A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1985 (Debrecen, 1986)

Művészettörténet - Sümegi György: Dienes János (1884–1962)

akkor tulajdonképpen arról szólt, amiről ő eleve lemondott, ahova eljutni művészetével soha nem is tudhatott volna. Önéletrajzában sértett büszkeséggel beszél arról, hogy hogyan mellőzték azon az 1922. évi grafikai pályázaton, amit ugyan ő nyert meg az orosz hadifoglyokról készült rajzsorozatával, de az eredményről csak évekkel később értesült. Sajnos, túl későn ahhoz, hogy a nagyon is ígéretes kezdet után tovább gazdagíthatta volna rajzművészetét. Főiskolai tanárai nagy jövőt jósoltak neki, és óvták a középiskolai tanítástól is, mert művészete tehetsége szerinti kibontakozásában gátolja. Dienes azonban főleg kötelességtudásból, édesanyja támogatása miatt vállalta a vidéki tanári állást. Művészi indulása ugyan nagyon ígéretes, főleg a 20-as évek elejéig, lassan azonban hozzáidomul az elvárásokhoz, a megrendelők kívánalmaihoz alkalmazkodik, különösen arcképfestőként. Bizonyos fokig száműzetésnek érezhette a vidéki tanárkodást. Önéletrajzából a gúny és az öngúny egyaránt kicseng. Arcképfestészetét ő maga sem tartotta sokra. Arcképfestői időszakában szeretett Rembrandt tragikus sorsáról és Goya leleplező, kegyetlenül őszinte portréfestészetéről beszélni. Egyszer-egyszer ő maga is megpróbált ilyet festeni, pl. Papp Károly portréját „véres gúnnyal festette meg".

34 Gyakran mondta: „A festőművész az olyan rangot jelent, amit Debrecenben vagy Pesten kevesen érdemelnek. Én festő vagyok."

35 A kiállítási katalógusban is csak festőként, és nem festőművészként szerette föltüntetni magát. Képeit nem tekintette muzeális értékeknek, szokta mondani, hogy csak lakásdíszeket fest polgári családok otthonába. Lassan-lassan azonban eltávolodott a festéstől. Nyugdíjba vonulása után (1939) nem küldött a kiállításokra friss munkákat. Utoljára 1940 szeptemberében szerepelt a Debreceni Képzőművészek és Műpártolók kiállításán. így ír erről önéletrajzában: „A sok női és férfi Vénusz úgy megutáltatta velem az arcképfestést, hogy átcsaptam egy merőben más foglalkozásra. A sógornőmnek volt egy 18 holdas gyümölcsöse a Bocskaikertben. Azt kezdtem, eleinte nem túlzott ambícióval, gondozni. Lassan-lassan azonban úgy megszerettem ezt a foglalkozást, hogy a szó szoros értelmében pomológus lettem."

36 Nyugdíjazása után kiköltözik a Bocskaikertbe, és a festést abbahagyja, alma termesztéssel, -nemesítéssel és -gondozással foglalkozik kitartóan és nagy szorgalommal, érdeklődéssel. Erről a tevékenységéről Németh László is beszámol,

37 aki 1943-ban Gulyás Pál közelében, szintén a Bocskaikertben húzódott meg. Dienes családjával együtt ott élte át azt a sok viszontagságot és megpróbáltatást, amit a második világháború számukra hozott. Az ecsetet azonban évekig nem veszi a kezébe. Körültekintően és nagy szeretettel, szinte művészi érzékkel gondozza az almafákat. De a háború után a gyümölcsös másfél holdra apadt, és Dienes kényszerűen befejezte gyümölcstermesztői munkáját. Lakni azonban továbbra is a Bocskaiban lakott a feleségével együtt. A felszabadulás a képzőművészetben is új erőket szabadított föl. Központilag, egységes elvek és irányítás mellett igyekeztek újjászervezni a képzőművészetet is. Az országos szervezet megalakulása után, 1946. március 31-én megalakult a Magyar Képzőművészek Szabad Szervezete debreceni csoportja. Dienes részt vesz az alakuló ülésen, és a későbbiek során józan ítélőképességével és tapasztalataival nagymértékben segíti a csoport munkáját. Gyakran kérték föl ismét zsűritagnak, hiszen ízlése és biztos ítéletei alkalmassá tették erre. Harcolt azért, hogy a debreceni Szabadiskolában igazán szabad szellemű legyen az oktatás. Sokat tett annak érdekében — vállalva az egy-két kollégája részéről megmutatkozó ellenségeskedést is —, hogy külső és visszahúzó erők ne érvényesülhessenek a debreceni csoport munkájában. Dienes fiatalabbik lánya, Klára örökölte apja rajzkészségét, és a 40-es évektől kezdődően rendszeresen festett és rajzolt. 1948. október 17-én fölvették a MKSZSZ debreceni 34 Félegyházi László festőművész szóbeli közlése. 35 Félegyházi László festőművész szóbeli közlése. 36 Dienes János: i. m. 6. 37 Németh László: Felelősség a fák iránt. = Híd, 1943/13. 6—8. 358