. A következő megvizsgált okmány III. Béla (1173—1196) bevételeit és a püspökök jövedelmét 190