A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1985 (Debrecen, 1986)

Történelem - Szűcs Ernő Zoltán: Debrecen bank- és hitelélete 1919–1929

Amíg a Vásárpénztár feladata a sertésforgalom elősegítése volt, addig a jóval szerényebb keretek közt működő (alaptőkéje 10 ezer pengő) Tisza-vidéki Mezőgazdák Szövetkezete az ökörhizlalás támogatását vállalta magára. Ennél jelentősebb vállalkozásnak mutatkozott az 1923-ban alakult Tiszántúli (Körzeti) Mezőgazdasági Hitelszövetkezet. Ez kezdetben 190 taggal, 36 ezer pengő üzletrésztőkével tevékenykedett. Hat évvel később azonban már 971 tagja és 300 ezer pengő üzletrésztőkéje volt.

27 Mint az előzőekből kitűnik, számtalan helyi alapítású pénzintézet megy tönkre és tűnik el a város pénzpiacáról 1927-ig. Helyüket a náluk jóval kevesebb számú, fővárosi bankfiók foglalja el. A koncentráció e ténye ellenére Debrecen hiteléletére változatlanul jellemző azonban a szétaprózottság. Ennek hátrányos hatása az adminisztrációs költségek nagysága és sok más mellett a betétekért folyó versenyben is érzékelhető. A betétek megszerzéséért lejátszódott elkeseredett küzdelmet akkor értelmezhetjük helyesen, ha tekintetbe vesszük, hogy a helyi pénzintézeteknél rendkívül rossz arány alakult ki az alaptőke és a tartalék tőkék között. Vagyis a részvénytőke mögött nem halmozódott föl kellő mértékben tartalék tőke. Olyan gazdasági küzdelemként értelmezhető ez, mintha a háború első vonalában elhelyezett katonák mögött alig létezne szükség esetén bevethető tartalék. Következésképpen a debreceni bankok sajáttőke-állománya alig valamivel több mint a részvénytőke (üzletrésztőke). Ennek következményeként a forgótőkéjük egészségtelen nagy hányadát kénytelenek az idegen tőkéből fedezni. Mivel pedig az idegen tőke kihelyezhető jövedelmezőbb részét az intézménynél folyószámlára vagy takarékkönyvre elhelyezett betét adta, ez utóbbi léte és nagysága rendkívül fontos volt a bankok számára. A teljesség kedvéért megjegyezzük, hogy a Debrecenben nyújtott hiteleknek legnagyobb részét az országos intézetek ún. bankhiteleiből lehetett folyósítani, ami egyrészt kevésbé volt jövedelmező a kicsiny kamatdifferencia miatt, másrészt mélyítette a helybeli bakok függő viszonyát a fővárosi bankoktól. Véljük, világosan kitűnik az elmondottakból: a kevés és rossz szerkezetű saját tőke, a mérsékelt rentabilitást nyújtó, kellemetlen struktúrájú idegen tőke érthetően mérgezte meg a betétekért folyó küzdelmet. Látni kell azt is: az ország összes bankjában (csak bank!) 1913ban 6 milliárd korona volt elhelyezve betétként. A Trianon utáni terület 674 bankjában 3,8 milliárd korona. De ez, figyelembe véve az inflációt, mindössze 0,59%-a, tehát alig fél %-a a háború előtti utolsó békeévi adatnak. (A betétek értéke pengőben: 1913-ban 6,942 milliárd, 1920-ban 0,041 milliárd.) A városi intézményekben 1913-ban 93,2 millió pengő értékű betétet tartottak nyilván, ez 1920-ra 2,5 millió pengőre, s 1923-ra csupán 1 millióra csökkent. Debrecen vezető bankja, a DET is nagy veszteségeket szenved el. Az 1913-as 29,3 millió pengős betétállományából 1920-ra 468 ezer, 1923-ra csak 150 ezer pengő maradt. Nyilvánvalóvá vált, fokozni kellene a betétállományt. A lakosság általános elszegényedése mellett a számtalan vetélytárs léte is akadályozta ezt az elképzelést. így aztán a betétek miatti üzleti harc egyre szélsőségesebb, egyre tisztességtelenebb eszközökkel folyt. E jelenségek megszüntetése érdekében a városban levő pénzintézetek 1926-ban megállapodást írtak alá. Kötelezték magukat, hogy csakis azonos feltételek mellett fogadnak el betéteket. Semmiféle címen nem fizetnek újabb összegeket a betevőknek. IV. táblázat A betétállomány alakulása Debrecenben 1913—1929 Év 1913 1920 1924 1926 1927 1928 1929 Összeg millió pengőre átszámítva 93,2 2,5 3,2 10,1 18 21,3 19,9 27 MBC T. 222. p. és HBmL. Cégbíróság VII/2d 82. és 91. 219