A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1985 (Debrecen, 1986)
Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Fekete Csaba: Mit mondott el búcsúzóul Csokonai?
repetitione cavere volo, ne forte, qui de Homero, Virgilio ceterisque, Graeciae Latiique poetis garriunt identidem, (quorum in utroque sexu magnus hodie numerus est), iidem aliquando sancta Ferdusiorum, Abil'l Olarum, Amri'l Keisorum nomina incasta sua lingua profanent, quo Musis Asiaticis funetius nihil obtingere posset" (VI — VII. lap). Ez ismét csak egy jelzése annak, hogy a búcsúbeszéd fordulatai mögött vagy Csokonai egész életművén végighúzódó eszméket vagy éppen tragikus törésvonalakat kellene földerítenünk. Gondolatmenete Csiszolt fogalmazású prózai remekeihez és kiérlelt versszerkezeteihez mérten sem érdemtelen ez a beszéd, de ebben a helyzetben, mikor indulatok is sodorják, meggondolások is gúzsolják, az elképzelés eredeti vonala torzul a formába öntés során. Ennek árt is, de többször jót tesz mégis a törlések, javítgatások metszésvonala. Ennek dacára azt sem szabad felednünk, hogy a szerző magával ragadó egyénisége, az élőszó hatalma éppoly lenyűgözővé tette bizonnyal, mint ahogyan irodalmunk József Attila saját verseinek átlényegítő elmondására emlékezik. A beszéd foglalatát azért érdemes desztillálnunk, mert a megnyirbált szövegen is átütnek az elhallgatások, mintha többször is visszakanyarodna Csokonai végül is kimondatlan hagyott lényegi mondandójára. A mondanivalót mindvégig szegélyezi, hogy Csokonai maga nem volt hajlandó saját érdekében pozíciószerzésre, s ennek árnyékában színlelt barátságra, társadalmi nexus kiaknázására intrika és utálatos hízelkedés által — de még ebben a válságos állapotban is hajlik megvetése kinyilvánítására. Négyszemközt, ígéri, mást is mond. Beszédében azonban annyit sem mond el egészen, amennyit a bevezető szakaszban ígér. A református kollégiumok az intra- és intergenerációs mobilitás műhelyei és eszközei is voltak. Úgy kell tehát a búcsúzónak óvatosan saját hibáira utalnia, hogy irigyei és kárán munkálkodó diáktársai ne csupán a balszerencsére vonatkoztassák tragikus kifakadásait. Nem mindig kiegyensúlyozottan vegyülnek ezzel a hanggal pl. a poézis ambróziás kebelébe ömlő panasz- és örömkönnyek. Némi zökkentéssel fordul hol diáktársaihoz, hogy aztán mégsem csak hozzájuk szóljon, végül azonban tisztelettudóan rangsor szerint mondjon istenhozzádot. A szövevényes gondolatmenet körülbelül így tagolható. Bevezető: búcsúzása formai szokatlanságát megokolja; jövendő pályaképe festését ígéri. 1. Önzetlen tudományszeretet vezette, nagy szellemek dicsőségét áhítja; 2. énjének sajátsága a nagyokkal foglalkozás, hazai irodalmárok is szították vágyakozását a nagyra; 3. nem törtetett, dicsérethajhászó sem volt, útjáról azonban elrettenteni sem lehetett; 4. jóindulatért hálás volt, irtózott ostoba hízelgéstől, képmutatástól is, ifjabbakhoz kedves volt; 5. hajótörése után szeretne révbe jutni; 6. filozófusokkal foglalkozna, szerény körülmények között; 7. mindeddig a költészet volt vigasztalása. Befejezés: a) köszönettel, engedelemkéréssel búcsúzik feletteseitől, b) jókívánságokkal búcsúzik erkölcsös volta tanúitól (társaitól). 417
