A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1985 (Debrecen, 1986)

Történelem - Nyakas Miklós: A kállói végváriak és a török hódoltság az 1660-as években. Egy vallatási jegyzőkönyv tanulságai

Nyakas Miklós A kallói végváriak és a török hódoltság az 1660-as években. Egy vallatási jegyzőkönyv tanulságai Közismert, hogy a hódoltság korának politikai, gazdasági és katonai viszonyait jelentősen meghatározta a végvári katonaság aktivitása, katonai-adóztató-sarcoltató szerepvállalása, amelynek ugyan igen összetett okai voltak, de amely kihatásában azzal az egyértelmű következménnyel járt, hogy a magyar és az erdélyi végvárak előterében, sőt mélyen a török hódoltságban olyan hatalmi viszonyok alakultak ki, amelyek jelentős mértékben érvényesíteni tudták a magyarországi és az erdélyi uralkodó osztályok érdekeit, s amely megfelelt a végváriak várakozásának is. A valóságban a helyzet ennél is bonyolultabb volt; jelentős érdekellentét alakult ugyanis ki a végváriak és a vármegyei nemesség, a nemesség és bécsi udvar, az udvar és a végváriak között, amelyek mintegy előkészítették a hamarosan bekövetkező kuruc harcok időszakát. Tovább bonyolítja a helyzetet az erdélyi fejedelemség hódoltsági érdekeltsége. II Rákóczi György szerencsétlen lengyelországi hadjárata után az erdélyi végvárak — Jenő (1658), Várad (1660), Szentjób, Sólyomkő, Papmező (1663) — török kézre kerülte ugyan jelentősen változtatott a korábbi hatalmi viszonyokon, de korántsem beszélhetünk arról, hogy a Partiumban az erdélyi fejedelemség pozíciói megszűntek volna.

1 Sőt a jelentős határvárait vesztett fejedelemség meglepő aktivitást tanúsított, elsősorban Székelyhíd megerősítésével, majd ennek kényszerű lerombolása után (1665) Somlyó és Sebesvár kiépítésével. II. Rákóczi György bukását a török porta arra is felhasználta, hogy magáénak követelje a volt fejedelem magyarországi birtokait, így Felső-Magyarország egy részét, az egész Partiumot, sőt a vitathatatlanul a magyar királysághoz tartozó Szabolcs és Szatmár megyéket is, valamint olyan fontos várakat, mint Munkács, Ecsed és Várad.

2 Az e követeléseket alátámasztó 1660. évi török hadjárat szörnyű következményekkel járt; Várad elveszett, a Partiumot feldúlták, a bihari hajdúvárosokat felégették és hódoltatták, s hogy mindez nem járt még súlyosabb következményekkel, az elsősorban Várad hősies és kitartó ellenállásának köszönhető.

3 A császári csapatok pedig csak arra vállalkoztak, hogy Szabolcs és Szatmár megyét megvédjék, s ennek érdekében Souches tábornok német katonasággal rakatta meg Kalló és Szatmár várát, Tokaj, Ónod és Ecsed őrsége azonban nem bocsátott falai közé 1 Vö. Salamon Ferenc: Magyarország a török hódítás korában. Bp. 1886. Szakály Ferenc: Magyar adóztatás a török hódoltságban (Bp., 1981) 382. Benczédi László: Rendiség, abszolutizmus és centralizáció a XVII. század végi Magyarországon (1664—1685) (Bp., 1980). 2 Székelyhídra lásd: Koncz József: Székelyhíd lerombolása 1665-ben = Hadtört. Közi. 1890. 564— 566. és Izsépy Edit: Székelyhíd építéstörténete a XVII. században = Művészettörténeti Értesítő. 1981/4. sz. 266—270. A török törekvéseire: R. Várkonyi

Agnes: Magyarország keresztútjain (Bp,, 1978) 167—168. 3 Várad ostromára: Deák Farkas: Várad elvesztése. 1660. (Bp., 1877) és a megadás feltételeire: Koncz József: Nagyvárad capitulatiója 1660-ban = Hadtört. Közi. 1892. 390—394. Következményeire: Szalárdi János: Siralmas magyar krónikája (Bp., 1980). 63