A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1985 (Debrecen, 1986)
Néprajz - P. Szalay Emőke: Debrecener Schüsseln und Teller
Ének közben az angyalok leveszik az asztalról a betlehemet, s az első pásztor vezetésével indulnak kifele, utoljára az öreg. ///. Gyerekkántálás Az ablak alatt megáll három tíz-tizenkét éves leánygyerek. /. kántáló (kopogtat az ablakon, s bekiált): Szabad az Istent dicsérni? Gazdaasszony: Szabad! (Ének kint az ablak alatt.) Betlehem kis falucskában, Karácsonykor, éjféltájban, Fiú Isten ember lett, Mint kisgyermek született. Őt nevezték Jézuskának, Édesanyját Máriának, Ki pólyába takarta, Befektette jászolba. Az angyalok fönn az égben, Mennyei nagy fényességben, Zengették az éneket; Kisjézuska született! Pásztorok a falu mellett Báránykákat legeltettek. Hallották az éneket, Kisjézushoz siettek. Ajtatosan letérdeltek, Kisjézuska jászla mellett, Hogy őt szépen imádják, Égnek, földnek királyát. Azután meg Napkeletről Ragyogó szép csillag tűnt föl, És elindult Nyugatra, Három király utána. Imádták a Kisjézuskát, Köszöntötték Szűz Máriát, Ajándékot adtak át, Aranyat, tömjént, mirhát. 255