A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1985 (Debrecen, 1986)

Művészettörténet - Sz. Kürti Katalin: Toroczkai Oszvald (1884–1951) debreceni évei

A szokásos karácsonyi, újévi kiállítást egy nagy aktkiállítás követte 1927 februárjában. Nyolc művész (Toroczkai, Dienes, Csűrös, Senyéi, Gáborjáni, Balezer, Nagy Sándor János és az addig ismeretlen Bókus Sándor) állította ki festményeit, grafikáit, szobrait. A korabeli lapok a mélységes közönyt, részvétlenséget, a látogatottság hiányát hangsúlyozták, s méltányolták, hogy e közöny ellenére is megrendezte a Művészház kis kollektívája a tárlatot. Úgy tűnik, 1927-re kimerültek a Művészház tartalékai. Vásárlás nem volt, s a széthúzás bizonyos jelei mutatkoztak a művész tagok között. Elkülönült egy csak művészetének és művészetéből élő és magát a modern művészet hívének valló társaság s a konzervatív festők csoportja. A Művészház 1927. május 1-én zárta be kapuit. Mint Senyéi Oláh István írta:

21 „A decentralizáció első nyoma volt a vidék első művészháza, amely a művészek tömörítését, érdekvédelmét, anyagi boldogulását, közös műhelymunkáját, tapasztalatcseréjét jelentette." Érdeme a Művészháznak, hogy tagjai „hivatásuk tudatában — deficit mellett is — folytatták munkásságukat: helyt adva a szegényebb művésznövendékeknek az aktiskolában. Az egy táborba tömörített iparművészekkel együtt nem engedték elodázni az Iparművészeti Iskola megvalósítását sem". Amit meg lehetett tenni egy művésztársaságért és a közönségért, azt — lehetőségeihez képest — valóban megtette a Művészház. A nehéz gazdasági válsághelyzetben nem tudott fennmaradni, de példája évtizedeken át hatott. Toroczkai és vele együtt Borsos József építész — a Műpártoló Egyesület alelnöke — nevéhez fűződik a második művésztelep-alapitási kísérlet Debrecenben, 1926—28 között.

22 Toroczkai — mint a Művészház igazgatója — azzal a kéréssel fordult a városi tanácshoz 1927. március 5-i levelében, hogy létesítsenek a Nagyerdőn művésztelepet műtermes lakásokkal, debreceni művészek számára. A pályázók Balezer György, Bánszky Tamás, Dienes János, Csűrös Béla, Gáborjáni Szabó Kálmán, Senyéi Oláh István, ifj. Kovács János festők, Nagy Sándor János, Debreczeny Tivadar, Némethy László voltak. Borsos József műszaki tanácsos tizenhárom lakásos műtermet tervezett. Nagystílű tervét így indokolta: „Ezáltal az iskolák városa a képzőművészet támogatásában is oly mértékben megtenné a magáét, mint amilyen mértékben a művésztelepet létesítő városok megtették. Az épület felépítésével a debreceni művészek fejlődését lehetne biztosítani." Sajnos, a háború utáni nehéz helyzetben a telep nem épülhetett fel, s ez a kudarc újabb polarizálódást jelentett a debreceni képzőművészeti életben, de Toroczkai vereségének is fel lehetett fogni. Érthető, hogy ilyen körülmények között Toroczkainak nem sok ideje és energiája maradt festeni. Változatlanul a kereskedelmi iskolában tanított, heti négy órában pedig otthon működtette festőiskoláját. A Műpártoló Egyesület és a Művészház tárlatain rendszeresen vállalt előadást, tárlatvezetést, tárgyalt, szervezett. Már említett 1919-es egyéni kiállítása után 1925 október—novemberében lépett ismét közönség elé: a Művészházban mutatta be ötven alkotását. A kritika Tisza hídja, Nagy diófa, A révész háza, Fénnyel szemben, Fésülködő nő, Hazatérő asszonyok, Az anyák fájdalma, Önarckép, Susogó fák című műveit, friss impresszionista szemléletét dicsérte.

23 Festői tevékenysége mellett említésre méltó grafikai munkássága. A Művészház rézkarclevonó gépén finom rézkarcokat készített, amelyek közül a Pásztorlányka és a Juhász emelkedik ki. A húszas években egyre gyakrabban járt a fémipari iskolába, majd az ipariskolába, jó barátságban volt Szöőr József iparművész-belsőépítésszel. Vígkedvű Mihály utcai há21 Senyéi Oláh István: A Művészház kapuzárása. = Alkotás, 1927. 54—57. 22 L. részletesebben Sz. Kürti Katalin Művésztelepre tett törekvések Debrecenben című tanulmányát^ Debreceni Szemle, 1982. 1. 79—90. 23 Hírek a Debreczen 1925. október 30. sz.-ban 329